HIRDETÉS

Dalban mondom el (csak legyen, aki megértse)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Pár éve futott be rövid, ám annál emlékezetesebb karriert egy dán tévéreklám, amely a nyelvtanulást népszerűsítette. A klip főszereplője egy négytagú család volt, vélhetően vakációra menet. Egy ponton az apuka bekapcsolta az autórádiót, és a hangszórókból megszólalt egy könnyed, játékos dallam. Ekkor papa, mama, gyerekek szinkronban, ártatlan mosollyal ingatni kezdték magukat a pajkos zeneszám ütemére, amelynek előadója dalban mondta el – angolul – arra irányuló leküzdhetetlen vágyát, hogy análisan létesítsen szexuális kapcsolatot a hallgatósággal. Ezt követte a reklámfilm tanulsága, amely valahogy így hangzott: „Tanulj nyelveket, úgy kevesebb meglepetés érhet.”

Ez a reklámfilm jutott eszembe a minap. A bankban akadt intéznivalóm, és miközben türelmetlen nyugdíjasok gyűrűjében vártam, hogy rám kerüljön a sor, egyszer csak ismerős dallam szólalt meg az ügyesen elrejtett hangfalakból. Az Everything counts („Minden számít”) című szám volt a Depeche Mode-tól, a szép emlékezetű Construction Time Again, azaz „Újra ideje van az építkezésnek” című albumról, amely a Clash Sandinista!-jával holtversenyben osztozik az aranyérmen azon könnyűzenei albumok között, amelyek mindenféle újbalos és neomarxista eszméket énekelnek meg anélkül, hogy a politikai elkötelezettség a zene élvezhetőségének rovására menne.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Így hát bankbéli várakozásomhoz az elektrodark éllovasainak azon száma szolgáltatta az aláfestést, amely a pénzérmék csengésének digitalizált hangját is zenei elemként használja fel, és amelynek a refrénje ekképpen szól: „A markoló kezek mindent felmarkolnak, amit csak lehet. Mindent maguknak – elvégre a világversengésre épül. Nagy tételben minden számít.” Soha emlékezetesebb kapitalizmuskritikát!

Persze számos példát lehetne arra is sorolni, amikor a nyelvtudás megléte sem szabott gátat egy-egy dal általános félreértelmezésének. Az internetet böngészve gyakran találkozni azzal a téveszmével, amely szerint Bruce Springsteen Born in the U. S. A.-je afféle reflektálatlan, elvakult Amerika-dicsőítő szerzemény volna – miközben elég egy kis figyelmet fordítani a szövegre, hogy kiderüljön: kőkemény társadalomkritikával van dolgunk. Ahhoz meg igencsak túlfejlett taplóság szükségeltetik, hogy valaki a Clash Rock the Casbah-jának dallamára menjen arab városokat bombázni, mint azt az öbölháborúban némely amerikai pilóták tették, aminek hírére az áldott emlékű Joe Strummer állítólag sírva fakadt tehetetlen dühében.

HIRDETÉS

Pedig elég lett volna egyetlen alkalommal megnézni a dal videoklipjét, amelyben egy haszid zsidó és egy muszlim stoppos haverkodik a Clash-koncertre tartva ahhoz, hogy leessen a tantusz: ez éppenséggel nem az a zeneszám, amelyet találó volna a demokrácia közel-keleti exportjának zenei aláfestéseként használni. Vagy ott van a Police-tól az Every breath you take: hajlamos az ember kedves szerelmes dalocskaként hallgatni, nemigen értve, miért tűnik oly dühösnek Sting a videoklipben – mígnem rájön, hogy nem az érzéseit megvalló hősszerelmes, hanem a megszállottan féltékeny, elhagyott szerető bizonygatja a refrénben azt, hogy minden lélegzetvételét, lépését és mozdulatát figyelni fogja egykori párjának, mígnem az végre megérti, hogy összetartoznak.

A szöveg figyelmen kívül hagyásából fakadó legnagyobb félreértésnek azonban a brünni anyakönyvi hivatalban lettem tanújává, amikor a házasságkötéshez választható háttérzenék között megpillantottam a következő címet: The Beatles: Yesterday. El kell ismernem: a McCartney-szerzemény kiválóan alkalmas örömanyák megríkatására. De azért mégis: a házasságkötés napjához azt a dalt választani soundtracknek, amely úgy indul, hogy: „Tegnap a gondjaim még távolinak tűntek, ma azonban úgy látszik: hosszan maradni készülnek. Ó, én hiszek a tegnapban” – komolyan? De mielőtt még mindez kekeckedésnek tűnnék, hallgassuk a dalt tovább: „Egy sötét árny magasodik felettem.”

Mire gondolt itt a költő, csak nem az anyakönyvvezetőre? Szó esik aztán egy nőről is, aki magyarázat nélkül ment el. Na már most: ez a hölgy ugyebár biztosan nem a menyasszony, ugyanis ő nem ment sehová, ott van helyben, a házasságkötő teremben, és várja, hogy kimondja a boldogító igent, amelyet követően a dal ekképpen kulminál: „Valami rosszat mondtam, és most vágyakozom a tegnap után.”

HIRDETÉS

Úgyhogy lassan írom, hogy mindenki megértse: a dalokhoz nem véletlenül írnak szöveget a szerzők. Érdemes a szavakra is odafigyelni. A dán reklámfilm szellemének megfelelően, meglepetések elkerülése végett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/49. számában jelent meg, 2019. december 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. duplaszámban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,969lájkolóTetszik
3,644követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Nem fogok meghátrálni” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Máté Gáborral és Körömi Attilával. Látogatóban a papból lett polgármesternél. Riport a halálra ítélt Csicsali vonatról. Keresse a Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek