HIRDETÉS

Csak a Fidesz?

HIRDETÉS

Mindössze két hét van hátra az európai parlamenti (EP) választásokig, mégis furcsákat gondolnának rólam a tisztelt olvasók, ha most arról írnék, hogy a voksolás lázában ég az ország. Vannak jelei a közelgő megméretésnek, a pártok aktivistái is nyilván nagy erőkkel mozgósítanak, de a mostani kampányból valami nagyon hiányzik. Éppen az, ami a küzdelem sava-borsát adja: a valódi belpolitikai tét, a versenyhelyzet. A felmérések, becslések egy irányba mutatnak: nem kétséges, melyik lista kapja május 26-án a legtöbb szavazatot. A józan számítások szerint csak az a kérdés, hogy a Fidesz–KDNP (a továbbiakban: Fidesz) tudja-e növelni mandátumai számát (a megszerezhető 21-ből ma 12 az övé), s a rá leadott szavazatok aránya az ötven vagy a hatvan százalékhoz lesz-e közelebb. Az év elején még folytatódtak, de aztán hamar kifulladtak a túlóratörvény elfogadásakor kezdődött tüntetések, az ebben az ügyben egységesen fellépő ellenzék a biztató jelek ellenére végül nem tudta tartósan növelni a támogatottságát, sőt… Az úgynevezett családvédelmi akcióterv meghirdetésével a miniszterelnök a hagyományos belpolitikai témákban is visszavette a kezdeményezést.

HIRDETÉS

Amióta EP-választást rendeznek hazánkban, azokon mindig magabiztos győzelmet arat a jelenlegi kormánypárt. A jellemzően alacsony részvételi arány a Fidesznek kedvez, hiszen elkötelezett híveinek mozgósításával már be is biztosítja győzelmét. A jelek szerint erre számíthatunk most is: az egyszerű, a bevándorlás elutasítására, a nemzeti szuverenitást úgymond veszélyeztető Brüsszel támadására épített üzenet célba juttatására rendelkezésre áll a kormánypárt robusztus propagandagépezete. A közterületeket letarolta plakátjaival a Fidesz, az MSZP-n és a Mi Hazánkon kívül más párt alig tudja hagyományos kampányeszközökön keresztül elérni a választókat. A Jobbikot például az Állami Számvevőszék lényegében megfosztotta anyagi erőforrásaitól a kampány idejére. Elmondható tehát, hogy a választás formailag szabad lesz ugyan, de a legkevésbé sem tisztességes; a pálya olyan mértékben lejt, hogy szó sem lehet egyenlő esélyekkel vívott, méltányos küzdelemről. A miniszterelnök május 26-án este talán nem a hazai adatokat, hanem új, radikális jobboldali barátai eredményeit várja majd nagyobb izgalommal.

Az ellenzék ennek a helyzetnek az elszenvedője, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy ne lenne része is abban. Hiszen még a meglévő, mégoly korlátozott lehetőségeivel sem tud jól sáfárkodni. A Fidesz által megerőszakolt nyilvánosságban alig van tere a vitának, a vélemények nyílt ütköztetésének, ettől azonban az ellenzék nem kap felmentést a saját üzenet megfogalmazása alól. Ennek hatásos célba juttatására csak akkor lett volna esélye, ha valamifajta összefogásban gondolkodik. A felmérések azt is mutatják, hogy a magyar közvélemény masszívan Európa-, illetve uniópárti, ezt a hangulatot pedig egy nem lejáratódott személyekkel reprezentált közös listával lehetett volna meglovagolni. Egységes, az európai értékeket hirdető, a Fideszéhez hasonló egyszerűséggel megfogalmazott üzenet mozgósító erővel bírt volna, ahhoz képest biztosan, mint amit a baloldali-liberális ellenzék időnként egymás pártjai ellenében is előadott a kampányban. A Jobbik ettől a tömbtől elkülönülve pedig hitelesen támadhatta volna a kormány álságos migrációs kampányát, rámutatva például a vendégmunkások tömeges betelepítésére. Most úgy látszik, mintha az ellenzék már a számára jobb esélyeket kínáló őszi önkormányzati voksolásra készülve ezt a választást elengedte volna, s csupán olyan tétekben gondolkodna, mint hogy az MSZP vagy a DK húz-e be több szavazót ugyanabból a bázisból.

Ha a pártelitek nem is, a kormányellenes szavazó még komolyan veheti a küszöbünkön toporgó választást. Nem mindegy ugyanis, mekkora fölénnyel nyer a Fidesz. Ha ellenfelei a kanyarban sem látszanak majd, s könnyedén besöpri a leadott szavazatok többségét – nem sok híja volt, de tavaly áprilisban ez azért nem sikerült –, az még mélyebbre löki az apátia gödrébe az ellenzéki érzelmű polgárokat. Nagy lépést tenne az ország a kvázi egypártrendszer felé, amelyben az ellenzéki pártok szándékuktól függetlenül csak az orbáni díszletdemokrácia kellékei lehetnek. Van mit veszítenünk május 26-án.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

HIRDETÉS

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs
A Magyar Hang főmunkatársa, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,413lájkolóTetszik
2,285követőKövetés
16,202feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Márton Anna: a hetedik te magad légy…

A sportág élő legendája állt a magyar érem útjába a budapesti vívó-világbajnokság hatodik napján.

Drájvit