Hódolat Svédországnak

Hetek óta formálódik bennem az igény, hogy kifejezzem tiszteletemet a svéd nemzet iránt. Az elmúlt években sokszor kritizáltam a számos tekintetben vonzó skandináv modell túltolt politikai korrektségét, azt a társadalmi kísérletet, amelyet rendkívül veszélyesnek és inhumánusnak tartok: erőszakos társadalmi nyomással eltagadni a biológiai különbségeket, törvényekkel és kvótákkal formálni a társadalmat, hogy végül az igazság vagy az alkalmasság mellékessé váljon, és csakis az identitás, a posztmodern áldozati póz számítson akár egy büntetőügyben, egy munkahely betöltésekor vagy egy politikai döntés meghozatala során.

Az a szenvtelenség azonban, ahogy a svéd társadalom a járvánnyal szembenézett, ahogy képes volt ellenállni a médiahisztériának, és ahogy képes felelősségteljes, felnőtt polgárok közösségeként, tudományos viták mentén, józan szabályokkal kezelni a válságot, egyértelműen meggyőzött arról, hogy bármennyire vitatom is a társadalmi nemek meg a politikai korrektség dogmáit, azok uralma Svédországban nem szellemi-lelki terror eredménye, mint nyugaton, hanem széles és stabil társadalmi konszenzus. Ez arra is magyarázattal szolgál, hogy a liberális genderparadicsomban miként készülhetnek olyan filmek, mint Ruben Östlund Gyerekjátéka, amely annyira kegyetlen őszinteséggel szól a migráció okozta krízisről, ami Hollywoodban elképzelhetetlen volna.

Ma még nem tudni, hogy a svéd kormánynak igaza lesz-e. Nem tudni, valóban túl vannak-e a válság nehezén, bár a fertőzésben elhalálozott svédek száma annak ellenére csökken, hogy nem rendeltek el szigorú karantént. Az azonban tény, hogy ma sokkal kevesebb halottjuk van, mint a járvány első percétől bezárkózó Belgiumnak. Nem tudni, hogy amikor a járvány második és harmadik hulláma pusztít majd, a svédek mennyivel lesznek ellenállóbbak, mint Európa egyéb társadalmai, hisz a nyájimmunitástól még ők is nagyon távol állnak, az átfertőzöttség mértéke viszont jóval magasabb, mint máshol Európában, ami gyengítheti a vírust, és lassíthatja a járvány terjedését. Már olyan hírekről is hallani, amelyek szerint sikerült a fertőzési rátát egyes érték alá nyomniuk – ha ezek igazak, akkor mind a svéd út, mind a svéd szabálykövetés hatalmas sikerét jelentik.

Ami már most tudható: az apokaliptikus jóslatokat vizionáló, a felelőtlen svédek tömeggyilkosságát mantrázó, a bármelyik percben bedőlő svéd egészségügyi rendszert emlegető médiapropaganda hamisnak bizonyult. A nyugati sajtó, a nyugati politikai és tudományos elit egy teljes hónapon át gyalázta a svédeket – és az összeomlás mégsem következett be. Pedig ezt tutira megígérték, még a járványgörbét is megmutatták. S ha ez változna is, az igaz marad, hogy a svédek legalább hisznek valamiben, ami nem változik a részvénypiacok emelkedése és esése nyomán, nem változik a kattintások és lájkok számának váltakozásától, amit nem úgy vetnek le magukról az első kényelmetlenség pillanatában, mint Orbán Viktor a jogállamot.

A svédek hisznek a nyílt társadalomban, hisznek az egyéni felelősségben, hisznek a polgáraikban, hisznek az intézményeikben, hisznek a tudósaikban, és hisznek a szabadságjogaikban. Akkor is hisznek, amikor a kommentfalak, a jobboldali és a baloldali politikusok, a közgazdászok és az orvosok egyaránt kínai típusú rendet és jogfosztást követelnek – hisz az működik, hisz a liberális demokráciák gyengék, az embereknek nem szabadságra van szükségük, hanem nyomkövető órákra, ipari kamerák hálózatára, arcfelismerő rendszerekre, minden sarkon rendőrre és saját fejlesztésű Vlagyimir Putyinra. A svédek erre mondtak nemet.

Lehet, hogy súlyos árat fizetnek majd ezért, ahogy súlyos árat fizettek a köztársaságpártiak a spanyol polgárháborúban. Az emberiség sokszor megfizette már ezt a súlyos árat – és minden alkalommal bebizonyosodott, hogy megérte, mert a szabad polgárok társadalmai mindig élhetőbbek, kulturáltabbak és gazdagabbak, mint az erős vezetők által dirigált autoriter rendszerek. Ezek vagyunk mi: szabad, nyugati államok polgárai – ezekért az értékekért harcoltak nagyapáink és apáink, s egyre közelebb a pillanat, amikor nekünk is meg kell harcolnunk ezekért. Elsősorban nem a járvány elleni küzdelem zajlik itt. Elsősorban nem gazdasági válság zajlik itt.

Elsősorban a nyílt társadalom, a liberális demokrácia, a sajtószabadság és a szólásszabadság próbája zajlik itt. Nem tudom megítélni, milyen sikeresek a svédek a koronavírussal szemben folyó védekezés frontján, milyen sikeresek a gazdaságuk védelmének frontján, de teljes meggyőződésemmel mellettük állok, mert abban, amit tesznek, hinni lehet. Ha végül kudarcot vallanak, akkor is – mert mindenki más csak a sikerben és a megúszásban utazik. A sikerhez és a megúszáshoz pedig már középtávon sem tartozik semmi egyéb, mint egyre kevesebbek falánksága és egyre többek nyomora. A korszellem az igazi kihívás, mint nyolc évtizede Spanyolországban, amikor a fasizmus tört rá Európára. Ahogy akkor Katalónia, ma Svédország dacol a korszellemmel. Egy kallódó kontinens helyett állnak helyt, s üzenik mindenkinek Európában, hogy még van remény.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/19. számában jelent meg május 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/19. számban? Itt megnézheti!