És a lelkiismeret?

Nem először teszem fel a kérdést egy-egy parlamenti szavazás után, hogy az egyre kevésbé tisztelt ház kormánypárti tagjai vajon soha nem éreznek lelkiismeretfurdalást? Nem emlékszem olyan esetre, hogy a második, harmadik és negyedik, kétharmados parlamenti többséggel megtámogatott Orbán-kormány regnálása alatt a Fidesz és KDNP képviselői nemmel szavaztak volna egy kormánypárti, és igennel egy ellenzéki törvényjavaslatra, beadványra, kezdeményezésre. Ha volt is ilyen, a rossz gombot nyomó képviselő sürgősen kijelentette, hogy véletlenül tévedt el az ujja. Persze az is előfordult, hogy a hezitáló, vagy nem elég lelkesen ügyködő képviselő a következő ciklusban már nem indulhatott. 

De térjünk vissza az eredeti kérdésre, hogy hova ásták el a kormánypárt képviselők a lelkiismeretüket. Számtalan példát sorolhatnánk arra, ahol nem a lojalitásra, az elvárásokra kellett volna hallgatni, hanem a józan eszükre, a tudásukra és a szívükre, arra, hogy az általuk egyhangúan elfogadott jogszabályok ne korlátozzák egyes csoportok jogait, életlehetőségeit. Emlékezzünk a Munka törvénykönyvének módosításával csorbított sztrájkjogra, vagy az eddigi legnagyobb parlamenti botrány kiváltó ügyre, a 2018 decemberében elfogadott rabszolgatörvényre. A mai napig kérdés, hogy a törvény megszavazása mennyire volt jog- és házszabályellenes, de akkor sem szólalt meg a kormánypárti képviselők lelkiismerete, pedig saját választóikat is érintette a jogszabály. Hiába volt ellenzéki és szakszervezeti tiltakozás, hiába tüntettek a polgárok, semmi nem hatotta meg a gombnyomogatókat. Napokkal később a felhatalmazásukkal élő ellenzéki képviselőket szó szerint kidobták az MTVA székházából. 

A történteket gyorsan követte, na, nem a törvény megsemmisítése vagy enyhítése, hanem a képviselői jogok újabb csorbítása (nem mellesleg az újságírók munkavégzésének korlátozása, a parlamenti sajtókarantén bevezetése). Eszerint a képviselők már nem léphetnek be hívatlanul vagy váratlanul a közintézményekbe, hogy ellenőrző feladatukat elvégezzék. Ez ugyan a Fidesz és a KDNP képviselői számára is korlát, ők viszont bízhatnak abban, hogy megkapják az aranyszegélyes meghívót, de hát minek is kérnének, a közintézményekben úgyis rendben van minden, hallottuk ezt számos nyilatkozatban.

Akkor sem szólalt meg a kormánypárti képviselők lelkiismerete, amikor az oktatást központosították, az egészségügyet lezüllesztették, amikor a földmutyival, a dohánymutyival vagy a személyre szabott közbeszerzésekkel kitömték a holdudvar tagjait, sem amikor a környezetvédelmet leépítették, a klímavédelmet semmibe vették. Persze a szómágia és a kormánypárti megmondóemberek írásgörcse itt is működött, hiszen az volt a cél, hogy a visszásságokra figyelmeztetőket semmibe vegyék, kigúnyolják, ellenségnek tekintsék. A következményektől nem tartottak, hiszen a NER, az elit és a holdudvar tagjai magánkórházakban is gyógyulhatnak, gyermekeik külföldön is tanulhatnak. A gyorsuló éghajlatváltozás következményei, az aszályok miatti élelmiszerhiány, a hőhullámok, a levegőszennyezés azonban mindenkit érintenek. Amikor a környezetvédők ekézése már nem volt tartható, a KDNP zöldre váltott, a kormány pedig klímabajnok lett. Szóban. Érdekes módon akkor sem szólalt meg a lelkiismeret. 

A hétfői, papíron a koronavírus elleni védekezésről, valójában a rendeleti kormányzásról szóló kormánypárti egyenszavazás most mindenre feltette a koronát, hiszen az igennel szavazó képviselők a saját jogfosztásukról is döntöttek. A kijárási korlátozás ellenére a 65 éven felüli kormánypárti képviselők megjelentek gombot nyomogatni, nehogy már hiányos legyen a kétharmad. Tették ezt annak ellenére, hogy nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a felhatalmazás elleni petíciót aláíró 108 ezer állampolgár és számos, a demokráciát féltő szervezet is tiltakozott a törvény ellen.   

Azt egyetlen ellenzéki párt vagy képviselő sem vitatta, hogy a világméretű koronavírus járvány idején a kormánynak rendkívüli felhatalmazásra van szüksége a gyors intézkedésekhez, csak időkorlátot szerettek volna, mert tartottak tőle, hogy a törvény a járvány elmúltával sem változik. Van erre élő példa, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet évek óta hatályban van, tömeges bevándorlás nélkül is. Az aggodalom tehát jogos. A nemzet horgászának most szokatlan gyorsasággal fogott a tolla, Áder János köztársasági elnök az önként vállalt némaság hetei után, most mindenféle jogi aggály, és szinte olvasásnyi idő nélkül, két órán belül aláírta a törvényt. Lelke rajta!  

A kormánypárti képviselők saját meghatározásuk szerint nemzeti értékeket szem előtt tartó, keresztény érzületű, templomba járó, tisztes családapák, családanyák, de akikből valahogy mégis hiányzik a keresztényi szeretet, a szolidaritás, az együttérzés, hiszen cserbenhagyták a saját választóikat is, azzal, hogy a legalább papíron létező ellenőrzési és beleszólási jogukról is lemondtak. Vajon miért törődtek bele, hogy a keresztény kormányzás azt jelenti, hogy mindig valamilyen ellenséget kell találni, most éppen az ellenzéket, akik a „vírus pártján állnak” és „akadályozzák a kormány (pontosabban Orbán Viktor) járvány elleni harcát”? Hova tűnt a lelkiismeretük? Hiszem, ha beigazolódik azok félelme, akik joggal tartanak a miniszterelnök időkorlát nélküli, teljes felhatalmazásától, akkor a 133 törvényt megszavazó képviselő közül sokan nagyon fogják szégyellni magukat.