Felperzselt föld

Mint cseppben a tenger: amit a magyar kormány csinál ezekben az években a felvidéki magyar sajtóval, az történik az egész Kárpát-medencében és természetesen az anyaországban is. Irtózatos mennyiségű közpénzből megvesznek és elfoglalnak régieket, vagy éppen létrehoznak új sajtóorgánumokat, hogy ellehetetlenítsék a maradék függetlenek életét.

Aki nem ismerné a történetet: egy felvidéki alapítvány egyéni kérelem alapján (a magyar kormány még egy kamupályázatra is sajnálta a fáradságot) kapott eddig közel 1,5 milliárd adóforintot, hogy létrehozzon egy új médiacsaládot, amely egyrészt tolja a Fidesznek kedves helyi magyar pártot, másrészt szajkózza az Orbán-kormány propagandáját. Az évtizedek óta működő helyi magyar sajtó (az Új Szó napi-, a Vasárnap hetilap és mások) pedig nyugodtan rohadjon meg. A Ma7 médiacsoport nem lett nagy üzleti siker, de az nem szempont, minden évben megy a közel félmilliárdos apanázs.

És ugyanez megy a Délvidéken, Erdélyben (itt 4 milliárd forintnál tart jelenleg a számla, naná hogy adóforintokból), Kárpátalján és természetesen az anyaországban is. Piactorzító intézkedésekkel (állami cégek és kormányhirdetések, egyéb támogatási formák) megtolják a propagandát, a többit pedig minden eszközzel ellehetetlenítik: elzárják az információktól, leszedetik a plakátjaikat, elveszik a frekvenciáját, stb. Közben arról panaszkodik a miniszterelnök és a kormány több tagja, hogy Magyarországon az ellenzéki médiumoknak van nagyobb elérésük, szegényeknek „ellenszélben kell kormányozniuk”, ezért még több pénz öntenek a propagandasajtóra.

Az elmúlt tíz esztendőben mi volt az akadálya annak, hogy az évente legalább 80 milliárd forintnyi közpénzt elherdáló közmédia komoly nézettségű műsorokat gyártson? Hiába próbálkoznak (valószínűleg csillagászati költségvetéssel) egy szombat esti szórakoztató műsorral, az állami dalversennyel, a nézettségi adatok szerint az első, február első szombatján sugárzott műsort a kereskedelmileg fontos, 18–49 év közötti korosztályban alig 23 ezren nézték. Ez már a mérési hibahatár, soha nem kapcsoltak rá ilyen kevesen A Dal kilencéves történetében.

A sor nagyon hosszan folytatható: megszerezték a Figyelő gazdasági hetilapot, negyedére esett a példányszáma. Felvásárolták az akkor piacvezető Origó weboldalt a németektől, ma már nem valódi tényező. Évek óta birtokolják a Tv2 kereskedelmi csatornát, de hiába öntik bele állami hirdetés formájában a közpénzmilliárdokat, nem tudják megelőzni nézettségben az RTL-t. Egyetlen hatékony projektjük van, a megyei napilapok piaca, de ezt teljesen elfoglalták, felvásárolva-megszerezve az összes szereplőt. És nincs már országos elérésű független kereskedelmi rádió, propaganda megy az összes frekvencián.

Sokatmondó az is, hogy a politikailag fontos termékeiket csak a legritkább esetben vetik alá egy független példányszám-ellenőrző szervezet kontrolljának. A majd’ 500 orgánumot számláló Mediaworks-birodalmon belül csak azoknak jut audit, amelyek jó eladásokat produkálnak – a viszonylag sikeres sportnapilapnak, a Nemzeti Sportnak például igen, de már a Magyar Nemzetre átnevezett Magyar Időket nem merik transzparenssé tenni. A józan paraszti ész azt mondja, azért nem, mert katasztrofális eladási számokat produkál. A Nemzet esetében még a digitális olvasottságot sem mérik a Digitális Közönségmérési Tanács rendszerén – amíg nem szerezték meg a napilapot, a print és az online is auditálva volt.

A tendencia jól látható: amihez hozzányúlnak, az azonnal elromlik, és sikítva menekülnek tőle a nézők-olvasók. Pénz van töméntelen, de nincs elegendő tehetség informatív, érdekes, netán szórakoztató terméket előállítani, így marad a tömény unalom. Pedig lehetne jól is csinálni – a 90-es években a baloldali Népszabadság
is manipulált, de annyira magas színvonalon csinálták, hogy joggal használhatták a szlogent: naponta egymillió ember kíváncsi rá.

A kevés megmaradt független szerkesztőség – köztük mi is – közben a napi megélhetésért küzd. Eljátszottam a gondolattal, hogy kitalálok valami hangzatos nemzetstratégiai célt, és beküldök egy egyéni kérelmet a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz, adjanak már évi 475 millió forintot a megvalósítására. Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy nekem nem is válaszolnának a levelemre. Az viszont már cseppet sem vicces, hogy ahogy telnek az évek, egyre több komoly sajtóműhely megy tönkre és húzza le a rolót ebben a torzult piaci környezetben. Sporthasonlattal élek, mert a kormány szereti a focit: az egyik csapat ólomtalpú cipőkben, hegynek felfele játszik, míg a neki kedves csapatok röhögve szerzi a gólokat a nekik lejtő pályán, és még a bíró is nekik fúj.

Jó kérdés, mi lesz akkor, ha egyszer megbukik a Fidesz, és elzárják a közpénzcsapokat. Lesznek mamutra felhizlalt életképtelen szerkesztőségek, amelyek már rég elfelejtettek újságot írni, és megszokták a kényelmes életet, és talán már nem lesz egyetlen független műhely sem, ahol valódi munka folyna. Magyarán: marad a felperzselt föld.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/7. számában jelent meg február 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/7. számban? Itt megnézheti!