Az uzsora humora

Amikor a gyorskölcsönök hirdetései elözönlik a reklámblokkokat, érezhető, hogy a válság már az ajtón dörömböl. A profitmaximalizálás logikája felülírja a józan értelmet és az elemi erkölcsöt, oly mértékű fogyasztásba hajszolja a társadalmakat, amelyre végképp nincs fedezet. A gyorskölcsön olyan „termék”, mint a fékmentesen árusított autó vagy az adagolási leírás nélküli gyógyszer: szinte garantálja a katasztrófát. Az egyetlen kérdés, hogy az ügyfél gyorsan meghal-e, vagy marad-e még esélye a nulláról, esetleg annál is mélyebbről újrakezdeni az életét.

Aki megtekinti a legagresszívabb jelenleg futó kampányt, amelynek hirdetései úgy zúdulnak a kereskedelmi tévécsatornákból, mintha nem lenne holnap, az azzal szembesül, hogy a marketingkreatívok egyetlen pillanatig sem próbálnak megbízhatóságot, korrektséget vagy eleganciát sugározni. Néhány évtizede még a pénzügyi szolgáltatások általánosan érvényesített szabálya volt, hogy a pénz, a hitel, a megélhetés komolyságot követel, így a marketingesek ennek szellemében fazonírozták a reklámkampányokat. Még ma is létezik ez az iskola: az elegáns, felső kategóriás autókat és a banki szolgáltatások zömét továbbra is így pozicionálják – mert ugyan mennyire volnának hatékonyak azok a gyógyszerreklámok, amelyek viccet csinálnak a betegségekből, könnyed humorral viszonyulnak az érszűkülethez meg az impotenciához?

A Cofidis Magyarország nevű uzsoraháznak a Szeszélyes Évszakok legkínosabb pillanatait idéző gyorskölcsön-hirdetésében – ahol a pénztermő fa abszurditása áll párhuzamban az uzsorahiteleket folyósító cég kihagyhatatlan ajánlatával – a reklámot gyártó „kreatívok” egyszerre játszanak a legprimitívebb humor és a leggátlástalanabb hazugságok húrjain. Szégyenteljes, ahogy reklámfilmjükben a magyar parasztokat olyan milliárdosokká teszik, akik természetesen képtelenek élni a vagyon adta lehetőségekkel. Lám, a bugris parasztja ugyanazt csinálja, amit a meggazdagodása előtt: pálinkát főz és kártyázik – csak milliárdokból. Ez volna a humor. A hazugság a hirdetés végén hangzik el: „pénzfák nem teremnek” – pedig dehogynem. Épp az ország szeme láttára ültetik el: épp ezekkel a reklámokkal szoktatják rá a társadalmat arra, hogy a fogyasztási hitel és az azzal járó adósrabszolgaság természetes. A fák persze egyedül az uzsorásoknak teremnek vagyont – az ügyfeleknek csakis nyomorúságot.

Mit jelent a „gyorskölcsön” fogalma? Jár neked az egzotikus nyaralás meg a nagyobb képernyős tévékészülék – hisz megérdemled. Nem tudod kitermelni az árát? Nem is kell: mi odaadjuk neked a pénzt itt és most. Már mehetsz is, megveheted és élvezheted. Hidd el, hogy ez jár neked! Fizesd vissza nekünk az árát harmincszor a teljes további életedben! Mi készséggel tönkreteszünk, és ezt nagyszerű lehetőségnek hazudjuk úgy, hogy közben még jól is szórakozol azon, hogy mennyire hülye vagy. Senki nem véd meg – ez a vadkelet. Az államot lobbistáink már kivásárolták mögüled, a politikusok többé nem neked, hanem nekünk felelnek – őket is érdekeltté tettük abban, hogy tönkremenj. Senki nem nyúl utánad, amikor az utca kövére zuhansz. Mi, uzsorások gazdagok vagyunk, és még gazdagabbak akarunk lenni – ennek pedig az az ára, hogy te elveszítsd mindened. Igazán megértheted, hogy mi megfizetjük ezt az árat a te sorsoddal. Te is ezt tennéd a helyünkben – mi tudjuk: a magunk helyében vagyunk, és ezt tesszük.

„Adósságrendező hitel” – ezt a kifejezést is érdemes ízlelgetni egy kicsit. Hogyan kell eladósodást eladósodással rendezni? Tartozol? Rendezd, és tartozz nekünk – ha lehet, még rosszabb feltételekkel! Mi az életed felszámolásában megbízható partnereid leszünk: készséggel zsigerelünk téged, míg az aluljáróba nem költözöl – ránk bízhatod, ez a szakmánk.

Az, hogy a marketingesek az uzsorások halálcsapdáját Ihos József humorába csomagolták, nyilvánvalóvá teszi, hogy a társadalom legkevésbé tájékozott, legkiszolgáltatottabb csoportjait célozzák. Nem tesznek úgy, mintha ez komoly üzlet, felelősségteljes kötelezettség volna, ehelyett infantilizálják az aktust, hisz egy kicsit is értelmes és képzett ember számára az uzsora, a szemérmetlen mértékű kamat, a kölcsönből kölcsönbe vergődő, pénzügyileg tudatlan ember cseppet sem vicces – viszont annál jövedelmezőbb. Alig több mint tíz év telt el a legutóbbi hitelválság óta, s ahelyett, hogy a hazai elit szembenézne és a társadalmat is szembesítené annak tanulságaival, a reklámszakma máris gőzerővel dolgozik azon, hogy a magyarok még a krízis emlékét is elfelejtsék. A korszerűtlen és pénzhiányos oktatási rendszerrel óriásplakátok, kereskedelmi tévék és rádiók hirdetései állnak szemben.

Meggyőződésem, hogy csakis a reklámok átfogó tilalma a járható út a túlfogyasztással szemben – ez volna az egyetlen hatékony módja annak, hogy az emberek szorongását, diszkomfortérzetét és a mentális betegségek terjedését valamelyest csökkenteni lehessen. A politikai hirdetések tilalma vezetheti vissza a társadalmakat a demokratikus vitákhoz, a pártszuverenitástól a népszuverenitáshoz. A céges hirdetések tilalma vethet gátat az emberi tudat üzleti célú felparcellázásának és gyarmatosításának. Ez ma még bizonyára túl merész álom, amely túl sok érdeket sért, a társadalmak immunrendszere pedig túl erőtlen – mégis úgy hiszem, hogy egy nap ez lesz a fenntartható kapitalizmus első lépése: visszatérés a piac fogalmának eredeti jelentéséhez, ahol termékek és szolgáltatások a maguk ára és minősége, s nem hirdetéseik hazugságainak vonzereje által versengenek.

Bármilyen távol is legyen azonban a reklámmentesség napja, az általános hiszékenység és pénzügyi képzetlenség profittá formálását, emberek millióinak módszeres tönkretételét addig is tiltani kell. Persze csak ha emberek vagyunk, és nem vadak – ha társadalmakat alkotunk, és nem formátlanul hömpölygő tömeget.

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!