HIRDETÉS

Se fotó, se levelek, alig marad utánunk valami kézzel fogható emlék

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Kedves Barátaim, végül ennél a megszólításnál maradtam, még akkor is, ha tudom, hogy a barátsághoz annál azért jóval több kell, mint hogy időről időre elolvassák, avagy elolvassátok papírra vetett soraimat (ideértve ezeket is).

HIRDETÉS

A „Kedves Olvasóim!”-at egyszerre éreztem távolságtartónak, illetve olyannak, mintha úgy tűnne, hogy éppen egy közelebbről el nem képzelt, de azért mégiscsak magas lónak a nyergéből nézek alá, a „Hölgyeim és Uraim!”-at pedig túlságosan hivatalosnak találtam, ami végképp nem ezekre az oldalakra való. Mint ahogy az is látható, hogy abban sem tudtam határozni, hogy melyik a helyesebb: ha magázom Önöket, vagy ha tegezlek Benneteket, elvégre ki ezért, ki azért érezheti megbántva magát.

Majd igyekszem kikerülni, hogy döntenem kelljen. Ami persze levélírás esetében korántsem egyszerű. Mondhatni, fából vaskarika, elvégre egy levélnek címzettjei és megszólítottjai kell, hogy legyenek függetlenül attól, hogy mi írjuk-e a szeretteinknek, vagy a hatóságoktól kaptuk.

Lám, nem mondtam igazat, amikor azt írtam az előbb, hogy soraimat papírra vetem. Merthogy nem papírra, hanem számítógépre, mint jószerivel mindenki más. Természetesen én is így írok, immáron huszonöt éve, amióta az egyetemen a szemináriumvezető tanár csodálkozva vette kézbe írógéppel írott házi dolgozatomat, és mindjárt fel is ajánlotta segítségét, miszerint amennyiben nem áll más módon rendelkezésemre a modern technológia, használhatom a tanszéki komputert, csak előre egyeztessük, hogy mikor, mivel sok rá a jelentkező.

HIRDETÉS

Nem árultam el neki, hogy márpedig én imádom az írógépbe belefűzni a papírt, kopácsolni a billentyűzeten, hallgatni a sorok végi csöngést, és nálam az is beletartozott a kreativitás mámoros élményébe, hogy a festékszalagtól és az indigótól feketék lettek az ujjaim. Aztán persze sok mindennel együtt ez a világ is kimúlt, az írógépem már nem is tudom, hol, talán a szüleim padlásán porosodik, valószínűleg a miénk volt az utolsó generáció, amelyik még használt efféle szerkezetet.

Big data és a leépülő társadalom | Magyar Hang

Az intellektuálisan leépülő társadalom olyan kihívásokkal kényszerül szembenézni, amelyeknek a NER keretei között az ország évről évre csökkenő mértékben tud megfelelni.

Azt követően, hogy valamikor 14 éves korom körül írógép-tulajdonos lettem, a leveleket is azon írtam. Nem a szerelmeimnek, de a barátaimnak például igen. Levelekre gondolok, és nem pár szavas üzenetekre. Azokkal, akikkel nem egy településen laktunk, terjedelmes, nemegyszer több oldalra rúgó levelekben tartottuk a kapcsolatot. Jó részük kézzel írt, én viszont majdnem mindig gépen írott levelekben válaszoltam nekik.

Elnézésüket kértem, amiért toll helyett a billentyűzethez nyúlok, ez nem valamiféle személytelenség akarna a részemről lenni, hanem arról van szó, hogy onnantól fogva, hogy megtanultam írni, folyton-folyvást azt hallom mindenkitől, hogy borzalmas a kézírásom, az iskolában a dolgozataim összképét mindig jócskán lehúzta a külalakra kapott jegy, úgyhogy egy idő után már nem is láttam értelmét, hogy fejleszteni próbáljam a láthatóan fejleszthetetlent. Legfeljebb a szerelmeimnek szánt levelek alkalmával igyekeztem megerőszakolni magam. A gépírásos szövegben viszont az elütéseket már tollal javítottam. Mostanra meg, amikor tollat jószerivel csak a nevem leírására veszek a kezembe, írásképem még olvashatatlanabbá vált.

A régmúltból megmaradt leveleket ma is ugyanabban az ódon, jókora desszertesdobozban őrzöm, amelyben eredetileg gyűjtöttem őket elolvasásukat követően. Időnként, amikor a szekrény azon fertálya felé téved a tekintetem, leveszem a dobozt, kinyitom, és egyik-másik levélbe beleolvasok. Nem olvasom végig őket, jobban szeretem, ha csak elkapok pár mondatot, lehetőleg többe is beleízlelek, hogy minél több emléket felidézzenek bennem.

Furcsa, hogy az elmúlt 2-3 évtized alatt nem sárgult meg egyiknél sem, legfeljebb a hajtások mentén kicsit elfoszlott a papír, talán még nem volt ideje rá, talán azért, mert ezek a lapok már olyan technológiával készültek, hogy nem is fognak megsárgulni soha.

Az a helyzet, hogy attól sem kell tartanom, hogy idővel túlcsordul a doboz, hogy nem tudom már rátenni a bonbonokat ábrázoló fedelet, és másik tárolóalkalmatosságot kell keresnem helyette. Az emlékek sora megszakadt, a gyűrött, fölcímzett paksaméták száma évtizedek óta nem gyarapszik. Ki ír ma már terjedelmes, többoldalas leveleket? Ha egy-egy e-mail netán két bekezdésnél hosszabb találna lenni, a villódzásba belefárad a szemünk, a hüvelykujjunk pedig elgémberedik, ahogyan csúsztatjuk az érintőképernyőn.

HIRDETÉS

Alapvető jog-e a digitális adatvédelem? | Magyar Hang

Nem árt nyitott szemmel járni, és tisztában lenni azzal, a személyes adataink a mi, és nem a netes óriások és az állami szektor techcégeinek tulajdonai.

Ám belegondoltunk-e már abba, hogy nem lesznek emlékeink? Hogy ha gyermekeink és unokáink egyszer tartalmával együtt kiszórják a desszertesdobozt, nem maradnak utánunk foszladozott levelek, mert jó eséllyel azok a szerverek sem léteznek majd, amelyeken manapság rövidke üzeneteinket tartjuk…

Fényképeinket sem a fiókok mélye, hanem működésképtelenné vált számítógépek fogják tárolni mágneslemezeik elérhetetlen mélységeiben. Nem irigylem a jövő történészeit, akik a sötétben fognak tapogatózni, amikor rekonstruálni akarják egy lassacskán láthatatlanná váló korszak magánéletét. A levélírás pedig utolsó mentsvárként az irodalom bástyái mögé vonul vissza. Fikciós műfaj lesz, akár a novella vagy a regény. Úgyhogy én most csak azért sem zárom soraimat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg november 29-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,537lájkolóTetszik
3,048követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A NER közepén állva – Magyar Hang-ajánló

Interjú Udvaros Dorottyával, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és az Edda, ózdi és sályi riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nem én voltam…

Tudtommal nem folyik az ereimben kipcsak vér, de ha igen, akkor lehet még besenyő, jász, tót, rác, oláh, sokác, bunyevác, török, cigány, zsidó, orosz, német is. Ettől magyar a magyar.