Egy mindenes feljegyzései (8. rész)

Szathmáry István Pál rajza

Beköszöntött a szezon. A helyiek szerint vagy két-három héttel később, mint szokott, és már mindjárt vége is, de azért már van mozgás. Viszont én úgy látom, kissé hektikus és értelmezhetetlen. Néha nulla, néha meg fürtökben tódulnak. Olyankor tíz, tizenkét órát lehúzok a mosogatóban, aztán feldőlök. Szereztem két fecskendő lóbalzsamot – na jó, lenyúltam a macska elől, aki szintén betegeskedik –, nem a lájtos boltit, hanem a tutit, amivel a nálam nagyobb marhákat is kezelik. Azzal kihúzom a műszakot, csak néha rogyadozom. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy az építkezés leállt, mivel nem találni kőművest. Pedig az elvárások most már igen csekélyek. Egyébként döbbenet, ami itt megy, de ebből a bulizni járó turisták mit sem látnak. Az illúziók mögötti összefeszülések egyre nyilvánvalóbbak.

Hirdetés

Közben egyre nagyobb hülyeségek látnak napvilágot, sorozatban. Például a komplett Balaton-felvidéket, de még a kapolcsi feszkót is „kálizzák”, mert ez most a menő. Földrajz, általános iskola, egyes, leülhetsz. Viszont egyre jobban összespannolok a séffel, fiatal, kreatív, érdeklődő srác. A minap megversenyeztettünk egy kis borjúmájat, mondhatom mindkettőnké marha jó lett. Persze a tulajék jól kifogták megint az alapanyagot, mert nálunk azért hajlamosak borjúként eladni letejelt marhát.

Az sem nagy vigasz, hogy máshol sem rózsásabb a helyzet. Olvasom, hogy Franciaországban nagyjából 4,6 millió üveg spanyol bort adtak el francia rozéként, szállodákban, éttermekben, kávézókban. A történet bizonyos részeit már három évvel ezelőtt közölte az El País, amelyben egy derék kamionos is nyilatkozott, valahogy így: „Mit csináljunk azzal a sok millió hektoliterrel, ha itt Spanyolországban nem fogy el? Leteszem a szállítmányt a határon túl, majd kiszolgálnak egy ugyanolyan borral, amit én szállítottam, csak felkeverve francia borral és francia palackba csomagolva. Ilyen az üzlet”. Nagyszerű. Íme a simlis cuvée.

Egy mindenes feljegyzései (4. rész)

Nem tudom, mondtam-e már, de délutánonként néha egy építkezésen dolgozom.

Az a baj, hogy a lóvé tényleg elveszi az emberek maradék józan eszét és még az is baj, hogy már szinte semmi sem az, aminek látszik. Kötésig állunk a pszeudóban, a franc se tudja, melyik párhuzamos világban. A borpancshoz hasonlóan a hússal is bajok vannak, még olyan prémiumtermékekkel is, mint a pármai sonka.

Az olasz rendőrség egy jól megszervezett razzia során ipari mennyiségű lengyel érlelt húsra bukkant, amit aztán szorgalmas kezek átcsomagoltak és hopp, máris elkészült az olasz prosciutto. Viszont elég nett csávók lehettek, mert a zsaruk lefoglaltak egy rakás hajhálót is. Az olasz mezőgazdászok szövetsége szerint évente 143,7 millió euró értékben hamisítanak húst Olaszországban, miközben az évi 8 millió felnevelt olasz disznó hetven százaléka a földrajzilag védett hústermékekben fedezhető fel.

Itt, a reggelizőben az a jó, hogy tisztán mennek a dolgok, az alapanyagok a kertből jönnek, illetve más kistermelőktől. Na de azt is olvasom még a cikkben, hogy az olasz olívaolajat hirdető üvegek közül tízből négy hamisítvány. Ezek közül sokat Olaszországban csomagoltak, vagy csak épp elég ideig szállították az országon keresztül ahhoz, hogy rákerüljön az olasz zászló. Ez konkrétan nem illegális, de szerintem simán lehet legális csalásnak nevezni – idézi még a szerző Tom Muellert, az Extra szüzesség című alapvetés íróját. Nem illegális. És nem szakad rájuk az ég. A hazudozás életformává vált, az igenek meg nemekké.

Az olíva szakrális dolog, akár a bor. A szakralitást éppen most radírozza le a pályáról az anyag és az anyagelvűség, jobban, mint valaha. A szerző azt is szépen összeszedte, hogy miként zajlik a hamisítás. A spanyol, marokkói, tunéziai bogyókat helyben feldolgozzák, az olajat tartálykocsistul felpakolják a hajókra és Olaszországba szállítják, miközben a kikötőbe csodával határos módon érkezik egy nagyobb adag szója- és repceolaj is. És ez a kutyulás még istenes. Van, ahol nem pepecselnek ennyit, egyszerűen beledurrantanak a növényi olajba némi béta-karotint az „íze végett”, és egy kis klorofillt, hogy színe is legyen.

Mi, amíg megtehettük, Dalmáciából hoztuk az olívaolajat, háztól, barátoktól. Hogy most majd mi lesz, azt nem tudom, mert vettem azért néha boltit is, kétszer vissza is vittem, mert olyan keserű volt, mint az epe. Egyáltalán nem csodálkoztak, szó nélkül visszaadták a pénzt.

Itt viszont gyönyörűek a paradicsomok a kertben, és rengeteg paprika termett, hatalmas cserepekben, a bazsalikomok erdőnek képzelik magukat, és beindult mindkét mályva. Piros színű, lila, sárga – olyan, mint egy szabadtéri színterápia. A terápiáról elmélkedem éppen rózsametszés közben, ami rendszeres feladatom a pompás szörpök és az olaj miatt. Meg fesztiválokról (jut eszembe, a prágai Rolling Stones-koncert szervezői „természetesen” nem utalták vissza a lenyúlt pénzemet), talán némiképp váratlanul, de mégsem.

Egy mindenes feljegyzései (7. rész)

Mick (73) körbeszáguldja a színpadot, Keith vigyorog, mint a vadalma, Ronnie dettó, Charlie meg kissé kataton módon püföl.

Itt, a Balaton környékén annyi már a fesztivál, mint égen a csillag, talán még az országos átlagot is túlszárnyalva, pedig az nem egyszerű mutatvány. És persze évről évre zsúfoltabb és drágább mindegyik. Dől a lé.

Magam már vagy egy évtizede leszámoltam minddel, de most kifejezetten kedvet kaptam az egyikhez. Úgy képzelem, hogy valahogy visszahozza a hippik idealizmusát, meg talán a magamét is egy kicsit. Meg aztán hat-nyolcezer ember csak elfér negyven hektáron. És inkább szól a befelé figyelésről, mint a magamutogatásról és a celebekről. Nem fogadnak szponzorokat és befektetőket, ellenben alapítottak egy állatmenhelyet. Gondoznak lovakat, kecskéket, kutyákat, és lesz tizenkét jógahelyszín a három színpad mellett. Az állatok a fesztivál alatt persze a karámjaikban lesznek, de azért lehet velük haverkodni a gondozók felügyelete mellett. Akik között egyébként akadnak pszichésen terhelt fiatalok, végtaghiányos és autista gyerekek is. Szóval, olyan emberinek tűnik az egész. A neve Samsara fesztivál.

Addig is néha kimegyek a sarki romkocsmába egy sörre. Egyrészt ügyintézek, másrészt meg rendszeresen felbukkannak a régi haverok, gyakran gyerekestül immár. Néha jólesik beszélgetni.

Hirdetés

A sorozat többi részét itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 11. számában jelent meg, 2018. július 27-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 11. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.