Nem teheti zsebre az ellenzék, amit Török Gábortól kapott az Egyenes beszéd kedd esti adásában. Még úgy sem, hogy a politikai elemző nem először beszélt arról: a Fideszen túli világ képtelen tematizálni, helyette összevissza kommunikál, és nincs egy jól meghatározható üzenete, stratégiája. Olyasmi ez, amit az elmúlt tíz évben szinte bármikor el lehetett mondani. Legyünk persze igazságosak, egyszer-kétszer azért akadtak kivételes pillanatok. Veszprémben a kétharmad borítása, a hódmezővásárhelyi időközi győzelem, illetve a tavaly őszi önkormányzati választás reményt adhatott az ellenzéknek. De ez mindig csupán időleges maradt, most pedig talán minden korábbinál lesújtóbb az összkép.
Nehezíti a helyzetet az ellenzék frusztráltsága: politikusai, háttéremberei ma már a puszta helyzetleírásra, a vélemények kifejtésére is ugranak. A Jobbikban például épp egy online lapra haragszanak, amiért ott egyes szerzők kritikus cikkeket mertek írni róluk.
A fő kérdés mindig az: erre az ellenzékre szeretné bárki leváltani a Fideszt? Szocialista korrupciógyanúra a fideszest? A határon túli magyarok elleni hergelésre a migránsozást? Az ellenzék sajtó elleni sértődésére a kormányzatét?
Török Gábor szóba hozta, hogy ezektől a pártoktól az elmúlt két hónapban nem igazán hallhattunk semmi jelentőset. Olyan, mintha nem is lennének, a választók jó része azt sem tudja már, milyen nevű pártok léteznek még. „A Momentumtól sem láttam az elmúlt két hónapban semmit néhány Zoom-videón kívül. Kevesebb, mint két év van hátra, és a Jobbik azzal van elfoglalva, hogy szétszalámizza magát?” – fejtegette a politológus.
Az előbb említettekhez csatlakozva említsük meg, mi az, amivel az ellenzék próbálkozott az elmúlt két hónapban. Jelesül: a kormánypártokat igyekezett túlszárnyalni rendpárti szigorban, és amikor egy-egy korlátozást bevezettek, az állítólag baloldali-liberális pártok rendre rákontráztak. Amikor bezárták az iskolákat, ők kijárási korlátozást követeltek, amikor bevezették azt, még szigorúbb tilalmat. Egymásra licitálva zárattak le parkokat és kirándulóhelyeket, miközben a mindenkit súlyosan érintő gazdasági válságról semmi emlékezeteset nem tudtak mondani. Dicséretükre legyen mondva: egy-két ellenzéki vezetésű kerület azért bevezetett valamiféle válságsegélyt.
Persze, ezen a téren mindig a kormányé az előny, ő képes cselekedni, válságot kezelni. De amit az ellenzék mond, annak sem kellene a puszta ötletelés szintjén megmaradnia. Emlékezhetünk, a Fidesz hogyan politizált 2006 és 2010 között, miként vitt keresztül egy népszavazást és keltett reményt az egymillió új munkahely ígéretével. Milyen ígéretei vannak ma az ellenzéknek, amit nemhogy tíz év, de akár tíz nap múlva is fel tudnánk idézni?
Ahogy Török is említette, az önkormányzati választáson a szavazók megüzenték, mit szeretnének a továbbiakban látni. A jelek szerint viszont az ellenzék ezt nem értette meg. Az eltérő politikai üzenetek megvitatására nem kerül sor, annál inkább a másik fúrására, az ellenzéken belüli konteózásra és a kifejezetten kicsi torta újraszeletelésére. A DK azzal büszkélkedik, hogy újabb MSZP-seket vitt el, a Jobbik arról beszél, hogy nem a távozók a fontosak, hanem a maradók. Az LMP elnökét tíz emberből tizenegy valószínűleg megnevezni sem tudná. A párttól az utolsó emlékezetes húzás az etikai bizottság hadjárata volt.
Amikor pedig mindezeket valaki megemlíti, rögtön látens kormánypártisággal vádolják. Miért az ellenzék bírálatával kell foglalkozni, miért nem Rogánnal, Szijjártóval és Orbánnal? – ismételgetik sértődötten, mintha a kettő kizárná egymást, és mintha a kormánypártok prominenseit valóban kímélné a megszólaló.
Legyen világos: aki a Fidesz–KDNP sikerét akarja, annak pontosan jó a mostani állapot úgy, ahogy van. Az nem fogja sürgetni, hogy az ellenzék legyen karakteresebb, és a kormánypártoknál legalább egy fokkal jobb. Az kifejezetten örül neki, hogy az ellenzék határontúlizik, önmagát szalámizza és nincs semmiféle megjegyezhető elképzelése a jövőről.
A 2020-as ellenzék helyzetét persze nem lehet egy az egyben megfeleltetni a 2010 előtti Fideszével. Abban a húsz évben működött a politikai váltógazdaság. Ma sokkal nagyobb energiabefektetés, sokkal több nóvum és izgalmasabb politika lenne szükséges a 2008-as Fideszénél is. A tragédia, hogy azt nemhogy túlszárnyalni, de megközelíteni sem sikerül. Sőt, ma már nemcsak lelkesedésből nehéz az ellenzéki pártokra szavazni, de protestjelleggel is. Amíg még 2018-ban is ott volt erre az LMP, a Momentum vagy a Jobbik, mára mi maradt? Konkrétan csak a Kétfarkú Kutya Párt. Az ellenzéki pártoknak meg, hogy az ehhez hasonló cikkeken dühöngjenek.
