A koronavírus-járvány minden jel szerint jobban megviselte az ellenzék immunrendszerét, mint a kormányoldalét. Ezt támasztja alá az a dühödt elutasítás is, amely az ehhez hasonló vélemények megfogalmazását kíséri baloldali, liberális körökből. Török Gábor politológus például arról beszélt a múlt héten az ATV-ben, hogy ha így folytatja az ellenzék, akkor 2022-ben sem lesz esélye. Magam nem szaladnék ennyire előre, ám tagadhatatlan, hogy a járványhelyzetet a kezdeti bizonytalankodás után kommunikációs szempontból uralta a kormány.
Nem arról beszélek, hogy az Orbán-rendszer a hatalmi lehetőségeivel gátlástalanul visszaélve hogyan kezdte el szorongatni az önkormányzatokat, és miként igyekezett rendkívüli felhatalmazása birtokában is más szereplőkre – leginkább Karácsony Gergely főpolgármesterre – hárítani a felelősséget a járvány elleni védekezés nehézségeiért. A miniszterelnök nem szeret kockáztatni: a hatalmat nem, csak a felelősséget próbálta megosztani. Ezek az aljas lépések rendszere természetéből fakadnak, a kormányzati médiafölény sem újdonság, vagyis az ellenzéket mindez nem menti fel a hatásos üzenetek megfogalmazásának, a különleges helyzethez igazított stratégia kidolgozásának feladata alól.
Az, hogy a kormány diktatúrát épít, és mindent rosszul csinál járvány idején, végletes álláspont, ám aligha elegendő új szavazók meggyőzéséhez. Az ellenzéknek azt kellett volna felmutatnia, hogy kompetensebb válságkezelő lenne a kormánynál. Megítélésem szerint ez nem sikerült, pedig a hatalom számos magas labdát adott fel. Az MSZP-s Korózs Lajos e heti kalandja a magát mentősnek kiadó nővel tökéletesen illusztrálja ezt: óvatlan eljárása ott hitelteleníti az ellenzéki kritikát, ahol egyébként hatalmas támadási felületet kínál a kormány. A Kásler-féle nagy, kórházi ágykiürítő hadművelet sok fideszes szavazóban is kételyeket ébresztett.
A szocialisták vesszőfutása folytatódik, ami tovább erősíti a Demokratikus Koalíció pozícióját. A Gyurcsány-párt és a Fidesz számára egyaránt főnyeremény a Jobbik eróziója, az LMP pedig már alig látható. Roppant tanulságosak a Momentum mostani, az elnökség jó részét kicserélő tisztújítására az ellenzéki oldal véleményformálói által adott reakciók. Az új arcok, köztük Körömi Attila egykori fideszes képviselő megjelenése felzúdulást keltett ortodox liberális körökben.
Pedig a vidéki vonal erősítése, a kiábrándult, de jobb híján még mindig a Fideszre szavazók megszólítása nélkül nem látszik esély a kormány leváltására.
Ez jelen erőviszonyok között a választási matematika vastörvénye, amit a teljes összefogást kizárólagos csodafegyvernek tekintőknek is érdemes lenne megfontolniuk.
Orbán Viktor 2019-et az ellenzék végleges legyőzése évének szánta, ám a választók az októberi önkormányzati választáson keresztbefeküdtek az akaratának. Legalábbis az lett a mértékadó elemzői vélemény, hogy az eredménnyel nyitottá vált a 2022-es választás kimenetele. Ám az ellenzéki építkezés, az alternatívaállítás, a stratégiagyártás, az erőviszonyok tisztázásának természetes, ám nyögvenyelősen haladó folyamatát megakasztotta a járvány, miközben a miniszterelnök a veszélyhelyzetet előre hozott választási kampányként kezelte.
Magabiztossága valójában előremenekülés. A gazdasági kilátások bizonytalanok, a tovagyűrűző válság könnyen súlyos társadalmi feszültségekhez, tömeges elégedetlenséghez vezethet.
A hatalom számára kulcskérdés, hogy a legkedvezőtlenebb forgatókönyv megvalósulása esetén egyszerűen ne legyen rajta kívül más választható alternatíva a politika színpadán.
Olyan legalábbis semmiképpen, aki felfogja a kormány táborából kizuhanókat, a 2010 előtti világból nem kérőket. Különös, de mintha az ellenzék is benne lenne a játékban.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/24. számában jelent meg június 12-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 24. számban? Itt megnézheti!
