Cigányokat a bűvészcilinderből

Most pedig sovány vigaszt fogok nyújtani: még fideszes néhányakban is eltörött valami, midőn Orbán Viktor, úgy is mint Magyarország kormányfője, pillanatnyi politikai haszonszerzésből kifolyólag kukába szórt jogerős bírói ítéleteket. De mindenki nyugodjon le, itt és most nem a nagyon sokadik, amúgy jogosan felháborodott publicisztika, hanem az említett valami eltörésének következménye fog következni, csak hogy jobban értsük, mi történik Orbán Viktorral éppen. (Meg velünk, mert ami doktorminiszterelnök úrral van, az van mivelünk is, hiába, ilyenek egy kicsi, egyszemélynyire központosított országocskában a szorgos, szürke hétköznapok.)

Üzenet. Volt kollegina, ezer éve nem hallottam felőle, ott ejtettem el a karrierfonalát, amikor átállt a sötét oldalra (ez ilyen béna újságírós vicc), és elszerződött egy minisztériumi sajtóosztályra. Hogy találkozzunk már, igyunk egy kávét, mivel erről most muszáj beszélnie valakivel, és nem sok mindenkivel tud, mert hát. Szürcsöljük a teát (hangeffektelenül, természetesen), végül ez lett a kávéból, a volt kollegina jobbra-balra pislogat, mondom neki, hogy ugyan már, 2020-ban senkinek sincs sem magánélete, sem titka, ha akarják, azt is tudják rólad, amivel te magad sem vagy tisztában. Nem nevet. Kérdez: mit szólok Gyöngyöspatához?

Mit szólhatnék? El vagyok keseredve, de nem hagyja, hogy kifejtsem, pedig akkora drámai mondatok kavarognak a lelkemben, hanem azonnal visszaveszi a szót.

– Azt kell megértened, hogy nem véletlenül álltunk bele a gyöngyöspatai ügybe (gondoltam, gondolom). Két dolog van a háttérben. Bár kifelé nem látszik, de 2018. április 8. óta leállt a központi kommunikáció, mert az újabb elsöprő győzelem elaltatott minket (az azóta propagandára elpattintott súlyos tíz- és tíz-, meg tízmilliárdok jutnak eszembe, de nem kotyogok közbe). Sokan azt hitték, hogy ez most már így van, és legrosszabb esetben nem lesz kétharmad. Mi ezt úgy éltük meg belülről, hogy az EP-választásnál már akadozott, az önkormányzatira meg egyenesen szétesett a központi kommunikáció, Rogánék pedig aztán is a csöndes kivárás taktikáját követték (vajon ugyanarról a magyarországi eseménysorról beszélünk? – futkározik bennem fel s alá a kérdés), meg is lett az eredményre: év végére 7 százaléknyi biztos választót vesztettünk.

Mondom: vesztettünk? És próbálok iróniával mosolyogni. Rám néz, nem érti. Megyünk tovább.

– Az ellenzék feltámadt, az összefogásban senki sem hitt, mi sem, és mégis sok helyen működött. Ráadásul elkezdték lefaragni, sőt átvenni tőlünk a tematizációs előnyt. Erre a két folyamatra reagált Orbán Viktor kifejezetten erős, megosztó dolgokkal, de mindkettőnél alaposan lemértük, hogy mennyire lehet megosztó, ugyanakkor miként aktivizálja a szavazótáborunkat. A mérleg igencsak ez utóbbi felé billent, és ott van még az a hozadék is, hogy újból mi fújjuk a kommunikációs passzátszelet.

– Tehát Rogán megy a levesbe?
– Nem teljesen, de úgy hallani, hogy elveszik tőle a terület egy részét. Neveket is hallottam, de igazából mindegy.

Szürcsölök, szürcsölünk, agyalok, hogy ez most mégis mi a búbánat, szivárogtatás, vagy pont fordítva, tudatos dezinformáció, lelkiismeret-nyugtatgatás, szimpla pletyka, nem számít, úgysem derül ki, akkor legalább beszélgessünk.

– Csakhogy amit ti (na, hogy ráállt nekem is a szám) a kommunikációs előnyért folytatott küzdelemnek láttok, az lehet, hogy szimpla uszítás. Ami azért kormányfői szinten még itt, Hunortodoxiában sem hétköznapi.
– Ha mindent a morál, és nem a politikai praktikum aspektusával szemlélsz, villámgyorsan elveszíted a hatalmat. A cigányság és a börtönbiznisz is jó téma, és mindkettőbe bele lehet kötni morális alapon, de nincs mit tenni, ha ezek működnek.

– Viszont ezt végképp nem lehet polgári kormányzásnak nevezni.
– Igazad van. De nem mindegy, minek nevezzük? Megvan a krédó, ez lesz a fő csapásvonal: családcentrikus, normalitás- és identitáspárti, sok eszközében pedig radikális konzervativizmus.

– Az klassz, mormogom.

Olyan sokat már nem dumcsizunk, mert miről, elköszönéskor pedig még véletlenül sem hangzik el, hogy ezt meg kéne ismételni. Sima tévedés volt az egész.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/4. számában jelent meg január 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/4. számban? Itt megnézheti!