HIRDETÉS

A denevér röpte

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Nem hiszem, el, morogta öblös hangon a perjel, és mintha remegett is volna kicsit az ornátus alatt. Hát hogy jöhetett ez meg be, meg honnan, kérdezte a sekrestyést. Az öreg meg harmadjára sem tudott mást mondani, mint amit elsőre sejtett, hogy nyitva feledett egy rózsaablakot este a templomtakarító, és hát nem is lehetett ennél sokkal bonyolultabb a történet, még ha a benedeki regula szerint élő szerzetes számára ez nem is tűnt most elegendőnek. Elégedetlenkedve járkált a mély szekrényekkel, díszes miseruhákkal és ódon szertartáskönyvekkel zsúfolt szűk szobában, és olyan szabálytalan alakzatokat írtak közben a padlólapok homokszín tábláira a léptei, amilyen idomtalan a szentélybe tévedt denevér röptének izgatott kalligráfiája volt.

HIRDETÉS

Az öklömnyi emlős eltévedhetett. Kiszámíthatatlan csapásaiból arra lehetett legalábbis következtetni, hogy nem a tihanyi főtemplom impozáns freskói iránt érzett föltétlen csodálat tartja a levegőben, sem a falfestmények anatómiai pontosságát szállt ide Barcsay mester tankönyvének ábráival vetni össze, tájékozódási rendszere mondhatott inkább csődöt a káprázatos kupola visszhangzajában, így aztán végeláthatatlan verdeséssel toldotta pályáját, amely éppenséggel hasonlított ehhez a mondathoz abban a tekintetben, hogy nem látszott befejeződni, soha. Ez persze édeskevés volt az okot firtató nyugtalan barátnak, akinek celebrálandó lett volna egy ideje a beénekelt falak és égbe törő oszlopok között, hisz a padokban hiába várt csendesen a násznép, úgy tűnt, amíg a kerge bőregér föl nem hagy az oltár és a szószék viszonylatait is érintő manővereivel, nem szólalhat meg a csengő, nem kezdhet bele az introitus taktusaiba a feszülten figyelő kántor, a házasulandók pedig aligha léphetnek máskülönben a megszentelt térbe.

Tejfogak | Magyar Hang

Be ne csöngess, amíg az a pokolfajzat ott köröz, utasította Isten szolgája az idős templomszolgát, és az örökmécs felé mutatott. Félek, a Kyrie alatt a hajamba kap. Ez aztán aligha, legyintett unottan az öreg, akiről nem lehetett egészen kizárni, hogy már az altemplomban porladó Árpád-házinak is csöngetett. Menjék már, dörmögte, hát alig nagyobb ez egy megtermettebb citromlepkénél, amire barkahamu borult, vagy mint egy pár átizzadt fekete zokni, menjék! De nem mozdult a szerzetes.

Hogy mindezt honnan tudom? A sekrestyében álltam, mellettük, és ahogy átolvastam a Teremtés könyvének vonatkozó passzusát az erdő vadjairól és az ég madarairól, hogy lehetőségeimhez mérten ihletett intonálással tárjam az ünneplők elé az igét, lesunyt fejjel bőrcipőm orr-részét kezdtem bámulni, úgy hallgattam halk dohogásukat. Egy ponton műszálas, fekete zoknim felületére verítékcsöpp csapódott ki – a bal nagyujjam környékén történetesen. Hogy miért ölt egy nyári délután nejlonzoknit valaki, a története megvan annak is, és mivel a ceremónia még mindig nem kezdődik, elmondom, más dolgom egyelőre úgysincsen.

HIRDETÉS

A Teremtés könyvét kellett volna ugyebár a szállásomon gyakorolnom, de amikor észrevettem, hogy a zoknim otthon maradt, kétségbeesve indultam a település központja felé ehelyett. Sok időm nem volt. Rohantam tehát, pedig hogy szombat délután lehet-e fekete fehérneműt venni Füreden, és Tihanyba is átérni még benne, időben, kétségesnek tűnt, de meg kellett próbálni azért. Lihegve értem az állomásra, és meglephettem az ott sörözőket, akik a kínai diszkont felé irányítottak tovább. Látszottak már az áruház homlokzatán a kacskaringós betűk. Mintha egy denevér röptét karcolták volna a műanyag táblára.

Sic itur ad astra | Magyar Hang

Odabenn senkit sem találtam és elveszve kerestem a kihalt hajók között a zoknikat. Ahogy meglettek, a kasszához futottam, és a mellé tett csengettyűvel jeleztem, itt vagyok, mire nyílt egy ajtó, és kilépett rajta egy álmos árus (hátán nagy, sárga paplan és gregorián dallam szűrődött ki a szobából mögüle), és egyenes pályán, csigalassúsággal a pénztár felé csoszogott. Mintha a denevér inverze lenne. Papírt cserélt a pénztárgépben, ásítozva beütötte a 42–44-es zoknipár árát és azt mondta, háro’kilencve’. Kezébe nyomtam egy ezrest, és rohanni kezdtem. Zoknié’ borravaló?, uram, kiabált utánam, de addigra én már bent sem voltam az üzletében. Ahogy a denevér sem már, a templomban. Csöngettek. Kezdődhetett a szertartás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/14. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,541lájkolóTetszik
3,048követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A NER közepén állva – Magyar Hang-ajánló

Interjú Udvaros Dorottyával, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és az Edda, ózdi és sályi riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nem én voltam…

Tudtommal nem folyik az ereimben kipcsak vér, de ha igen, akkor lehet még besenyő, jász, tót, rác, oláh, sokác, bunyevác, török, cigány, zsidó, orosz, német is. Ettől magyar a magyar.