A vuhani dögpiac

Az emberiségre váró globális krízis kapcsán a legfőbb kérdés máris az, hogy meghaladja-e majd az 1929-es túltermelési válságot, s ezzel a történelem legnagyobb gazdasági összeomlásává lép-e elő. Az éghajlatváltozásból, az óceánok felszínén úszó, országnyi méretű, el nem bomló műanyagszigetekből, az erdők módszeres irtásából az emberiség nem sokat érzékelt, úgyhogy filléres gesztusoknál és színpadias pózoknál tovább senki felelőssége nem terjedt. Az emberiség nem nézett szembe sem a globális kapitalizmus fenntarthatatlan növekedési dinamikájával, sem a vállalati érdekek kontrollálatlan uralmával, sem a kiüresített és felelősségmentesített politikai rendszerekkel, melyek számára a még meg nem születettek szempontjai egyáltalán nem léteznek, sem az emberi természet sötét oldalával, melynek a bolygó számtalan növény- és állatfaja válik évről évre áldozatává.

A koronavírus a fentiekkel ellentétben jól átélhető fenyegetés – olyan kihívás, melynek leírásával, működésének megértésével a ma embere a rá váró hónapok során sokat foglalkozik majd. Miközben az emberiség próbálja megérteni, miként lehet felvenni vele a harcot, azt is meg kell értenie, hogy valójában mi is ez, honnan is jött, és miért is van itt. Ahogy nem elégséges ismeret, hogy a dzsihadisták terrortámadásokkal fenyegetik a nyugati ember életmódját, hanem azt is érteni kell, mi képezi a merényletek globális emberi utánpótlását, eszmei és érzelmi hátterét, éppúgy kell megérteni a koronavírus képezte fenyegetés társadalmi és kulturális alapjait. Ahogy a fundamentalisták tömeggyilkosságainak megértéséhez az azok pénzügyi forrásait nyújtó szaúdi milliárdosok motivációit kell feltérképezni, úgy kell most megérteni annak a vuhani piacnak a jelenségét, ahonnan a világméretű járvány elszabadult.

Nem kellő magyarázat az, hogy a természet erősebb az emberiségnél, most pedig móresre tanítja – még ha van is benne némi elnagyolt igazság. Nem elég rámutatni, hogy a Kínai Kommunista Párt heteken át titkolta világ elől a veszély súlyosságát. Haszontalan összeesküvés-elméleteket fabrikálni arról, hogy az Egyesült Államok bosszúja, Bill Gates újabb vállalkozása, egy ökoterrorista őrült mutatványa, vagy a globális háttérhatalom világkormányt és totális kontrollt kikényszerítő összeesküvése zajlik – ahogy a következményeket sem elég azzal az igénnyel számba venni, hogy az európaiak végre egyszer s mindenkorra tudomásul vehetik: az unió egy gittegyelet, ahol a tagállamokat sem identitás, sem szolidaritás, sem a legelemibb racionalitás nem fűzi egymáshoz. Információ, áru, szolgáltatás, munkaerő és vírus hiába közlekedik szabadon az egyesült Európa tagállamai közt, ezek a nemzetek még a jelenlegi súlyos veszély idején sem képesek összehangoltan cselekedni – hogy is volnának, hisz sosem próbálták.

Az épp mélyülő krízis utáni élet belépőkártyája lesz, hogy az emberiség határt szabjon a piac fétisének, hisz jól látszik: a multinacionális részvénytársaságoknak egyetlen válsághelyzetre sincsenek megoldásaik, mindent a nemzetek kormányaitól várnak, s még alapvető feladataikat is nehezen látják el, mert mindennapos működésük oly mértékben épül a mohóságra és a kapzsiságra, hogy nincs hová hátrálniuk, ha bármi váratlan történik.

A jelenség, melyet elsőként meg kell érteni: a járvány származási helye, a vuhani dögpiac. Ez a hely egyáltalán nem az Indiából és fekete Afrikából ismert nyomor fészke, nem a felpuffadt hasú gyermekektől népes rettenet völgye – ez valami más. A vuhani piac nyomora nem az éhínségből fakad – ez a fertőzés nem egy járványoktól nap mint nap tizedelt pakisztáni vagy törökországi menekülttáborból terjedt el. A koronavírus nem ebola – nem egy másik, nyugati ember számára ismeretlen világ betegsége. Vuhanban civilizáció és közegészségügy van. Ez Kína közepe, ahol okostelefonok és tévékészülékek gyártósorai működnek. Olyan tudás és technológia, olyan ipari és gazdasági teljesítmény tere, melyek Vuhan városának státuszát a nyugati körülményekhez hasonlóvá teszik. Ebben a nyugati államokkal kereskedő, távol-keleti közegben egy másik populáció, a nyugati civilizáció árnyéktársadalma él.

Tagjai természetesen szegények, ugyanakkor dolgoznak, melyből van valamennyi pénzük – s azzal piacra járnak, hogy ott döghúst vegyenek. Vuhanban szó sincs akkora nyomorról, hogy az éhhalál és a denevér húsa között kelljen választani, a nyugati társadalmak véres hóbortját, a mértéktelen húsevést azonban már az árnyékpopuláció tagjai is elsajátították. A vuhani futószalagok mellett dolgozó tömegeknek csirkére nyilvánvalóan nem telik, hát kutyák, macskák és kígyók közül válogatnak – a bevásárlás élményét pedig nem zavarja meg, hogy a húsok szemlátomást a napon rothadnak, s hogy egyetlen ismert egészségügyi szabvány sem teljesül.

A manchesteri kapitalizmus mára úgy konstruálta újra magát, hogy míg a városközpontot és benne a tőzsdét megőrizte, a külvárost és benne a gyártósorokat a harmadik világba telepítette. Ez a művelet képezi a Nyugat jóléti társadalmainak gazdasági alapját: az általános jólét nem nőtt a bolygón, a nyugati ember szemének nem kedves körülmények azonban eltűntek a látótérből. Vuhan nem egyéb, mint a világméretű Manchester milliónyi nyomorult külvárosának egyike. Ez a másik társadalom, a Nyugatnak ez a globális emberi externáliája fertőzte meg a kínai high-tech szuperállamot, az pedig a nyugati civilizációt.

Ezt a döghúson élő, első világ árnyékában tengődő társadalom a nyugati ember életmódjának terméke. A munkák és javak oktrojált globális elosztása képezte meg azzal, hogy a gyártósorok mellett dolgozó milliók kezébe munkát adott, de nem adott kenyeret. A koronavírus képében a nyugati ember szervezetébe a javait gyártó tömeg hiányzó életminősége kopogtat be. A civilizált ember elszörnyedhet és megbotránkozhat a denevérevő, pogány vademberek barbársága, igénytelensége és ostobasága láttán – kár volna azonban elfelejtenie, hogy az ő kezük munkája az a tárgyi világ, melyben a nyugati társadalmak tagjai élnek. Hiába hirdeti a történettudomány, a karmatan és a józan ész, hogy a globális egyenlőtlenségnek, a világméretű szegénységnek ára van, mostanáig kellett várni, hogy kiderüljön, miben is áll az első részlet. A nyugati ember a következő hónapok és évek során elkezdi megfizetni fényűző életmódjának, mértéktelen önzésének és globális vakságának árát – kár volna azonban azt képzelnie, hogy a koronavírus képében a számla máris kiegyenlítődik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/12. számában jelent meg március 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/12. számban? Itt megnézheti!