HIRDETÉS

Vízszintes végtelen

HIRDETÉS

Micsoda sötétek lehettek régen itt. És mekkora csöndek fértek bennük el. Hány meg hány ezer ősz, mire a nádsusogás a holtágon egyszer csak evező hangjába ütközik. Az esőcseppek közé befúrja lassan magát az első jajveszékelés, kutya mordul, tehén bőg, az izzó hamu fölött a szalonna sercegni kezd. Azelőtt az ég dörrent néha csak, madarak röpültek át a sík vizek fölött, és bő eső mosta vagy hó temette el pár hónapra a zsíros földeket. Most nap tűz a terményre, de úgy, hogy meglenni alig lehet. Ha borul, egyből készülni kell, mert a vihar ha ideér, mozdulni képtelenség, megint. Háromsebességes, úgy fest, errefelé az idő. Mint a kölcsönkerékpárom, pont olyan. A küllők közül kifújja a szél a megült porréteget. Mert a szél, az fúj folyton, legtöbbnyire ráadásul szembe, de nem kap semmit sem innen föl, attól fölösleges tartani. Csupán a felhőket hozza, viszi.

HIRDETÉS

És éthordókat zörget olykor a biciklikre szerelt kosarakban, a Sport előtt. Műanyagot, fémet is. Szomorú szemű férfiak kanyarodnak erre, papucsban jönnek, ujjatlanban, gyér hajukat fakult simléderes sapka fedi, és míg bíbelődnek a zárral, hátul, szó nélkül önti ki nekik a tetovált csapos lány az első unicumot. Dél van ugyanis, délibábok órája, és pár héttel múlt csak el a legrövidebb éjjel itt, ebben a túl hosszú nevű, hatalmas kisvárosban, ahol két keréken közlekedik szerintem maga az ördög is.

Terra incognita | Magyar Hang

A föld mélyére egy vasvilla alakú, rozsdás mágnes van tán ásva, hogy az istennek se moccannak az itt lakók, legfeljebb a Vidámig vagy a Fehér akác teraszig. És amikor a délutáni dögmelegben az egyikük felveti, hogy jó lenne a Copanacabanán csobbanni – így mondja, hogy Copanacabana, és nem javítja senki ki –, egy másik azzal válaszol neki, hogy aztán minek. Ha a víz jó is ott, kellemes, biztosan nem háromszáztíz a sör arrafelé, és bólogat erre, aki ott ül, mindenki, hogy ugye, amannak meg felcsillan a szeme és fenn marad a mutatóujja a levegőben még kicsit, hogy na azért, és hogy akkor hozhatna is egy kört valaki, mondjuk, a copanacabanás, ha már, és amíg térül, nevetnek nagyokat, hogy nem köllene a drága brazil sör nekik, de a sós víz se, soha, ami csípné még a pöcsüket is, lehet, ha egyszer az Ászok itt ennyi, meg amíg ilyen jó hideg.

A borsodis napernyő alatt bambulok, és eszembe jut, hogy ahol hegyek vagy lankák vannak legalább, a magaslatok alá gyűrve lakik a furcsa időtlen valahogy. Itt viszont vízszintes alighanem a végtelen, ha van. Az utcák a földek felé futnak hosszan, sárosan. Kivétel nélkül mindegyik egyenes, ahogy az emberek tartása is, még a bringán, még a ki tudja hányadik sör után is az. Távolságot tartanak, akár az első tanyákon egymástól az őseik. Vagy csak én vagyok mérhetetlenül idegen itt. Törvényei vannak mindenesetre ennek a helynek, lábon hajtott, ósdiak. És hát hiába látni az égen Kohán meg Tornyai színeit, ha Tar Sándor és Móricz hőseinek fiai és dédunokái az aszfaltot nézik feszt, vagy a sörpadokat, vagy a kopott síneket.

Kérdezem az állomáson másnap, hogy Aradra hogy lehetne eljutni vajon, és néz rám a pénztáros riadtan, mint aki prikulicsot lát, úgy, hogy őneki három éve van már csak a nyugdíjig vissza, de amióta itt ül, Aradot nem kérdezte még senki meg. Nem tud segíteni. Egy számot ír ki grafittal egy lapra mégis, a vastag üveg alatti forgó fémtálcára teszi, hogy azt hívjam esetleg föl, vagy pattanjak az esti békéscsabaira, onnan jár talán valami. Errefelé Csaba, úgy látszik, a viszonylat. Azon túl minden beláthatatlan messze van.

HIRDETÉS
Advent | Magyar Hang

Éjjel van, és esik, nem látszanak se színek, se csillagok. Tócsákba oldja a koszt az égi irgalom. Mintha a járdára ömlene a ház előtt az összes víz, és oda gyűlne most minden könny és fájdalom, amit a szemekben tart napközben a sok pislogás. Aztán eláll, párologni kezd. Utcányi fullasztó finn szauna. És ebben a túlvilági, éber gőzben árnyak suhannak odakint, súlyosak, és söröskorsót egyensúlyoznak ernyőjük tetején. Hiába engedem ki hosszan, a csapból langyos víz folyik. És a Jóisten a langyosat kiköpi.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,506lájkolóTetszik
2,556követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Fesztiválszezon

Macski, nyuszka, egér. Mára az összes ilyen nevű állat kihalt. Lehet, hogy emiatt kerültek egymástól még messzebb az emberek.