A magyar gazdaság versenyképessége ismét a figyelem középpontjába került. Foglalkozik vele az MNB, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és nemrégiben bejelentette érdeklődését a Külgazdasági és Külügyminisztérium is. Ugyanakkor 2017. március 23-a óta működik a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amely első tevékenységeként a Világbank „Doing Business” jelentéséből kiindulva vizsgálta végig azokat a mutatókat, amelyekre Magyarország rossz helyezést kapott, majd fogalmazott meg javaslatokat a pozíciók javításához szükséges intézkedésekre.
Azóta ezen mutatók mentén Magyarország jelentősen előrelépett. Ilyen volt például az új cégek bejegyzésének időtartama és költsége. Azonban a Világbank által vizsgált mutatók csupán a cégek szempontjából elemzik az üzleti környezetet. Ez pedig csak egy kis szelete a versenyképességnek. Továbbá a cégek versenyképessége nem is egyezik meg a nemzeti versenyképességgel. A cégek ugyanis profitorientált szervezetek, céljuk ezért a költségek csökkentésével a nyereség növelése. Éppen ezért helyezik ki tevékenységeiket olyan olcsóbb bérű országokba, ahol a munkatörvénykönyv szabályai is kedveznek nekik, a szakszervezetek pedig gyengék. Többlet vonzerő az alacsony adószint és a különböző formákban hozzáférhető állami támogatások sokasága. Ezek a kedvezmények javítják a cégek profittermelő képességét, ezáltal a versenyképességét.
Csath Magdolna: A BMW nem hazánk, hanem saját versenyképességét növeli - Magyar Hang
Összeszerelő üzemek helyett tudásalapú munkahelyek kellenek – mondja a közgazdász. A teljes interjú.
De lehet-e hosszú távon célja egy nemzetnek az, hogy jelentős támogatásokkal és alacsony bérekkel versenyezzen a befektetőkért, vagyis ezekkel a módszerekkel növelje tőkevonzó képességét?
Semmiképpen nem, ugyanis így lemond arról, hogy saját maga alakítsa gazdasági szerkezetét, és ezzel befolyásolja azt, hogy milyen munkahelyek jönnek létre, milyen bérkínálattal. Ráadásul a kedvezmények hiányoznak a költségvetés bevételi oldaláról, ezért kevesebb pénz marad fontos kiadásokra, például oktatásra vagy egészségügyre. Ezért nemzeti szinten másképpen kell értelmezni a versenyképességet. Nemzeti szinten nem szakadhat el egymástól a gazdasági növekedés, a fenntartható fejlődés, valamint a lakosság életszínvonalának és életminőségének emelkedése. A világ legversenyképesebb országai között találjuk azokat a skandináv országokat, amelyekben a bérek is a legmagasabbak. Ily módon azokban az országokban, amelyek olcsósággal és támogatások nyújtásával versenyeznek a külföldi tőkéért, ellentétbe kerülhet egymással a vállalati profitérdek és a nemzeti szintű versenyképesség ügye.
De mit értük akkor nemzeti szintű versenyképességen? Egy nemzet – általános megfogalmazás szerint – akkor versenyképes, ha takarékosan és okosan használja erőforrásait: a humán vagyont, a pénztőkét, a földet és általában a természeti környezetet, továbbá azokat folyamatosan úgy fejleszti, hogy közben a lakosság életszínvonala és életminősége is javuljon. Ehhez jó minőségű és jól fizető munkahelyekre, nagy tudástartalmú termékek és szolgáltatások előállítására és általános hatékonyságjavításra van szükség a vállalatok és az állami működés szintjén egyaránt. Ez akkor érhető el, ha tisztességes piaci verseny van, az emberek folyamatosan tanulnak, és az egész gazdaságra a dinamizmus, az innováció és az állandó megújulás a jellemző. Természetesen az is fontos, hogy az üzleti környezet ne legyen bürokratikus és korrupt, az állami döntések legyenek átláthatók, ne legyenek váratlan, az üzleti környezet kiszámíthatóságát zavaró gyakori jogszabály változások.
Amit szabad Jupiternek... - Magyar Hang
Ha nem lehet megbízni abban, hogy az üzleti vagy egyéb kapcsolatokban a felek megtartják a szavukat, az rendkívül káros bizalmatlansági légkört teremthet.
Másrészről korunkban a világgazdaságot a bizonytalanság, a válságlehetőségek jellemzik, ezért a versenyképességnek válságálló képességet is kell jelentenie.
A válságálló képesség javítása pedig nem képzelhető el kiegyensúlyozott gazdasági szerkezet nélkül. Ez azt jelenti, hogy nem előnyös, ha a gazdaságban egy-egy ágazat domináló szerepet játszik, mivel ha az az ágazat – akár egy gazdasági válság, akár más ok miatt – bajba kerül, akkor vele együtt dől be az egész gazdaság.
Az is fontos, hogy tulajdon szempontjából kiegyenlített legyen a gazdaság szerkezete. Ugyanis például, ha túlsúlyba kerülnek a külföldi tulajdonban lévő vállalkozások, akkor megnő a gazdaságból kifolyó, hazautalt jövedelmek aránya a megtermelt értékben, a GDP-ben. Valamint fennáll annak a veszélye, hogy ha még olcsóbb telephelyet talál egy külföldi cég, akkor odébbáll. Fontos a méret szerinti kiegyenlítettség is. A sok nagy lobbierővel rendelkező nagyvállalat ugyanis torzíthatja a piaci versenyt, ami gátolja az innovációt. Egyébként is az új gondolatok általában a kezdő vállalkozásokban születnek meg, ezért ezek jelentős szerepet játszanak a gazdaság dinamizálásában.
Mindezek miatt nagyon fontos, hogy a kisvállalkozások terhei ne legyenek nagyok, és az üzleti környezet ne csak nagyvállalat-, de kisvállalkozó-barát is legyen. A nemzeti versenyképesség-javítás nem képzelhető el ezért az innovációt gátló tényezők kiiktatása, az innováció bátorítása, az innoválók nem csak élni hagyása, de ünneplése nélkül. Végül fontos egyensúlyi kérdés a regionális kiegyenlítettség. Ugyanis ha egyes régiók, megyék leszakadnak, akkor szűk keresztmetszetek keletkeznek, amelyek megakadályozzák a nemzeti szintű versenyképesség javítását. Mint látjuk tehát, a nemzeti szintű versenyképesség egyrészt nem egyezik a vállalati versenyképességgel, másrészt sokkal bonyolultabb fogalom, minthogy egy-két makromutatóval mérni lehetne a szintjét.
Csak a kicsiket hibáztatják - Magyar Hang
Sürgős lépéseket kell tennünk az egész hazai gazdaság versenyképességének növeléséért.
Úgy fogalmazhatnánk, hogy az a nemzet igazán versenyképes, amelyben a kedvező makromutatók – például a GDP növekedése – megjelennek az emberek mindennapjaiban. Az általánosan javuló életfeltételekben, a földrajzilag kiegyenlített gazdasági fejlődésben, a természeti környezet – beleértve a levegő és a vizek tisztaságát – állandó javulásában, a közintézmények egyre magasabb minőségű működésében, ide sorolva az iskolákat, kórházakat, de a közlekedési rendszereket is. A nemzeti versenyképesség tehát többdimenziós és hosszú távú fogalom. Ezért vizsgálni kell, hogy mit teszünk ma a jövőért: eleget fektetünk-e be oktatásba, egészségügybe, innovációba, az intézményrendszer hatékonyságának növelésébe, és a befektetett összegeket hatékonyan költjük-e el. Vagyis a ráfordítások eredményei megjelennek-e társadalmi eredményként is, például a születésszám vagy az egészségesen leélt évek számának növekedésében és a tudásszint emelkedésében. Mert hiába költünk el sok pénzt, ha annak nem jelentkeznek az eredményei. Akkor valójában elpocsékoltuk a kiadott összegeket.
Nézzük most meg néhány kiemelt mutató esetén elért pozícióinkat a Világgazdasági Fórum friss kutatásának tükrében (WEF: The Global Competitiveness Report. 2018. október). A WEF-listán a vizsgált 140 ország között Magyarország a 48., Szlovákia a 41., Lengyelország a 37. és Csehország a 29. helyen áll. A versenyképességben vezető Csehország a bérszínvonal tekintetében is vezet. Magyarország az átlagos helyezésénél jobb pozícióban van a makromutatók (43. hely) és az infrastruktúrát jellemző mutatók (28. hely) tekintetében. Az infrastrukturális helyzet kapcsán azonban két megállapítást kell tennünk. Jól állunk az elektromos, út- és vasúthálózat és az internet-hozzáférhetőség tekintetében. Viszont egyrészt nagyok a regionális különbségek az infrastrukturális beruházások értékét nézve, másrészt az internet esetén a magas színvonalú használathoz szükséges tudás meglétében.
Kell-e nekünk új ideológia? A második reformkorra nem várni kell, hanem tenni érte - Magyar Hang
Ne azt képviseld, amit hallottál vagy olvastál, hanem azt, amit átgondoltál, ami valóban a te véleményed.
Ez arra világít rá, hogy a magyar gazdaságpolitika elsősorban a gépi-technológiai fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt, és nagyon alacsony szintűek az ezek hatékony működtetéséhez szükséges tudásberuházások. Megjegyzendő, hogy a gépi, technológiai beruházások rövid távon, például éves szinten, sokkal erőteljesebben járulnak hozzá a GDP növeléséhez, mint a tudásberuházások, amelyek eredményei általában hosszabb idő alatt jelentkeznek. Ez azonban nem indokolhatja a tudásberuházások elhanyagolását, ami gyenge pontként meg is jelenik a tudás-, az innovációs és egészséggel kapcsolatos mutatókra elért rossz helyezéseinknél.
A Visegrádi Együttműködés többi országa nálunk jobban áll például az egészségesen várható élettartam hossza, a vállalatokon belüli továbbképzés mértéke, a vállalkozó szellem, a változásokat érzékelő és innováló cégek aránya tekintetében egyaránt. A legkirívóbb különbség a digitális tudásszint tekintetében van: mi a 115., a csehek a 27., a lengyelek a 68. és a szlovákok a 42. helyen állnak. Ez tipikus példa arra, hogy bár már hosszú ideje zajlik a „digitális jólét” program, ami valójában hálózatfejlesztés, a gazdaság erősítéséhez fontos tudás továbbra is hiányzik a kisvállalkozások és a lakosság esetén egyaránt. Erre az ellentmondásra egyébként az EU-s és hazai szakmai elemzések is felhívják a figyelmet. A tudásszektor erősítésének fontos módszere a kutatás-fejlesztés támogatása is. Az MNB által behozandónak kijelölt Ausztriához képest – amely a mienkénél sokkal nagyobb GDP-je 3,09 százalékát költi k+f-re (kutatás-fejlesztésre) – a mi értékünk csupán 1,21 százalék.
Mitől lesz itt osztrák életszínvonal? - Magyar Hang
A jegybank tanulmánya elismeri, az elmúlt 10-15 évben egyik kormány sem hajtotta végre azokat a reformokat, amelyek nélkül esélyünk sincs felzárkózni.
Az egy lakosra jutó kutatás-fejlesztési összeg pedig nálunk 140, Ausztriában 1255 euró. Az EU összeg tagállamának átlaga 594 euró. Végül fontos mutató a magas színvonalú professzionális menedzsment elterjedtségének mértéke is, hiszen jó terveket készíteni és azokat hatékonyan megvalósítani csak hozzáértő vezetők tudnak. E tekintetben mi a 95., a csehek a 23., az osztrákok pedig a 21. helyen állnak. A WEF elemzése arra is rámutat, a magyar gazdaság szerkezetére jellemző, hogy domináló ágazatai vannak (ilyen például a gépjárműágazat), valamint hogy a különböző adókedvezmények és támogatások torzítják a piaci verseny tisztaságát. Az utóbbi mutatóra a 127. hely a mienk. Figyelmeztető adat az is, hogy a V4-ek között nálunk a legmagasabb az export importtartalma, ami arra mutat rá, hogy nálunk kevesebb helyben teremtett új érték kerül be a termelési folyamatba, másképpen megfogalmazva túlzottan nagy nálunk az összeszerelés aránya.
Összefoglalva: a 12 szakterületen 93 mutató alapján elvégzett WEF-elemzésből az a kép rajzolódik ki, hogy pénzügyi-gazdasági és infrastrukturális mutatóink tekintetében – mint ahogyan arra egyéb elemzések is rámutatnak, jól állunk. Viszont nem sikerül felzárkóznunk azon minőségi – a tudással, innovációval, egészségi állapottal kapcsolatos – mutatók esetében, amelyek a versenyképesség javítása és a jövő gazdasági növekedése szempontjából a legfontosabbak.
Ennek egyik oka az alacsony beruházási szintünk a tudásszektorban. A körülöttünk zajló technológiai változások, a digitális forradalom pedig éppen ezeken a területeken igényelne gyors és hatékony beruházásokat. A felzárkózásunk vagy a lemaradásunk a tét. Valószínűleg ezzel a társadalom sincs igazán tisztában. Pedig a változásokba való bekapcsolódásunk nem képzelhető el sem felülről levezényelve, sem külföldi – elsősorban német – tapasztalatok átvételével. A társadalmat „alulról” is meg kell mozdítani, lehetővé téve a kezdeményezések, az innovációk felszínre kerülését, a helyi energiák felszabadulását, és hozzárendelve a megvalósuláshoz szükséges erőforrásokat.
Jobb oktatás helyett presztízsberuházásokra költünk - Magyar Hang
Pogátsa Zoltán szerint hazánk az egészségügy és a szociálpolitika terén is keveset költ.
Az eredményesség további feltétele a belső együttműködés, a bizalmi légkör és bizalmi szint erősítése partneri kapcsolatok kialakításával. Ezek olyan alapkövetelmények, amelyek teljesülése nélkül lemaradunk az egyre inkább hálózatosan szerveződő, tudásalapú gazdaságoktól. Ez pedig azt jelenti, hogy sem versenyképességünket, sem pedig az azt kifejező életszínvonalunkat és életminőségünket nem tudjuk sokkal magasabb szintre emelni, hanem beragadunk a közepes fejlettségi állapotba. A versenyképesség javítása tehát valóban nemzeti ügy, ezért kiemelt figyelmet, őszinte diagnózison alapuló korszerű megoldásokat, koordinált és hatékony, nemzeti összefogásra épülő megvalósítást igényel.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
