Hát elérkeztünk végül a jövőhöz, amikor gépek döntenek helyettünk! Mennyi ideje készültünk rá, ki aggódva, más érdeklődéssel vegyes izgalommal. A mesterséges intelligencia 2020-ra végül nagyot ugrott a korábbiakhoz képest: most már ő mondja meg, az elmúlt száz év filmjei közül melyik mennyit ér. Vagyis egész pontosan nem is azt, jó-e a szóban forgó alkotás. Helyette az egykori cenzorok és mai politikai aktivisták által kedveltebb kategóriákban gondolkozik: veszélyes és biztonságos műveket különböztet meg egymástól. És ahogy korábban, úgy ma is jóval könnyebb bekerülni az előbbi oszlopba.
Hisztis és túlérzékeny nézők, a politikai korrektségbe beleőrült ítészek persze már voltak korábban is. A betiltogatósdi közkedvelt fegyver volt az elmúlt évtizedekben, egyik kedvence a politikai szekértáboroknak, ideológiai csoportoknak, vallási közösségeknek és olyan szülőknek, akik előbb keresik az animációs erőszakban a hibát, minthogy saját nevelési módszereikről gondolkodnának el.
Ironikus, hogy a most bűnösnek kikiáltott Elfújta a szél-t a nemrég induló HBO Max távolította el egy időre. Legalábbis, ha azt nézzük, hogy a South Park platformon tartásáért eközben öldöklő küzdelem folyt. Épp az említett streaming-szolgáltató volt, amely ötszázmillió dollárt fizetett a több mint két évtizede futó szatirikus sorozatért. Pedig, ha van valami, ami előszeretettel űz gúnyt bárkiből és bármiből (egyébként nyilván nem rasszista vagy antiszemita módon), az a South Park.
Érdemes felidéznünk a 10. évad 3-4., Rajzfilmháború című részeit, amelyeknek sztorija szerint a Fox a Family Guy című sorozatot szeretné cenzúrázni, mert abban ábrázolni akarják Mohamed prófétát. Ennek természetesen nem örülnek a szélsőséges iszlamisták, és azzal fenyegetnek, hogy amennyiben a csatorna nem lép közbe, nem marad el majd a válaszcsapás. „Tegye, amit tenni kell” – sürgeti a Kyle nevű kisfiú a második epizód csúcspontján a Fox-döntnököt, aki úgy gondolná, ennyi kis cenzúra még igazán beleférne a biztonság érdekében. Hogy mi a kisfiú (és a készítők) válasza? Az, hogy nem lehet elindulni ezen az úton, mert amint egy érzékenységet kielégítenek, rögtön jönnek a következők, és nem lesz megállás. (Más kérdés, hogy ironikus módon a South Parkban ennek ellenére mégsem mutatták Mohamedet – a fontos elvi kiállás ellenére nem sokan szeretnék ilyesmivel kockáztatni a munkatársaik életét.)
Klasszikus érvelési hiba a csúszós lejtő (slippery slope), azaz mikor attól tartanak, hogy mondjuk a melegházasság engedélyezése után a következő követelés a hármas-négyes házasságoké lesz. Csakhogy tényleg van, amikor erre a lejtőre kerülhetünk. Ha a cenzúrának utat engedünk, és elkezdünk azzal érvelni, hogy az egyes érzékenységek valóban fontosabbak a műalkotások integritásánál, úgy igencsak hamar pusztító kultúrharc közepén találjuk magunkat.
Ahogy a South Park alkotói, Trey Parker és Matt Stone eddig sem tettek lakatot a szájukra, úgy feltehetően most sem fognak. Így az ősszel érkező 24. évad valószínűleg nemcsak a koronavírus-járvánnyal és a rendőri erőszakkal foglalkozik majd, hanem a szobrokkal és filmekkel szembeni bolsevik hevülettel is. Érdekes helyzetet teremthet, ha az HBO Maxon bemutatott sorozat kritizálja majd a platform gyávaságát, művészetellenességét.
Mesterséges intelligenciát emlegettünk írásunk elején, mert a jelek szerint mostanra már nem nevesíthető kultúrpolitikusok, szabadságellenes cenzorok állapítják meg, hogy egy film problémás-e, hanem különböző streaming-szolgáltatók. Még becsülhetjük is az olyanokat, mint a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója, aki legalább a saját neve alatt írta meg, mi a baja az Elfújta a szél-lel. Lehozva aztán az arról szóló levelet is, hogy a film eltávolítása egyértelműen cenzúra.
De ki volt aztán az, aki az HBO Maxnál ráütötte a filmre a „rasszistagyanús” pecsétet? És ki döntött a Waczak Szálló A németek című epizódjának kicenzúrázásáról? Ki állapította meg, hogy még a Tom és Jerry, A dzsungel könyve, sőt, az Én kicsi pónim is veszélyes? (Na jó, utóbbi még szerencsére kivétel: egyelőre „csak” a The Atlantic szerzője.) És ki volt az legutóbb, aki úgy döntött, hogy az Álom luxuskivitelben, A bolygó neve: Halál és Az utolsó szamuráj „meghaladott attitűdöket” ábrázol? Azt tudjuk, kicsoda James Cameron, Blake Edwards vagy Truman Capote, akiknek ezeket az évtizedek óta kedvelt műveket köszönhetjük. De ki jogosult ma eldönteni, hogy a könyveik és filmjeik 2020-ban már elavultak?
Persze, ítélni lehetett eddig is, a filmkritikusok előállhattak értelmezésükkel, az internet születése óta pedig szerencsére mindenki megírhatja, miről mit gondol. Ez a szólásszabadság dicséretére válik. Legalább kiderül az is, kinek van humorérzéke, kinek nincs. Az viszont már kevésbé szolgálja a szólás szabadságát, amikor egyesek úgy döntenek, hogy nekik nem elég az esetenként kifejezetten ostoba (vagy akár helyenként jogos, ez most lényegtelen) véleményüket közreadni. Amikor már tiltogatni és megbélyegezni kezdenek, akkor annak megálljt kell parancsolni.
Akkor is, ha többen ilyenkor azzal a cinikus válasszal állnak elő: a platformoknak joguk van eldönteni, milyen filmet tesznek ki, és milyet nem. És valóban, joguk van hozzá. Senki nem kényszerítette az HBO Maxot, hogy az Elfújta a szél ott legyen a kínálatában. De ha már ott van, akkor tartalmi okokból eltüntetni, elavulttá nyilvánítani és ideológiai kiokosítóval ellátni mérhetetlen gyávaság, egyben felnőtt emberek hülyének nézése. Joguk van hozzá, hogy problémásnak és veszélyesnek nevezzék? A törvény nem tiltja ezt, persze. Ahogy másoknak sem azt, hogy a streaming-szolgáltatók lépését tartsa problémásnak és veszélyesnek.
A tiltogatós hév egyúttal nevetségessé is teszi magát, mert képtelen bármiféle disztingválásra. Nála a sorozat, ami gúnyt űz a rasszizmusból, ugyanúgy olyan rossz lesz, mint ami propagálja a fajgyűlöletet. Még a rasszizmusellenes főművekkel, így a Ne bántsátok a feketerigót-tal is baj lesz, csak mert Nem Megfelelő Kifejezéseket használ.
És ezután persze jönnek az egyéb érzékenységtől hajtottak: most épp a Széttörve című film eltávolításáért petícióznak, csak mert az „helytelenül ábrázolja a disszociatív személyiségzavarban szenvedőket.” Innen már bármi jöhet, mondvacsinált indokokkal bárkire le lehet sújtani. A Jóbarátok sorozatra, mert viccet csinál az értelmiségiekből. (Pardon, már megtörtént.) A Hupikék törpikékre, mert Hókuszpók olyan, mint egy zsidó karikatúra. (Ajaj, ez is.) És persze Disney-mesék sorára, mondjuk a Csipkerózsikára, amiért a nőt megmentendő, passzív áldozatnak mutatja. (Megvolt, nyilván.)
Végeredményben viszont nem is ez a lényeg, mert még a kifejezetten prosztó, szabadszájú alkotásoknak is helyük van a piacon. A kifejezetten szórakoztató Torrentének éppúgy, mint a fárasztó altesti poénokban jeleskedő (amúgy fekete) Wayans-fivéreknek. Istenem, még Rob Schneidernek is, pedig az ő „művészeténél” kevés borzasztóbb van. És emellett: az Egy nemzet születésének vagy Az akarat diadalának szintén. Látnunk kell ezeket is, hogy a korról beszélni tudjunk. Nyilván semmi baj azzal sem, mikor valaki szakdolgozatot, újságcikket, Facebook-posztot ír arról, miféle módokon ábrázolták a feketéket egyes klasszikusok. Tanulhatunk ebből.
De amikor egyel tovább megyünk, és úgy döntünk, kulturális-ideológiai problémáink miatt ideje kukába dobni ezeket az alkotásokat, akkor már nem érdeklődő értelmezők vagyunk. A cenzoroknak pedig sosem lesz igazuk.
