HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Ó, azok a ber...

Ó, azok a beregi karácsonyok…

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Nemrég, amikor a nagyszerű íróval, Oravecz Imrével beszélgethettem, gyerekkorának karácsonyát is felidéztük. Óhatatlanul nyomakodtak elő az én emlékeim is pulyakorom karácsonyairól. Amikor hazagondolok, a beregi kis falumban töltött időkre, visszajönnek a tájszavak is. Amíg élt kedves földim, a gyerekkorát Beregszászon töltő Szepesi Attila, találkozásainkkor gyakran elevenítettük föl azokat a szavakat, amelyeket csak mi ismertünk a Magyar Nemzet folyosóin.

Szinte minden karácsony fehér volt azokban az időkben Beregben. Jégcsapok lógtak az ereszről, a faágakról, ha rájuk sütött a nap szikráztak, varázslatosan vakítóan csillámlottak. Az utakra letapadt a hó. Én még láttam olyan – gyerekszemmel hatalmasnak tűnő – szánt, amelyet ló húzott.

Karácsonyra készülődve december elején apám mindig disznót vágott, az kitartott februárig, amikor még olyan fagyok voltak, hogy ki tudott fagyni a füstölt hús – hűtőszekrénye szinte senkinek nem volt.

„Az ember a siralom völgyébe születik bele, ezen nincs mit ünnepelni” | Magyar Hang

A karácsonyi ünnep a falu református és a katolikus részén is a templomi istentiszteletekhez, misékhez szorosan kötődött. Nagyapámmal mindig két istentiszteletre mentem az ünnepnapokon. Délelőtt a szüleim is jöttek velünk, addig nagymamám megfőzte az ebédet, délután pedig a nagymamám csatlakozott hozzánk.

HIRDETÉS

Azokban az időkben még jártak a betlehemesek. Fiatal fiúk voltak, emlékeim szerint a szomszéd faluból jöttek, Tarpáról, karácsony másnapján. Minden házba bekérték magukat, hogy előadhassák verses rigmusokban Jézus születése történetét. Kaptak érte egy kis pénzt. Apám is behívta őket egyszer. Megilletődve figyeltem az idegenek jelmezes előadását a házunkban.

Karácsonykor az ajándékozás nem volt szokás, amire szükségünk volt, a kinőtt téli holmik helyett, azt megkaptuk korábban. Apám az ajándékozást inkább a vásárokkal kötötte össze. Amikor sikerült eladni egy-egy jószágot – bikaborjút, disznót –, igen nagyvonalú tudott lenni. Labdából például minden méretben vett egyszer egyet, mert nem tudta, milyet szeretnék.

A karácsonyfát a szüleim öltöztették fel, a fura ízű szaloncukrot, amit akkoriban lehetett venni, nem szerettem. De azért került a fára nápolyi szelet, Mikulás-tejcsoki is a kifényesített piros almák és a fényes sztaniolba csomagolt diók mellé, és igazi gyertyák, csíptetős gyertyatartókba rögzítve a csillagszórók mellé. A csillagszóróknak örültem a legjobban.

Jancsikát karácsonyra | Magyar Hang

A mi karácsonyfánk tetején nem fényes csúcsdísz, de még csak nem is csillag volt, hanem egy rézcsengő. A csengő apám lovainak egyikéhez tartozott, ünnepi díszként. Csillag és Madár, így hívták apám lovait, az ötvenes évek végén apám egészen a Hortobágyig ment értük, hogy a legjobb, legszebb lovakkal dolgozhasson a földjein. Aztán jött a téeszesítés, és elvettek apámtól mindent, amiért harmincéves koráig nagyon keményen megdolgozott. Földeket, lovakat, szerszámokat, mindent. Az életkedvet is. Egy ideig megengedték neki, hogy a saját lovaival dolgozzon. Még esténként is bement a téeszudvarba, megnézni, hogy rendesen ellátták-e őket. Amikor apám lovai elpusztultak, a csengő megmaradt. Csak az maradt meg. Apám egy madzagot kötött hozzá, azt az ajtókilincshez rögzítette, így amikor benyithattam a nagyszobába, ahol a karácsonyfa állt, megszólalt a csengő. Ez a csengőhang jelezte, itt járt Jézus, és hozott nekem minden jóval telerakott karácsonyfát.

Szentestére a katolikus és a református gyülekezetből verbuválódott két kórus, dalárda járta a falut és karácsonyi zsoltáros éneket adtak elő minden család ablaka alatt, az adományt, amit kaptak, egyházi célokra költötték.

HIRDETÉS

Voltak, akik nem jártak templomba, nem vettek részt az egyházi életben, a gyerekeik nem jártak hittanórára, nem konfirmáltak, nem bérmálkoztak. Voltak közöttük olyanok, akiknek a munkájuk miatt nem lehetett közénk tartozniuk, és voltak akiknek meggyőződésből, vagy valamilyen érdekből. Nem bolygatta senki ezt, csak tudtuk… A hetvenes évek legelején egyszer nagymamám a karácsonyi ebéd főzése közben megjegyezte, „Máli idén nem jött.”

Máli egy tarpai cigány asszony volt, aki hátára kötött batyujával karácsony előtt végigjárta a falut, és ahol nyáron valamit dolgozhatott, oda beköszöntött, áldott ünnepeket kívánt. Ilyenkor – disznóvágás után – Máli batyuját telepakolták az emberek hurkával, kolbásszal, disznósajtdarabokkal, jutott belőlük Máli gyerekeinek, vagy unokáinak, meg a diós, mákos kalácsból is. De azon a télen már nem jött. Pedig a nyáron járt a faluban, nálunk is. Megkérdezte nagymamámat, ki kell-e tapasztani a kemencét. De nagymamám azt mondta: „Öreg vagy már Máli, a munkához”, mindenesetre nem engedte el üres kézzel. Máli nem akart hálátlan lenni, elkapta a karomat, magához húzta, és a tenyeremet kezdte fürkészni. Megrettenve, próbáltam visszahúzni, de a nagymamám intett a szemével, hogy hagyjam. Máli azt jósolta, sok gyerekem születik, nem lesz könnyű az életem, de végül minden jóra fordul… Máli ott ragadt az emlékeimben.

„Minden apró segítség számít” | Magyar Hang

Egyszer megkérdeztem Osztolykán Bélát, aki jól ismerte a környékünk cigányságát, hogy hallott-e a tarpai Máliról. Azt mondta, híres beás cigány asszony volt.

A beregi falvakban a hatvanas–hetvenes években nem volt könynyű az élet. De azt elképzelni sem tudtam volna, hogy megélem azt a kort, amikor hosszú sorban egy tál ételért állnak sorba az emberek a fővárosban a Blaha Lujzáról elnevezett téren. Hogy József Attila libacombról, új ruháról, cukorkáról írt verse nem a régi, letűnt rossz időket idézze meg a cigánysoron elkülönítetten élő gyerekek számára, hanem a nyers hétköznapi, sőt: ünnepnapi valóságot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/51-52. számában jelent meg december 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Torkos Matild
Torkos Matild
A Magyar Hang főmunkatársa

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,658lájkolóTetszik
3,464követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Amíg rám nem emeli a kezét…” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Verebes Istvánnal. Miből lett Németh Sándor dúsgazdag? Hogy élnek a szociális szféra dolgozói? Keresse a friss Magyar Hangot, digitálisan is!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek