Különös böjti időszak előzte meg idén a keresztény világ legnagyobb ünnepét. Modern korunkban a jellemzően a maguk módján – ha egyáltalán – istenhívő emberek többsége nem veszi igazán komolyan a korábbi évszázadok szigorú előírásait. A koronavírus-járvány nem a húsevéstől vagy általában a testi örömöktől fosztott meg hívőt és hitetlent, hanem a társas érintkezések kényszerű böjtjével sújtotta az emberiséget. Összezárt, elválasztott. Ha – ahogy mondják – a válság egyben esély is, akkor a mostani igazán kedvező feltételeket biztosít a helyzetünk átgondolására.
Válság idején, amikor az életünk váratlanul kizökken a megszokott kerékvágásból, röpke idő alatt közhellyé szilárdulnak bizonyos megállapítások. A Kínából a világra zúdult járvány egyetemes közhelye a következő: ha a veszedelem valahogy elvonul, semmi sem folytatható úgy, ahogy azelőtt. Más lesz a világunk. Alapvetően optimista gondolat, az emberiség kollektív tanulási és alkalmazkodásra való képességét feltételezi. Én azonban azt sem tartom kizártnak, hogy ha a járvány ügyében a legkedvezőbb forgatókönyv valósulna meg – elpusztítja a hőség a vírust, hamar megvan a hatásos gyógyszer… –, nagyjából minden úgy folytatódik, ahogyan azelőtt. A gazdaság felpörgetése, a kiesett fogyasztás pótlása olyan elemi erejű igény lenne, amelynek bajosan áll ellen bárki is.
Hol lakik az erős állam? | Magyar HangHa a kialakult helyzetről mint válságról beszélünk, akkor azzal is tisztában vagyunk, hogy annak csak a felszíne a közegészségügyi probléma. A koronavírus a létezési módunk tarthatatlanságára hívta fel drámai módon a figyelmet. Miként annak idején a próféták, most is sokan, sokszor, sokféle módon figyelmeztettek azon pillérek ingatagságára, amelyeken a világunk nyugszik.
A 2008-as gazdasági krachból nem sokat tanultunk. Az ökológiai válság, a szabadkereskedelemre épülő neoliberális világrend – amelynek a 2010 előtti és utáni magyar kormányok egyaránt kiszolgáltatták az országot – torzulásai: a technológiai fejlődés dacára makacsul velünk maradt elképesztő vagyoni egyenlőtlenségek, a munkaerő tömeges áramlása a perifériáról a centrum felé, ezzel párhuzamosan a termelés kiszervezése a centrumból mind olyan jelenségek, amelyek csakis törékeny és igazságtalan egyensúlyt teremthetnek.
Ha más nem, a légi forgalom tömegessé válása vagy a lokálisan szervezett önfenntartó gazdálkodás háttérbe szorítása bekapcsolhatta volna a vészcsengőt: istenkísértő létmódunkat csak a gondviselés tartotta fenn. Eddig. Nem, még nem a végítélet harsonái szólnak: az alattomos kis vírus sok életet kiolt, de nem pusztítja el az emberiséget. Ellenben olyan válságok sorozatát zúdíthatja ránk, amelyek következményei beláthatatlanok.
Fontos volna, hogy az önsajnálat ne uralja el az emberiséget. Érték már nagyobb csapások a világot, Európát és a mi országunkat is. Bármekkora szenvedést is okoz a járvány, ne tévesszünk mértéket! Különösen ne húsvétkor, amikor az abszolút, tökéletes áldozatra és szenvedésre is emlékezünk. És amiből erőt is meríthetünk. Hiszen minden nagy válság legmélyebb oka az erkölcs hanyatlása, az igazság útjáról való letérés. A keresztény ember pedig a legerősebb kapaszkodóval rendelkezik, amelynek segítségével kimászhat a legmélyebb válság gödréből is.
A mostani ünnep szomorú, szokatlan jellegzetessége lesz a hívek nélküli, üres templom. Ám a tanítás érvényességén, a harmadnapra üres sír feltámadást hirdető üzenetén ez mit sem változtat. A költő által közvetített isteni parancs egyenként és együtt, mindannyiunkhoz szól: Változtasd meg élted!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/15. számában jelent meg április 9-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/15. számban? Itt megnézheti!
