Pénzesőben nem nő sem magyar foci, sem magyar nagyvállalkozó. A magyar politika kétségbevonhatatlan makrogazdasági és politikai eredményei mellett látványos csődöt szenvedett két, a miniszterelnök számára is kedves területen. Nem a célok megválasztásában és a társadalmi támogatottságában lőtt mellé. A kormány által választott eszközök alkalmatlanok a célok elérésére.
Elfogadható és támogatható cél minden függetlenségre és összetartozásra valamit is adó ország számára, hogy gazdaságában jelentős helyet foglaljanak el a legalább sorskérdésekben a nemzeti célokat támogató hazai vállalkozók. Minden nemzetnek szüksége van közös szimbolikus terekre, ahol büszkének, győztesnek érezhetik magukat az állam polgárai. Ilyen tér lehet a művészet a rocktól a klasszikus zenéig, az építészet vagy a képzőművészet. Legalább száz éve, amióta Magyarország hozzászokott ahhoz, hogy a háborúkból vesztesen kerül ki, a sport szállítja a nemzeti büszkeség megtartásához szükséges győzelmeket. Volt majdnem húsz esztendő, éppen a nemzet legsötétebb éveiben, amikor a labdarúgás győzelmei tartották tizennégy millió magyarban a lelket.
A kommunizmus alatt nem termelődött magyar nagyvállalkozó. Amióta a foci multinacionális üzletté vált, nem nőtt fel magyar világklasszis. Ennek is van vagy ötven éve. Ebből lassan harminc a piacgazdaság körülményei között telt el. Gondolhatnánk azt is, hogy a pénz hiányzott innen is, onnan is. Csakhogy a foci és a magyar üzleti élet belterjes köreiben mindig volt pénz. Teljesítmény nem volt. Hiányzott, hiányzik a kapcsolat a teljesítmény és a jövedelem között. Mialatt az ország népe – kisvállalkozók, alkalmazottak, más sportolók: úszók, vívók és kajakosok, sőt Vajna idején már a filmesek is – megtanulta, hogy bért, jövedelmet csak teljesítmény eredményezhet, a mindenkori kormányokat pénzleső, lelkes, kritikátlan mamelukok serege veszi körül, és várja a pénzesőt, amely a monszun rendszerességével eddig mindig megérkezett. Megérkezik a mindenféle osztályú futball-, kézilabda-, kosárcsapatok a világ minden részéről toborzott, nemzetközi B osztályú játékosainak, alkalmatlan edzőinek, menedzsereinek. Számíthatnak rá a soha nemzetközi szintű játékost ki nem bocsátó akadémiák. Az üzleti életben egész vállalatcsoportok épülnek alkalmatlan üzleti tervekre és tuti támogatásokra. A legtöbbet azok kapják, amelyek működésüket a támogatások maximumára optimalizálják, és nem a teljesítmény javításával vagy jövendő rentabilitással bajlódnak.
Mindebből nem lettek és nem lesznek ütőképes, győzelmeket szállító magyar foci-, kézi- vagy kosárlabda-válogatottak. Nem lesznek nemzetközileg jegyzett, adót fizető vállalkozások. Ha eláll a pénzeső, kiszáradnak, elhalnak, mint az akasztói stadion gyepe.
Pénz csak teljesítményért jár. Csak olyan üzletet szabad támogatni, amelyik támogatás nélkül is életképes. Csak olyan víziókat, amelyek a támogatás nélkül is megvalósulnának. Csak olyan focistát, aki nem elsősorban a pénzért játszik. A támogatások, a pénzeső (leginkább olcsó hitelek formájában) csak a fejlődés, a növekedés gyorsítására alkalmasak, és piacot torzító szerepük miatt a versenyszférában még így is csínján kell bánni velük.
Ha egyszer mindezt mind megértettük, lehetnek majd termékeink, amelyekről a világ is tudja, hogy magyarok, lehetnek nem csak itthon világhírű művészeink, és – ki tudja – egyszer talán kijuthatunk a futball-világbajnokságra.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerző csopaki bortermelő
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg, 2019. november 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/48. számban? Itt megnézheti!
