A haza nem lehet ellenzékben

A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi (…) nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben – ezt Orbán Viktor mondta a 2002-es választási vereség után egy nagygyűlésen.

Jó lenne, ha az ellenzékre szavazókban is tudatosulna, hogy ők sincsenek ellenzékben. Még akkor sem, ha az általuk támogatott pártoknak ma csekély súlyuk van az Országgyűlésben. Nem szabad elfelejteni: ezt a hatalmat még ezzel a választási rendszerrel is a történelem szemétdombjára lehet küldeni, ha egyszer végre a kormányváltó akarat legyőzi a kis pártok érdekeit. Jó lenne persze, ha mielőbb létrejönne a kormányzóképes politikai erő az ellenzéki oldalon, de az már most jól látszik, hogy ez nem a korábban már leszerepelt pártok bázisán fog létrejönni. Úgy is mondhatnám, éppen ők az akadályozó tényezői a kormányváltásnak, mert a jobboldali csalódottak rájuk soha nem szavaznának.

Ma még nem tudni, mikor lesz itt az idő a változtatásra. Az országot szakadék szélére kormányzó pártok – jobb híján – ma is vonzóak a baloldali szavazók körében. Talán ezt is figyelembe véve alakították át úgy a választási rendszert Orbánék 2010 után, hogy szinte lehetetlen legyen leváltani őket. Amíg teljesen át nem rendeződnek az ellenzéki térfélen az erőviszonyok, vagy amíg az össze nem illő politikai pártok nem lesznek képesek összefogni egymással, addig ez a rezsim marad. Jól látszott, amikor megszavazták, hogy milyen következményei lesznek ennek a választásai rendszernek, mégsem tüntettek ellene százezrek a Kossuth téren. Azt is lenyelte a nép, hogy az új alaptörvényben megtiltották, hogy a választójogi törvényről népszavazást lehessen tartani.

Idén két választás lesz Magyarországon, május 26-án az Európai Parlamentbe küldünk képviselőket, ősszel az önkormányzatok irányítóit választjuk meg. Jól emlékszünk a tavalyi elkeseredettségre, amelyet a kormányváltás meghiúsulása váltott ki az ellenzéki oldalon. Arra is, hogy néhány tüntetés elég volt a feszültségek levezetésére. A rabszolgatörvény felett is hamar napirendre tértek a tiltakozók, a devizahitel-károsultak százezrei sem voltak képesek összefogni, és együtt harcolni az igazukért.

Akkor vajon miért is annyira kiábrándító az ellenzéki összefogás elmaradása? Közös ellenzéki listával talán meg lehetett volna szorítani Orbánék listáját. Talán több ellenzéki jelölt nyerhetett volt EP-mandátumot, mint amennyi most fog.

Mégsem ez lett volna az igazi siker. A közös lista persze mozgósíthatta volna az uniópárti szavazókat, a kiábrándultakat, a bizonytalan szavazókat. De főleg erősíthette volna az ellenzéki pártok közötti bizalmat. Az együttműködés sikere esélyt jelenthetett volna arra is, hogy az önkormányzati választások előtt könnyebb legyen a megegyezés. Mert az önkormányzati választás sikere előfeltétel a 2022-es országgyűlési választáson békés úton elérhető kormányváltáshoz, a társadalmi rendszer reformjához.

Ez a hajó elment. Az ellenzék egyelőre Orbánék európai marginalizálódását sem tudja javára fordítani és arra sem képes, hogy minden szavazatszámláló bizottságba delegáljon egy embert, aki felügyelhetné a választás tisztaságát. Ennek ellenére mindenki menjen el szavazni, és válassza ki a számára legszimpatikusabb pártot, vagy a legkevésbé ellenszenveset, és húzza be rá az X-et. Ki tudja, ha éppen elegen szavaznak szanaszét az ellenzéki jelöltek között, eredményként talán kijön egy mindannyiunk számára vállalható üzenet az unió polgárai számára Magyarország normálisan gondolkodó többségéről.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/20. számában jelent meg, 2019. május 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/20. számban? Itt megnézheti!