Az idei esztendő a magyar politikában úgy kezdődik, ahogy az előző véget ért: kormányellenes tüntetésekkel. Nem lett igazuk azoknak, akik azt jósolták, hogy a túlóratörvény botrányos parlamenti elfogadása nyomán fellángolt tiltakozás szalmalángként lobban el. A tüntetők nem unták meg, és csak az ünnepek eljövetelével mentek haza. A megmozdulások többször is jelentős tömeget mozgattak meg, s nemcsak Budapesten zajlottak, hanem a nagyobb városokban is. A dühös felvonulások a világsajtó figyelmét sem kerülték el, ám egyelőre nem beszélhetünk a belpolitikai erőviszonyokat átrendező fordulatról. Sok ember vonult az utcára, de ez még nem az a kritikus tömeg, amely megrendíthetné Orbán Viktor kétharmados parlamenti többségen nyugvó hatalmát.
Ahhoz pedig nem csupán ismétlődő nagy tüntetések, hanem tömeges útlezárások, illetve egy olyan sztrájkhullám kellene, amilyet emberemlékezet óta nem látott ez az ország. Ráadásul ha forrónak érzi a helyzetet, a miniszterelnök bármikor felpuhíthatja vagy visszavonathatja az utált, rabszolgatörvényként emlegetett jogszabályt, ahogy elhajította négy éve az internetadó ötletét. (A túlhatalma újabb építőkockájaként megszavazott, közigazgatási bíróságokról szóló törvényről közben szinte már szó sem esik.)
Fleck Zoltán: Ez egy teljesen elszabadult, kontroll nélküli jogalkotás | Magyar Hang
A jogszociológus szerint Áder Jánosnak vissza kellene küldeni a rabszolgatörvényt, az Alkotmánybíróságnak pedig meg kellene semmisíteni.
A tiltakozások egyelőre nem annyira a kormányra, mint inkább az ellenzékre vannak hatással. Az áprilisi választás óta csak tovább mélyült az ellenzéki politizálás válsága, s a kormányellenes tömegek letargiába zuhanva, egyre kevesebb kapaszkodót találva szemlélték az eseményeket. A Fidesz kíméletlen erőpolitikájával szemben a hagyományos parlamenti és egyéb eszközök hatástalannak bizonyultak, az ellenzék válaszúthoz érkezett, és a jelek szerint döntött: az ellenállás útjára lépett, megpróbálva kilépni a rendszer kereteiből, fittyet hányni játékszabályaira.
Járatlan terepen, vékony jégen mozog, de a helyzetében indokolt a kockázatvállalás. Nincs veszítenivalója például, amikor célba veszi a kormánypárti médiát, minden eszközzel tiltakozva az ott zajló, újságírásnak nem nevezhető tevékenység ellen. E propagandagépezet léte a botrány, amelyre minden lehetséges alkalommal érdemes botránykeltéssel felhívni a választóközönség figyelmét.
A Fidesz-média Omertája | Magyar Hang
Ami a közmédiában történik, gyalázat. Nem a képviselői akcióra gondolok, nem a következményeire, hanem amivé a közmédia lett.
A túlóratörvény okán zajló tiltakozáshullám akcióegységbe terelte az ellenzék túlnyomó részét, s valamelyest felrázta az apátiából a kormányellenes szavazókat. A most kezdődő év egyik nagy kérdése, hogy ez az újfajta ellenzéki politizálás hoz-e érdemi elmozdulást az erőviszonyokban. 2019 választási év: májusban európai parlamenti (EP), ősszel önkormányzati választás lesz. A felmérésekből, trendekből kikövetkeztethető politikai realitás mindkét esetben jelentős fideszes győzelem. Maradjunk az időben közelebbi megméretésnél: nem látszik lehetetlennek, hogy a Fidesz akár a szavazatok hatvan százalékát is megszerezze, amivel növelné EP-képviselőinek számát (jelenleg a 21 magyar képviselőből 12 kormánypárti). Ott tartunk, hogy egy ötven százalék alatti fideszes szereplés már-már ellenzéki sikernek számítana.
Úgy hallani, a miniszterelnök a tavalyi választásnál is komolyabban veszi a májusi voksolást, hiszen pártja Európa-szerte feltűnést keltő arányú diadala erősítené a pozícióját a Néppártban, s az egész uniós színtér nehezen megkerülhető szereplőjévé avatná. Különösen, ha előretörnek a radikális, az európai integrációt lazítani szándékozó erők. Így hát jelenleg bármilyen gyenge és szétaprózódott az ellenzék, a Fidesznek magas hőfokon kell tartania a harci kedvet táborában. Ezért nem lankad a Soros-kampány, marad kiemelt téma a bevándorlás, erőltetik az úgynevezett kultúrharcot, helyezik át a mártír miniszterelnök szobrát. Orbán Viktor tehát már tétet adott az EP-választásnak, most az ellenzéken a sor.
Kötöttfogás 20. - Tüntetés, tüntetés és tüntetés | Magyar Hang
Az e heti résztvevők: Konok Péter, Csintalan Sándor, Gulyás Márton és Pörzse Sándor, a műsorvezető ezúttal is Dévényi István.
Ez a voksolás elvileg nem tolja az ellenzéki pártokat a minél szélesebb összefogás felé. Egy tisztán listás szavazás arra is jó lehet, hogy különösebb kockázat nélkül minden politikai szereplő megmérje a saját súlyát. Amikor azonban az egyik oldalon ott áll az elkötelezett kormánypárti szavazók hatalmas és masszív tömbje, amely egy hagyományosan kisebb részvétel mellett zajló választáson önmagában is garantálhatja a nagy győzelmet, a másik oldalon is mozgósító ereje lehet az összefogásnak, a tömbösödésnek.
Az Orbán-ellenesség és az Európa-pártiság lehet a sok választó fülének kedvesen hangzó üzenet. Ne feledjük, a magyar társadalom erősen uniópárti, dacára a Brüsszelt ostorozó propaganda-hadjáratnak! Ha valamilyen módon megszületik az EP-választásra ez az összefogás, a közös lista, az elősegítheti az eredményes együttműködést az önkormányzati választáson is – ahol ez valóban létkérdés –, ám egy ilyen elképzelésnek van korlátja és káros mellékhatása is. A korlát, hogy abban bajosan vehet részt a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik, ennek okait talán nem szükséges részleteznem. A mellékhatás: felmentést adhat a balliberális oldalnak a megújulás hosszú évek óta elbliccelt leckéje, a múlttal való szembenézés terhe alól; politikusai a túlóratörvény miatti tiltakozások élén haladva máris egy népmozgalom vezetőinek érezhetik magukat.
„A nagy stratéga, Orbán Viktor két óriási hibát követett el" | Magyar Hang
Schiffer Andrást, Vona Gábort és Tamás Gáspár Miklóst kérdeztük a túlóratörvény elfogadása miatti tüntetésekről.
A Fidesz mindenesetre magabiztosan néz az új esztendő elé. Mintha direkt provokálna is: a józanságot és a polgári jó ízlést mellőzve, minden arányérzéket elveszítve folytatja a többséget irritáló programokat a kormányfő Várba költöztetésétől a határon túli sportklubok mértéktelen támogatásáig. Muníciója idén is lesz az ellenzéknek. A tiltakozások folytatódnak, kimenetelük ma megjósolhatatlan. Most úgy látom, a tét nem az Orbán-kormány léte, inkább az, hogy kényszerül-e valamilyen engedményre. Egy eredményes tiltakozás ugyanakkor mintát és értelmet adna a politikai cselekvésnek. Az ellenzéknek nincs esélye a győzelemre az EP-választáson, ám arra óriási munkával igen, hogy – futballhasonlattal élve – visszajöjjön a meccsbe, s az apátia ellen csatát nyerve ismét izgalmassá tegye a belpolitikai küzdelmet. Ez nem volna csekélység, és nem is lehetetlen feladat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
