Az esélyesség Momentuma

Zeng-zúg a fékevesztett hazaárulózás a jobboldalon, mert Donáth Anna azt mondta: „lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk”. Nos, cseppnyi jó szándékkal, az értés némi hajlandóságával könnyedén dekódolni lehet, hogy Donáth Anna nem elszlovákosítani akarja a felvidéki magyarságot, hanem arra utalt, hogy akár egy felvidéki magyar is lehetne büszke az országára, Szlovákiára. Bár ehhez a szlovák politikai elitnek még nyilvánvalóan hosszú utat kellene megtennie a nemzetiségi jogok biztosításának terén – minimálisan a Benes-dekrétumok visszavonásával –, a szándék a magyar–szlovák viszony javítására, egymás értékeinek és érzékenységének kölcsönös tiszteletére azonban kifejezetten rokonszenves és kulturált attitűd. Jó látni, hogy a Progresszív Szlovákia nevű centrista-liberális párt képében szlovák oldalon is van erre fogadókészség.

Ugyanígy harsog a népnemzeti kurzus nyilvánosságában Fekete-Győr András hazaárulózása, a Momentum elnöke ugyanis az RMDSZ jelöltje helyett a román liberális párt, az USR jelöltje mellett kampányolt az elnökválasztás első fordulójában, mondván: ő az esélyes jelölt, nem pedig Kelemen Hunor. Jelzem, hogy ez Donáth Anna naiv megnyilatkozásával ellentétben súlyosan elvtelen és felelőtlen magatartás. Na nem azért, mert bármelyik magyarnak hazafias kötelezettsége volna olyan pártot támogatni, amelynek a nemzetiségén kívül semmilyen vonásával nem azonosul. A problémák amennyire sokrétűek, annyira terhelőek Fekete-Győr Andrásra nézve.

I. Az esélyesség mint érv azóta bukkant fel a Momentum politikusainak szótárában, amióta a párt összebútorozott a szocialistákkal. Előtte Fekete-Győr András valahogy nem zavartatta magát, és pártjának élén esélytelenül elindult az országgyűlési választáson, így osztva meg az ellenzéki szavazatokat. Lehet, hogy a mai Fekete-Győr András 2018 tavaszán nem is a Momentumra, hanem az MSZP-re szavazott volna?

II. A kétfordulós választást pont arra találták ki, hogy az első fordulóban ne kelljen ilyen módon spekulálni: az esélyességnek nincs jelentősége. Ha a romániai liberálisok Fekete-Győr András és a magyar nemzetiségű választók nélkül a második fordulóba sem tudnak bejutni, akkor jelöltjüknek ugyan mennyivel van több esélye a végső győzelemre, mint Kelemen Hunornak?

III. Az érvényes, hiteles és korrekt mondás lett volna a Momentum elnökének részéről, hogy azért nem ajánlja Kelemen Hunort, mert pártja, az RMDSZ egy korrupt, korszerűtlen és soviniszta szervezet. Azt mondani azonban, hogy azért ne szavazzanak a magyarok az RMDSZ jelöltjére, mert úgysem lesz belőle Románia elnöke, aljas félrevezetés. A magyar jelöltre leadott szavazatokat az RMDSZ politikai alkuk során kamatoztathatja, az érdekérvényesítésnek az elnöki hivatal elfoglalásán kívül még számtalan módja ismert, de mindegyikhez fel kell mutatni valamekkora választói tömeget.

Amikor Fekete-Győr András ezt merő számításból elhazudja, nem pusztán Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek, hanem a mindenkori kisebbségi politizálásnak és magának a demokratikus diskurzusnak is nagyon sokat árt. A Momentum önmaga számára is váratlan gyorsasággal megizmosodott elnöke szerint tehát húsz éve a zöldpártokat, ötven éve a liberális pártokat, száz éve a szociáldemokrata pártokat egyaránt be kellett volna szántani. Szerencséjükre akkor még nem a pillanat sikere volt a kizárólagos szempont, s megnyilvánult annyi tisztelet a demokratikus eszmék iránt, hogy nem a mindenható esélyesség volt a legfőbb érv a politikai diskurzusban.

IV. Fekete-Győr András előbb arról beszél, hogy ne Budapestről mondják meg az erdélyi magyaroknak, hogy kire szavazzanak, majd pár napra rá egy kolozsvári kampánygyűlésen megmondja az erdélyi magyaroknak, hogy kire szavazzanak, és a felháborodás röhejbe csap át.

V. Megkerülhetetlen kérdés: van-e felelősségük az anyaországi pártoknak a magyar kisebbségek politikai küzdelmében? Kell-e, hogy legyen bármiféle nemzeti minimum ez ügyben? Én úgy gondolom, hogy a helyes válasz az igen. Minden magyarnak joga van közelebb érezni a szlovák vagy a román liberálisokat, szociáldemokratákat, kereszténydemokratákat, mint a nemzetiségi alapon szerveződő kisebbségi pártot. Az viszont morális kötelesség, hogy egy magyar nemzetiségű állampolgár egy magyar párttal szemben csakis akkor támogasson bármely más erőt, ha az biztosítja a kisebbségi jogokat, ha megbékélést és határok nélküli Európát akar, s ha nem tagadja le vagy lapozza át szemérmesen a többség történelmének magyarok vérével írt oldalait. Jelzem, hogy mi, magyarok ugyanezzel tartozunk a Kárpát-medence valamennyi nemzetiségének.

Nos, a Momentum Mozgalom testvérpártja, a Mentsétek meg Romániát Szövetség már négy és fél éve a román politikai élet szerves része, és ez az idő kevés volt nekik ahhoz, hogy lerakjanak egy ajánlatot az ország legnagyobb nemzetisége elé. Négy és fél év alatt addig jutottak, hogy Fekete-Győr András szerint a párt berkein belül nagyon progresszív szakmai munka folyik – bár ő pár hete még azt állította, hogy liberális testvéreinek komoly kisebbségvédelmi programja van. Mint arról azóta bizonyára értesült, semmiféle kisebbségre vonatkozó programjuk nincs.

A gyalázatos történet keserű csattanója, hogy miután a liberálisok jelöltje a Momentum támogatása ellenére felzárkózott Kelemen Hunor mellé, s maga is esélytelennek bizonyult, a román liberálisok a második fordulóban azt az államfőt támogatják, aki az elmúlt években egyszer sem állt ki a magyar kisebbség mellett, akit teljesen hidegen hagynak a magyar közösséget érő jogfosztások. Íme a ravasz politikai számítás eredménye: az esélyességre vonatkozó matekozás végül a román állam évszázados sovinizmusát hitelesíti.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/47. számában jelent meg, 2019. november 22-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!