Péntek este fél 10-kor, dolgozószobája félhomályában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a járványhelyzet miatt hétfőtől nincs iskola. Látjátok, milyen puritán ez a kis szoba, szobácska, még fény is alig van, én viszont késő este is értetek dolgozom, drága népem – üzente a nagyfőnök a látvánnyal. És ezt fejelte meg mondandójával is.
Miként is alakult a pénteki nap kronológiája, úgy vázlatosan? Reggel a kormányfő nagy határozottsággal bejelenti a rádióban, hogy az iskolák márpedig nem zárnak be (sőt, tilos bezárniuk), a tanárok pedig nem is kapnának fizetést a kényszerszünet idejére, ha mégis felfüggesztenék az oktatást. Délután hat körül Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kossuth téren, oldalán a teljes parlamenti ellenzék egy-egy képviselőjével arról beszél, hogy a frakciók, ideértve a Fideszt is, az oktatási intézmények bezárását kéri, várja, ezt az üzenetet viszik el a kormánynak. Este pedig jön a bejelentés, a reggelhez képest immár mindennek az ellenkezője igaz.
Szemben Orbán mantrájával | Magyar HangA társadalom és a politika nyomása egyértelmű volt (alighanem mérték is), ezt a döntést meg kellett hozni. Orbánnak nem maradt választása, és ez nem mindennapi helyzet, sőt, nagyon nem az: a kényszer foglya lett. Ezt megelőzhette volna azzal, ha reggel nem hibázik, nem köti annyira az ebet a karóhoz. Délután, mire eljött a Kossuth téri bejelentés pillanata, alighanem már megszületett a döntés, csak elő kellett azt készíteni a kommunikációs térben is. De ez nem változtat azon a tényen, hogy saját frakciója is nyomás alá helyezte a „Főnit”, ahogy hívják, mert persze, számukra ő az Isten, egészen addig, ameddig nem a képviselők saját gyermekeiről, a saját családjáról van szó. Eljött a pillanat. Meg kellett lépni azt, amit a térségben már majdnem mindenki.
Normálisan egy ilyen súlyú bejelentést nem péntek este fél 10-kor a sötét dolgozószobából, a Facebookon jelentenek be, hanem munkaidőben, lehetőleg délelőtt, és a sajtó, a televíziók nyilvánossága előtt. Például azért, hogy pénteken napközben legyen még lehetőség megszervezni a hétfőt. Hiszen ami eddig tiltott volt, az mostanra kötelező lett. Igaz ez családi szinten, és igaz a több ezer fős nagyvállalatoknál, ahol a több ezer dolgozónak x ezer gyermek következő heteit kell megoldania úgy, hogy az egyébként fontos és megszívlelendő utasítás szerint nem vihetik őket az idős nagyszülőkhöz. (Már ahol vannak egyáltalán, tegyük hozzá.) Valamint lehetett volna tájékoztatást adni arról, miként működnek majd pontosan a gyermekmegőrzők, haza lehetett volna vinni még pénteken az iskolában hagyott eszközöket, stb.
Éppen ez a kapkodás, az összevisszaság teszi bizalmatlanná az embereket; amiről a cégvezetők megannyit panaszkodtak is az elmúlt években, csak éppen azt nem érzékelte a Fidesz-szavazó Jolán néni Piripócson. Jól példázza a helyzet képtelenségét a Tv2 nevű propagandatévé, amelyik estig nem értesült, hogy már más az irány, és az iskolabezárás hátrányait elemezte műsorában. Ma meg nyilván elmondják mindennek ez ellenkezőjét.
Pedig ez most nem tréfa, a bizalom ilyenkor az egyik legfontosabb. Szükséges lenne feloldani az ellentmondásokat (karanténba zárunk egy busznyi diákot, miközben a forgalom ugyanazon az útvonalon zavartalanul halad, nem végzik el a tesztet az egyértelmű tüneteket mutató, majd jóval később pozitív mintát adó betegen, hagyják a páciensek között tovább dolgozni a védőfelszerelés nélkül vele érintkező egészségügyiseket, Orbán műtős maszkról beszél, hogy van bőven, miközben tudjuk, hogy az „kifelé” véd, de „befelé” nem igazán és így tovább, és így tovább), sokkal jobban kellene kommunikálni, nem két rendőrt kitenni annak, hogy végrehajtóként a politikai döntéshozók és az egészségügyi szakemberek helyett kelljen a kérdéseire rendes válaszokat váró sajtó kereszttüzében állniuk.
Orbán Viktor gondoskodó, kedveskedő atyuskaként beszélt péntek este a magyarokhoz, biztos sokakat meghatott, azoknak, akik számára az ő jelensége hitkérdés, úgysem számítanak az érvek. Sokan mások talán elgondolkodnak: normális ez így? Gyakran mondjuk, amikor pofoz minket az élet, hogy nem baj, csak egészség legyen. Sosem volt ez ennél időszerűbb.
