Királyok

Inkább úszni, mint meghalni, mondogatta, hogy tartsa magában a lelket, de hiába nézett minden levegővételnél előre lopva, tíz perce a tihanyi part semmit nem közeledett. Neu Gábor lábtempóját kereste, de hasonló volt abban a csillámló, hideg, mélyzöld vízben mindegyik lábtempó. Augusztus közepe volt, simogatták a napsugarak a hátát, a szájába csapó hullámok viszont nem estek jól neki. Levezetni jöttek elvben, de hát titkon arra gondoltak mind a négyen, hogy jó lenne nyerni megint. Két éve, kilencvenkilencben meglepték a mezőnyt. Meg magukat is. Tizennégy évesek voltak, csontvékony, csokibarna, úszófrizurás kölykök. Született gyilkosok. Kicsit sem passzolt hozzájuk a tévéújságból lesett csapatnév. Mondogatták egymásnak a rajt előtt, hogy egyszer, edzés után a filmet is megnézik majd.

Augusztus vége volt, és jó sötét. Legalábbis a moziban. Egy dokumentumfilm ment, amely a kortárs képzőművészet legnagyobb királyait mutatta be. Nem épp a Született gyilkosok. Úgy negyedórája kezdődhetett, de a pattogatott kukorica persze máris elfogyott. A fogairól nyalogatta épp le a sót, amikor a nyelve furcsa, recés felülethez ért. A jobb felső egyesről pattanhatott le a pótlás. Ismerős. Igyekezett felmérni, mekkora rész hiányozhat, de hát tükör nélkül nem olyan egyszerű. Figyelme elkalandozott. A fogorvosi szék kényelmére gondolt, az asszisztens almazöld, matt maszkjára, az élénk halogénfényre, a fúrófej frekvenciájára, a bal kéz felőli tálba öblített fogforgács fehéres szemcséire. Meg a tihanyi part szürke iszapjára. Sóhajtott. Őrület, az emlékezet milyen.

A fogait Gábor dobta ki, tizennyolc éve, véletlenül. Frizbivel. Megtalálta valahogy a táv felénél a lábtempóját, együtt értek át Tihanyba, és nem úszhattak rossz időt. Egy Balaton szeletes csomagot nyomtak a kezükbe a célban, a frizbi ahhoz tartozott. Köszönték szépen. Ki is próbálták, hamar. Visszamászott a vízbe rögtön, Gábor meg a partról felé suhintotta a tömör műanyagot. Nem tudta már a szája elé emelni a kezét. Lassú volt. Az ő hibája. Azért lehetett lassú talán, mert a vízben gyorsnak kellett lennie. Telibe találta a tányér, és akkor tört, sebződött, recsegett, ropogott. A tenyerébe köpködte a véres fogdarabokat, ahogy a pórul járt macska szokta a Tom és Jerryben, és rátette őket a frizbire. Végigsimította a nyelvével a helyüket, elszörnyedt kicsit, és lassan a lépcsők felé indult. Sejtette, hogy hosszú lesz még az a nap.

Tíz éve dobta ki ezeket a fogmaradékokat. Egy pezsgőtablettás flakonban őrizte őket addig, együtt a tejfogaival. Olyanban, amilyenben Máté atya a kerékpártúrákra az ostyát hozta régen. Kalciumos. Abból áldoztatott a bohinji kempingben a tábortűznél. Ahogy mindenkinek, egy kis vér a tejfogaihoz tapadt neki is, amikor kihúzta magának a meglazultakat. Leöblítette, és papír zsebkendőre tette száradni aztán, de megmosni már feleslegesnek érezte. Úgysem harap többé velük. Ahogy a kitörött darabkákkal sem. Nyolc évig pihent a foggyökérre alvadt vér a koszfehér pezsgőtablettás flakonban, a fiók alján. Tovább tartogatni nem volt érdemes.

Egy távközlési cég volt 2001-ben az öbölátúszás főszponzora, de a telefonok nem tudtak még akkoriban a nethez kapcsolódni. A kirendelt mentőktől tudakolták ezért, merre van a legközelebbi fogorvosi ügyelet. Fogalmuk sem volt nekik, úgyhogy autóba szálltak, és elindultak haza, a szüleivel. Bronzbarna volt, és falfehér, a fölső metszőfogaiból három is letörött, az egyik kilencven fokban el is fordult ráadásul, az arca pedig csupa vér. A könnyeitől elmosódva látott csak. Úgy festett a visszapillantóban, akár egy Francis Bacon-kép. Egy olyan, amilyeneket a dokumentumfilmben milliókért vettek meg műgyűjtő milliomosok.

Élesen emlékezett rá, ahogy a nagydarab ügyeletes orvos teljes súlyával a jobb fölső egyesére nehezedett. Így próbálta a helyére forgatni a fogat. Sikerült is neki, de ez azért fájt. Örült, hogy végre vége van. Pedig dehogy van vége. Örült annak is, hogy kiderült: harmadikak lettek a váltóversenyen. Elgyötört volt az arca, fáradt mosolya meg kínosan hézagos. Milliomos sosem lesz, ezt tudta, de királynak érezte magát akkor. A serleg mellé kapott ráadásul nemsokára három koronát a fogaira.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/38. számában jelent meg, 2019. szeptember 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/38. számban? Itt megnézheti!