A fegyverré fröccsöntött kultúra

Az év legfontosabb belpolitikai fejleménye, hogy az ellenzéki összefogás nemcsak a szavak, hanem a szavazók szintjén is működik. Orbán Viktor és a Fidesz gátlástalansága, romlottsága, cinizmusa és arroganciája a sokféle ellenzéki szavazóból közös tábort faragott. Én magam is azt hittem, hogy az O1G frázisa nem elég politikának, de el kell ismernem, hogy ennél többre nincs szükség. Orbán Viktor médiája addig gyurcsányozta össze az ellenzéki szereplőket, hogy Gyurcsány Ferenc neve mára egyre kevésbé szitokszó. Kár lenne elfelejteni azonban, hogy ez még mindig nem a Fidesz totális kudarca, mindössze Orbán Viktor B terve lépett életbe: ha hatalma megroppan, az MSZP és Gyurcsány hívja ki.

Nemcsak ebben az esetben váltak megtapasztalhatóvá a rendszer korlátai. A színházak kapcsán kiderült, hiába akarják, nincs kivel megszállniuk a kultúrát. Orbán hadserege megérkezett Moszkva alá, a Tigrisek dübörgése félelmetes, Kocsis Máté azt üvölti, hogy rohamra, mert becsületük az éhség – de nincs erő a végső csapásra, a vezérkar megosztott, sokan látják, hogy a Fidesz tartalékai lassan kimerülnek, a birodalom máris túl nagy ahhoz, hogy működtetni tudják. Az egykor harcias katonák már kényelmes állásokban terpeszkednek az állami cégeknél, a tehetségesebbek vállalkozók lettek, és a Mészáros Lőrinc asztaláról lehulló morzsákból csinálnak milliárdokat. Az igazán fanatikus hívők a királyi udvarban széles gesztusokkal helyeselnek, szervilis böfögésük megtölti Kásler miniszter úr várószobáját. Frontszolgálatra már csak idióták jelentkeznek.

Már a TV2, az Origo, a közmédia és a színházak működtetése is alkalmatlanokra marad – hűségükhöz és kultúra iránti fogalmatlanságukhoz kétség sem fér. A kommunisták 1945 után ezt épp fordítva tették: a szellemi életet szállták meg a legtehetségesebb kádereikkel, és a gazdaságot vetették oda konc gyanánt. Orbán Viktor és bűnszövetkezete e tekintetben még a kommunistáknál is anyagiasabb – egyébként ugyanazzal a kegyetlen szívóssággal és bűzlő cinizmussal szállják meg a magyar államot, formálják a maguk képére a törvényeket és az intézményeket, hamisítják meg a választói akaratot, és sajátítják ki a tömegtájékoztatást, mint rákosista elődjeik.

Csakhogy azzal, ahogy az ÁVH keretlegényei ma a kultúrában érvényesülni próbálnak, azzal az ismerős kifinomultsággal, amellyel az Andrássy út 60. alatt vertek le veséket, már magát a rendszert veszélyeztetik. A kultúra, a színház, az egyetem, az akadémia, a szellemi élet összetettebb annál, mint hogy holnaptól Mészáros Lőrinc a fővállalkozó, úgyhogy övé a profit nagyobb része, a munkát meg majd az az alvállalkozó végzi el, aki eddig. Itt is lehet erőből sikereket elérni, el lehet üldözni a CEU-t, új vezért lehet állítani a Magyar Tudományos Akadémia intézeteinek élére, ki lehet nevezni megbízható elvtársakat igazgatóknak, tanszékvezetőknek, dékánoknak és rektoroknak, kaphatnak vazallusok tévéket és milliárdokat, de a kultúra terén nem működik a rendszer egészét mozgató cinikus erőszak: Orbán Viktornak mindig igaza van – ha másként gondolod, akkor nemzetáruló, Soros György és Gyurcsány Ferenc bérence vagy.

Ezért nincsenek nézői a kurzusszínházaknak, ezért fogyaszthatatlan a közmédia, ezért kénytelen a kultúraszerető ember még akkor is a kormány által megtámadott intézmények mellé állni, ha az elhangzó kritikát sokszor jogosnak érzi, azokat ugyanis a Fidesz nem megváltoztatni, mindössze elfoglalni akarja, nemhogy megjavítani nem tudja, de még a meglévő szinten működtetni sem.

A kormányzat még az innovációit is a balliberális oldaltól lopja: újra meg újra kiönti műanyagból a kultúrát, de valahogy mindig valami fegyver alakú képződik belőle. Orbán Viktor újra meg újra fröccsönti a metoo élményét Havas Henrikkel, Gothár Péterrel és Gréczy Zsolttal a főszerepben, és élvezettel jelzi országnak-világnak, hogy a mindent vivő kártya az ő enyves kezében van. Egy huszonkét éves csajból államtitkár-helyettest csinál, mert annyit képes megérteni a Momentum sikeréből, hogy azoknak szexi, fiatal politikusnőik vannak – véletlenül sem azt látja problémának, hogy a Fidesznek nincs olyan mondása, amely a negyven alattiaknak vonzó jövőt jelent.

A machiavellista udvari ideológustól, G. Fodor Gábortól sem telik többre, mint legyártani a 444 inverzét, elnevezni 888-nak, és ezzel demonstrálni, hogy tessék: ők semmivel sem kevesebbek – mindössze pár százezer olvasóval. Kálomista Gábor konzumidiotizmust terjesztő, szervetlen kulturális hulladékát nemzeti színű szalaggal köti át – íme tök ugyanaz a mocsok, amiért a liberálisokat utáltuk, de most már nekünk hozza a pénzt: nézzétek a Papa piát, és szórakozzatok jól! Jövőre Bayer Zsolt nőnemű cigány törpévé operáltatja át magát, és transzfóbiás rasszizmussal vádolja majd azt, akinek gyűlölködő köpködése nem tetszik. Németh Szilárd orosz ügynökökre vadászik majd az ellenzékben, Rogán Antal, Bede Zsolt és Köves Slomó pedig országos plakátkampányt indít Karácsony Gergely fenyegető antiszemitizmusa miatt.

A posztmodern politika következményei mindig esetlegesek, így aztán tanulságok sincsenek, ami azonban biztató: néhány pillanatra már látszott a rémület a trollface képén. Egy évtizeden át csak a mohóság és az önelégültség váltakozása volt róla leolvasható – lám: ilyen, amikor fél. Most érdemes felidézni Márai Sándor híres mondását a kommunistákról: „senki sem olyan veszélyes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt”. A neheze csak most következik.

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!