A szokásosnál sokkal többet gondolkodtam a héten. Mármint nem összességében – futja, amennyire futja –, hanem konkrétan azon, hogy miről írjak. Tudtam, hogy miről nem akarok. Az Indexről biztosan nem. Közelről ismerem számtalan valaha volt főszerkesztőjét, alapítványi elnökét, külsős tanácsadóját. Ilyenkor nem okoskodunk, inkább befogjuk a lepcses szánkat. Nem akartam bíbelődni a világforradalommal sem. Annyit elég volt, amennyit múlt héten. Szinte szerencse, hogy ebben a rozzant Közép-Európában élünk. Elkerült bennünket a vírusjárvány oroszlánrésze is, és lám, a képmutató-szemforgató matterezésnek sincs itt táptalaja. Legalábbis remélem.
Miközben így morfondírozgattam magamban, egy linknek hála szembeúszott az internet hullámain egy Ésik Sándor-bejegyzés. Az indexes-exindexes tótumfaktumokkal ellentétben őt nem ismerem, ám felfigyeltem korábban a publicisztikai teljesítményére. Nem a közösségi médiában, ahol Diétás Magyar Múzsa néven szerepel – ott ugye nem vagyok –, hanem az Azonnali című újságban. Ésik azok közé a publicisták közé tartozik, akik egyrészt jól írnak – ez nekem még mindig fontos, és hogy ki ír jól, magam döntöm el –, másrészt gyakran egyet is bírok vele érteni. Nem mindig, de megésik. (Balkézről jött szóviccnek ne nézd a fogát. Képzavarnak se.) Ez örömre ad okot privátim. Hiszen úgy kell vadásznom a szerzőkre és a gondolatokra, hogy tetsszenek. Tízből egy, ha ott van.
Mindazonáltal ez az Ésik azt írta meg bejegyzésében, hogy a továbbiakban nem adja a szövegeit az Azonnalinak. Az Index-ügy miatt. Mivel utóbbinak negatív szereplője lett előbbi résztulajdonosa. Mellesleg arról is mesél Ésik, miért kedvelte annak idején az Indexet. Itt többek közt felbukkan a következő: „A régi Totalcar-videók, Winkler és Karotta baromkodásai, a Művelt Alkoholistában Gazda Albert esetlen borkommentjei nosztalgiát ébresztenek bennem.”
Elérzékenyültem. Pláne hogy múlt héten Fonyódon is utánam rohant egy kocsmáros, megkérdezte, én vagyok én, és mondta, hogy „óh, az Alkesz, régi szép idők”, hadd mutassa meg a szortimentjét. Le kellett őt lomboznom, több mint tíz éve nincs közöm a Művelt Alkoholistához, és azóta is eltelt közel kilenc, hogy későbbi egyszemélyes borblogomat bezártam.
Viszont Ésik után – mindegy, hogy az „esetlen borkomment” jelzős szerkezet mit takar – az jutott eszembe témaként: röviden megírom friss felismerésemet. Azért röviden, mert a bevezető elvette a helyet. A lényeg: elszaladt mellettem a világ. Mialatt nem figyeltem oda, mindenki másoknak kezdett el borokat készíteni. Velem pedig nem törődik senki.
Az úgy volt, hogy kaptam egy karton bort. Elvégzett munkákat honorálva vele. Kiváló minőségű és – mi tagadás – drága borokról beszélünk. Ahogy ezeket bontogattam – apránként, nem egyszerre –, azt tapasztaltam: mocskosul savanyú mind. A szekszárdi és a spanyol vörös éppen úgy, mint a balatoni és az új-zélandi fehér. Egyik a másik után. Egyformán. Akkor a homlokomra csaptam: ez évek óta így megy. Ritkán borozom – és még ritkábban vagyok elégedett. A valaha szépségesek rendre savanyúak. Nem: nem szárazak. Hanem savhangsúlyosak és élesek.
Az is felmerült bennem, hogy elállítódhattak a receptoraim. Tönkrementek az érzékszerveim. Miután így búnak adtam a fejemet, az egyik gurméboltban – egy életem, egy halálom alapon – vettem egy akciós franciát. Jean-Claude Mas több száz hektáron gazdálkodik Languedocban, a legnagyobb francia borvidéken, övé az Arrogant Frog márka, ebből a szériából csaptam le egy chardonnay–viognier házasításra. Mondván: ha ez sem lesz jó, akkor tényleg vége a világnak. Nos, megmenekültem. Esetlen borkommentem: ez az illatos, tiszta ízű, sűrű, komplex, kiegyensúlyozott bor visszahozott az életbe.
Már csak azt nem tudom, a továbbiakban hogy legyen. Ha a borok is úgy viselkednek, mint a vélemények – tízből csak egy –, akkor nehéz és költséges is lesz a folytatás. Nem ihatok állandóan Arrogant Frogot. És ráadásul Ésik is elesett.
Olvasna még Gazda Alberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/26. számában jelent meg június 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 26. számban? Itt megnézheti!