Tejfogak

A város, ahol gyerek voltam, hét dombra épült, épp, mint Róma. Mi, helyiek hegyeknek mondjuk ezeket, pedig kisebbek a léptékeik. Ha ősz van, kavarog közöttük a szél, és eső mossa lejtőik szürke aszfaltcsíkjait. A Rómahegyen, napsárga villája udvarán, száz éve kukoricás képeket festett az idős Rippli. Ettől nem messze, a Lonkán, tíz évvel ezelőtt, nagyanyám telkén, együtt pirgáltunk zsenge zöldborsót. A harmadik hegyre egy házat építettek a szüleim. Fehérre festették a falait cigarettázó, keserű szagú, vidám mesterek, és ha tél volt, bukdácsolva jutottunk csak onnan el a hóban a Nagytemplomig. A negyedik hegyre százszor futottam föl legalább, és szúrt közben számtalanszor a tüdőm, és az arcom kipirult, az ötödik tetejére pedig biciklivel tekertem ki edzések után, végignézni a feketébe borult városon, de a hatodikról meg a hetedikről jóformán semmit sem tudok. Számomra azok megmászatlan magaslatok. És ahogy nőttem és távolodtam innen, úgy lettek egyre kisebbek valahogy.

A város, ahol gyerek voltam, ma messzi, hallgatag és hideg. Mintha köd szívná ki kérgükből a barna árnyalatait, fakulnak göcsörtös fái, homályosabbak az utcatáblái, és a parkjai is kopárabbak már nekem. Pedig emlékszem, mennyit fáztam a vasútállomásán és a buszmegállóiban, és hányszor fújtam szívószállal szappanbuborékot a nyári szélbe itt. Közúton hét irányba hagyható el ez a város a térkép szerint, ezenfelül síneken, esetleg úszva is. Amikor gyerek voltam, tehenek bőgtek, földutak kanyarogtak, meg poros téglarakások álltak a szélein. Azoknak lehetett búcsúzóul viszlátot inteni.

A városnak, ahol gyerek voltam, a színházát elbontották egy ideje. A közeli erdők mélyén áznak a téglái most, és ki tudja, hol tüzelték el a nyikorgó székeket, amelyekről épp csak leért először a lábam. Gyerekként sokszor nevettem és sírtam is itt, és izgultam, féltem is sokat. Egy másik házban pedig, amelyet ugyancsak elbontottak azóta, és versenymedencének mélyítették alatta ki a puha földet, koncertek ütemére járt régen a lábam.

A városban, ahol gyerek voltam, tavasszal elemes magnók szóltak gondozott udvarokon, nárciszok illatoztak, és gyümölcsfákat metszegettek fütyörészve félmeztelen, idős férfiak. Az anyák vajas kenyérrel kínáltak minket, kedvesen, piros aranyat pöttyintettek rá, és mosolyogva próbálták kimosni a pólónkból a meggy és a vér színét. Az apák szorítottak értünk, ha úsztunk versenyeken, de türelemből is példát mutattak nekünk. Hétvégente horgászni jártak a közeli tavakra innen sokan, és najlonszatyrokban vitték haza a panelokba a méreten aluli, óvatosan megtaposott pontyokat. Mi meg, gyerekek, ollójukat vesztett, egykedvű rákokat emeltünk ki a keskeny, sekély folyóból, és légpuskával lőttünk szét söröskupakokat, hurkapálcákat és gyufaszálakat. Szerettük a gellert kapott lövedék hangját, és gyertyákat fújtunk el születésnapokon, és gyertyákat gyújtottunk sírokon, ebben a városban, mi, gyerekek.

A városnak, ahol gyerek voltam, nem ismertem meg a titkait. Őrzi az orrom az egét elöntő melasz szagát, szemem a malom kövér kontúrjait. Dürögnek a fülembe fácánjai, és nyaranta, álmomban csöngetnek még néha a jégkrémes kocsik. De kevésbé tartok már attól, hogy elrabolnak éjjel a fekete emberek, és csak képzeletben követem a hidak kacskaringóit. A peremeket, amelyekre felmásztak, magasfeszültségű fémvezetékeket markolni meg, akiknek elég lett ebből a városból, azok. És hiába egyre több a gyertya a tortáimon, és hiába körülöttem az egyre több halott, ebben a városban, azt hiszem, mindenki szemében, én már örökre gyerek maradok.

A város, ahol gyerek voltam, egy bús elégia. Elég is volt tizennyolc vagy tizenkilenc év belőle, egyelőre. Félénk kíváncsiságot tanultam tőle, és azt is, hogy semmi sem kiismerhető. Az csak talán, hogy engednek, idővel, a meglazult tejfogak. És most, hogy majdnem annyit éltem tőle távol, mint amennyit benne, nem tudom már biztosan, hogy a csendje hiányzik-e jobban ennek a városnak, vagy az, hogy már sehol nem lesz többé olyan hely, ahol gyerek lehetek, megint.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!