Emlékülés a parlamentben

Május 2-án a parlamentben a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés alakuló üléséről emlékeztek meg a kormánypárti képviselők a Jobbikból kivált képviselőkkel közösen. Furcsa emlékülés volt ez, hiszen nem vettek részt rajta az ellenzéki pártok frakciói.

Az emlékülésen egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak, amelyet többek között Orbán Viktor miniszterelnök terjesztett elő. Az Országgyűlés 1990. május 2-ai megalakulását az alaptörvényben is megfogalmazottak szerint „hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének” értékelte a nyilatkozat, amely hangsúlyozta a magyarok helytállását, akiknek hűsége, szabadságvágya, bátorsága, áldozatvállalása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy „a magyar nép ismét önnön kezébe vehesse sorsát”.

A nyilatkozat szerint a kommunisták több mint négy évtizednyi uralma során lepusztított, elszegényített, súlyos adósságokkal terhelt és szellemileg, lelkileg is megnyomorított ország helyreállítása történelmi súlyú kihívás elé állította az új törvényhozás tagjait. Ugyanakkor rögzíti azt is, hogy a rendszerváltoztatás továbbvitele során hozott döntésekkel nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és „a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”. Ezt a posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző korszakot az új alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése zárta le – legalábbis a nyilatkozat szerint.

A rendszerváltás utáni időszak egyik krónikásaként sok történetet tártam fel arról, hogy a pártállami „elvtársak” milyen módon használták fel kapcsolati tőkéjüket arra, hogy egykori politikai hatalmukat gazdasági hatalommá konvertálják. E jelenségnek a felszámolására a politikai nyilatkozat szövegezői – bár komoly hatalmi tényezők voltak egy kormányciklusnyi időszakban ama „posztkommunista” korban – túl nagy erőfeszítéseket nem tettek.

Ugyanakkor el kell ismerni azt az áldozatos munkát, amelyet 1990 óta tisztességes politikusok végeztek és végeznek ma is azért, hogy ne lehessen semmivé tenni 30 év gyötrelmes küzdelmeit, és ne lehessen visszavinni egy országot oda, ahonnan elindultunk annak idején.

Ama „népi demokrácia” alatt elszegényített, szellemileg, lelkileg is megnyomorított ország bérből és fizetésből élő népéről kevés szót ejtettek a nyilatkozat megszavazói. Ők azok, akik nem sokat érzékeltek posztkommunista uralmi törekvésekből, annál többet a szabadon megválasztott hatalmi elitek által hozott döntésekből, amelyek rendre lecsíptek a munkavállalói jogaikból, a szociális jogokból, közösségi vagyonukhoz fűződő tulajdonosi jogokból. Az ő fejük felett privatizálták a gyárakat, hogy az új tulajdonosok utcára tehessék őket. Az ő rokkantnyugdíjukat kurtították meg alkotmánysértő módon, hogy azután napirendre se tűzzék kártalanításukat az Országgyűlésben, fittyet hányva a saját alaptörvényükre is.

Áder János az emlékülésen a következőket mondta: „Magyarország független, demokratikus jogállam. Szabad ország. Olyan ország, ahol ma már természetes, hogy szabadon mondjuk el a véleményünket, szabadon gyülekezünk, közlekedünk, szabadon vállalkozhatunk, szabadon választunk képviselőket, polgármestereket, szabadon hozhatunk létre szakmai érdekképviseleti, politikai szervezeteket, szabadon veszünk részt különböző nemzetközi szervezetek munkájában.”

A szabadságról szóvirágfüzérben emlékező köztársasági elnököt kicsit sem zavarja, hogy a miniszterelnök „szabadon” teljes felhatalmazást kapott a rendeletekkel történő kormányzásra, időkorlát nélkül. Az sem zavarja, hogy olyan társadalmi viszonyokat szabályoznak mostanában „szabadon” miniszteri körlevelekkel, amilyeneket jogállamban törvényekkel intéznek el. Eközben az Országgyűlés cirkusszá züllesztve „szabadon” üzemel, parlamentesdit játszatnak megválasztott képviselőkkel, odadobott gumicsontot rághatnak, miközben a valódi társadalmi problémákat elrendező törvényalkotás „szabadon” szünetel.

De ha már Áder János felszólalását említettem, lássuk, miként idézte fel ama harminc évvel ezelőtti eseményeket: „Az Országgyűlés alakuló ülésén – Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Szabad György, az Országgyűlés későbbi elnöke mellett – hárman szólaltak fel. Varga Béla, Vörös Vince, Kéri Kálmán. Három tanú. Személyes történetük is jól példázta, hogy miért kellett lezárni egy 45 éves történelmi korszakot.”

Vörös Vince egyike volt a pártállami diktatúra besúgóinak, nem egyszerűen szem volt a láncban, hanem a hálózat ügynökeként lelkesen jelentett ismerőseiről a titkosrendőrségnek. Miközben a politikai nyilatkozatban Orbánék „a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok” meg-megújuló uralmi törekvéseiről beszélnek, mélyen hallgatnak arról, hogy az egykori hálózati ügynökök az elmúlt harminc évben lényegében háborítatlanul fejthették ki uralmi törekvéseiket, alakíthatták a közvéleményt, a rendszerváltó pártokba beszivárogva vezetői posztokra segíthették a nekik tetsző, vagy – a birtokukban lévő információk alapján – zsarolható politikusokat.

Orbán a rendszerváltás óta négyszer alakíthatott kormányt, ebből háromszor kétharmados többséggel, ennek ellenére semmit sem tett azért, hogy a kommunista diktatúra titkosrendőrségének kötelékébe tartozók uralmi törekvéseit leleplezze vagy meggátolja. Így tapasztalhattuk meg a legutóbbi időkig, hogy volt hírszerző és kémelhárító tisztek, titkosrendőrséget kiszolgáló hálózati emberek, a Belügyminisztérium egykori magas rangú tisztjei ma is fontos szerepet játszanak belpolitikai életünkben miniszterként, polgármesterként, politikai tanácsadóként.

Áder Jánosnak igaza van: az a leváltott rendszer, még ha népi demokráciának hazudták is, valóban diktatúra volt, ez a mostani rendszer, még ha nemzeti együttműködés rendszerének hazudják is, lehet, hogy még nem virtigli diktatúra, de biztos, hogy nem olyan demokrácia, mint amilyenről 1989-ben álmodtunk magunknak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg május 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/19. számban? Itt megnézheti!