HIRDETÉS

Válasszunk okosan!

HIRDETÉS

Vasárnap európai parlamenti választásokat tartanak hazánkban. Egyéves, a tavaly bezárt Magyar Nemzet szellemiségét tovább vivő szerkesztőségünk életében is fontos pillanat: ez az első általános választás, országos kampány, amelyről beszámolhatunk, s amelynek eredményét elemezhetjük majd.

HIRDETÉS

Fontosnak érezzük, hogy világossá tegyük olvasóink és rajtuk keresztül reményeink szerint a magyar polgárok széles köre számára a véleményünket a választással kapcsolatban. Nem a sorok között üzengetve, hanem határozottan letéve a voksunkat. Cicero szavaival: „legyen mindenkinek a homlokára írva a közügyekről való vélekedése”, azaz mi is kertelés nélkül elmondjuk, mit gondolunk a választásról, a magyar érdekekről és Európáról.

Mindenekelőtt azt javasoljuk olvasóinknak, a magyar választóknak, hogy menjenek el szavazni. Az urnák elé járulva pedig az általuk legszimpatikusabbnak vagy ha úgy tetszik: a legkevésbé ellenszenvesnek tartott ellenzéki párt listájára adják a voksukat. Mi úgy véljük, érdemes olyan pártra szavazni, amely nem kötődik a 2010 előtti kormányokhoz, illetve nem feltételezhető róla, hogy összejátszik a hatalommal. A döntésnél érdemes mérlegre tenni a listákon szereplő politikusok alkalmasságát is.

Kötöttfogás: Csak a Fidesz | Magyar Hang

Eddig a szerény javaslat, most pedig a mellette szóló legfontosabb érveket próbáljuk összegyűjteni. Először is ki kell mondani, hogy ezt a választást meg fogja nyerni a Fidesz, nem a kormány stabilitása a tét. Az is előnyt jelent a kormánypárt számára, hogy a rá leadott egyetlen szavazat sem hullik a semmibe. Már az is ellenzéki sikernek számítana, ha a kormányerő nem növelné jelenlegi európai parlamenti mandátumainak számát, az pedig egyenesen meglepetés lenne, ha a szavazatok kevesebb, mint a felét szerezné meg.

Mégis hasznos volna, ha a Fidesz politikáját elutasítók a szavazatukkal fejeznék ki a véleményüket, ha már van erre lehetőség.

Bármennyire is tisztességtelen, szélsőségesen egyenlőtlen feltételek mellett zajló kampány előzte meg ezt a választást, a távolmaradás csak ront a helyzeten. Az esélyek valóban nem túl biztatóak, de a semmiből biztosan nem lesz semmi. Minden egyes ellenzéki párttal szemben hosszan lehetne sorolni a jogos kritikákat, de talán megkönnyíti a döntést, ha tudjuk: a mostani választás nem a kormányzásról, nem a kormányképességről szól. Hanem például arról, hogy a Fidesz mekkora biztatást, megerősítő visszacsatolást kap agresszív, minden tőle független, autonóm szervezetet, kezdeményezést ellenségként kezelő politikájának folytatásához.

HIRDETÉS
Keresztény vagyok, fideszes voltam – Kire szavazzak? | Magyar Hang

A miniszterelnök alkotmányos korlátokat a gyakorlatban légiesítő túlhatalmának korlátozása nemzeti érdek. Ennek szerény eszköze az ellenzékre leadott szavazat.

A magyar társadalom többsége osztja a kormány bevándorlásellenes álláspontját, ugyanakkor erősen EU-párti is. A bevándorlás miatt nem érdemes a Fideszre szavazni, hiszen a lényeget tekintve az ellenzék sem képvisel mást, s csendben így is befogadunk – szerintünk egyébként helyesen – az uniós kvótajavaslattal nagyjából egyező számú menekültet. A propaganda eközben elfedi, hogy a kormány a nagytőkével karöltve lényegében a vendégmunkások betelepítésének fő szervezője. Az uniópárti szavazó jól teszi, ha a Fidesz ellen voksol. A Strache-botrány világosan megmutatta, hogy a radikális pártok Orbán Viktor által is szervezett szövetsége a maga romlottságával, az EU-t orosz és/vagy amerikai érdekeket követve gyengítő törekvéseivel nem jelent vonzó alternatívát az uniós politika számos okból bírálható fősodrával szemben. Nem volna bölcs szó nélkül hagyni a jogállami kritériumok semmibevételét, a felzárkózásra adott pénzek felhasználása körüli irdatlan korrupciót sem.

Csak a Fidesz? | Magyar Hang

Lehet, sőt szükséges is az ellenzéki politika gyökeres megújításáról gondolkodni, ezért cselekedni, de választani vasárnap csak a létező pártok közül lehet. Fontos lenne, hogy látszódjék: a Fidesz mellett mások is vannak a pályán. Arra kérjük tehát a tisztelt választót, hogy legyen okosabb a pártoknál.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/21. számában jelent meg, 2019. május 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/21. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs
A Magyar Hang főmunkatársa, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,087lájkolóTetszik
2,178követőKövetés
15,888feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ütésállónak kell lenni – Magyar Hang-ajánló

Nyáry Krisztián-, Ürge-Vorsatz Diána- és Schmuck Erzsébet-interjú, ormánsági riport, Bige László portré, magyar közpénz a román kormánypártnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek