HIRDETÉS

Egy mindenes feljegyzései (32. rész)

HIRDETÉS

A léleklávánál tartottunk, ami olyan nálam mostanában, mint a kontrollvesztés, kiválthatja majdnem bármi és majdnem bárki, kitör, aztán meg nem uralom a helyzetet, csak hagyom magam sodorni, visz az ár, visz a vonat, megyek utána, hómezőkön át, őzek nyomában. Néha elég egy könyv, néha egy egész város is kevés. A könyv, amely például ezt tette velem, Elena Ferrante nápolyi regényei (tehát mindjárt négy is van belőle, ezt csupán a pontosság miatt), a Briliáns barátnőm című sorozat következményeként lépett be az érzelmeim közé, és ahogy ez kinéz, marad is egy darabig. Biztos jól érzi magát, éppen most, valami miatt.

HIRDETÉS

A két kiscsaj a szériában (amibe egyébként Sorrentino is beszállt vezető producerként) tényleg briliáns, de a könyvekben természetesen még jobban el lehet merülni, a részletek gazdagsága, ugye, meg még oly’ sok minden más. Ahogyan az egész „fel lett építve” az ötvenes évek nápolyi udvaraitól, a teleptől egészen a hetvenesekig, ahol most tartok, és a szeretlek-utállakkal jócskán megpakolt fejlődéstörténetig.

És persze maga a szerző is remekül „épült fel”. Azt sem tudjuk ugyanis, hogy kicsoda valójában, csupán annyit, hogy Nápolyban született, és ezzel állítólag nemcsak a kedves olvasó járt így, hanem senki sem tudja. Ami persze elképzelhetetlen, de a tudás birtokosai nem ülhetnének ki a pletykapadra, az egyszer biztos. Ferrante ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Vanity Fairnek: „Húsz évvel ezelőtt egyszer és mindenkorra úgy döntöttem, nem kérek a hírnévvel járó szorongásból, nem éreztem kényszert arra, hogy a sikeres emberek közé tartozzam, akik azt hiszik, elértek ezt-azt. Számomra ez fontos döntés volt. Ennek köszönhetem a szabadságomat, a mozgásteremet, amelyben aktívan jelen lehetek. Nagyon fájna, ha erről a szabadságról le kellene mondanom.”

Az egész sztori egyébként és természetesen nagyon nőcis, ám magam valami miatt egyre inkább úgy gondolom, hogy Elena Ferrante férfi. Egy kisebb összeget legalábbis elkülönítenék erre a feltételezésre. Most abba nem is szaladnék bele, hogy mi van az alkotó és a mű kapcsolatával úgy általában, nyilván rengeteg író megkapta otthon, hogy „élnének veled a rajongóid, mindjárt nem bálványoznának annyira, te seggfej”, valamint virtigli nácik, komcsik – kinek mi tetszik – is írtak kiváló könyveket. A lényeg talán inkább az, hogy szép munka ez, úgy nagyjából arról, hogy „Előre, lányok! Kitörni egy indulatos férfi társadalomból, a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból!”

Egy mindenes feljegyzései (28. rész) | Magyar Hang

Gáz, na az van itt a környéken a falvakban, elég nagy. Elöregedés, elvándorlás, bezárt kocsmák és boltok, totál nihil.

Na de, hogy haladjon ez a történet is, kemény mínuszok kopogtak már, mire Budapestre értem Zsolttal, vettem egy üveg bort egy benzinkútnál, elhelyezkedtem a jó kis nagyvárosi melegben egy törpe tacskó és egy német dog társaságában, befejeztem a reggel félbehagyott munkámat, átgondoltam a napot, és vártam, mit hoz a holnap.

HIRDETÉS

Azt hozta, hogy amint azt talán már mondtam, van ez a finn film, a Heavy túra, amelyet még a Cinefesten láttam, ott meg is nyerte a közönségdíjat, ami egyáltalán nem volt meglepő, tekintve, hogy mindenki szakadt a röhögéstől. Ugyanis nem csak egy finn faluba, valamint a világ egyik legkilátástalanabb rockegyüttesének mindennapjaiba, egyben komplett bolondokházába is csöppenünk egyetlen lendülettel, ami kitart másfél óráig, mígnem a szimfonikus, posztapokaliptikus, rénszarvasdaráló, extrém, harcos-pogány zenekar végképp elhúzza mindenkinek a nótáját. Eleinte úgy volt, hogy ezt a filmet több magyar ember már nem látja, majd úgy alakult majdnem, hogy a Mikulás hozza a mozit, ám most már bizonyos, hogy februárban országos bemutató, Pirotekknikka!

Heavy Túra szinkronos előzetes

KÖZÖNSÉGDÍJ – Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál 2018. A falu lúzere, Turo (25) életének egyetlen öröme az általa vezetett helyi metal zenekar, az Impaled Rektum (Felnyársalt Segg). 12 éve játszanak együtt haverjaival anélkül, hogy egyetlen fellépésük is lett volna. Egy nap, legnagyobb meglepetésükre, a híres norvég metál fesztivál főnöke áll a falusi próbatermükként szolgáló rénszarvas feldolgozó üzem bejáratánál.

Ezen dolgoztunk tehát a holnapból mai nappá szelídült napon, és mire az ötletkommandó az ablaktalan, zárt térből kiszédült az utcára, megváltozott a világ. Budapest a legszebb arcát mutatta, ugyanis belepte a hó, méghozzá nagy pelyhekben. Mivel a reggeli már megint elmaradt, és csak a kávék mentek egymás után, láncban, már szédültem az éhségtől, tehát irány egy török. Méghozzá egy nagyon jó török, egy kétlépcsősben, pörög is a hely rendesen.

Egyébként is, a gasztrofront büféágazatában a törökökkel sokkal jobban jártunk, mint a kínaiakkal, a következő napokban a konyhájuk rajongójaként végigeszem néhányat, dobozszámra iszom az ayrant, sehol sem csalódom. Egyre erősebb a havazás, a keskeny, meredek budai utcákon elkezdődik az autótologatás, érdekes, hogy ez a természeti jelenség valahogy mindig kihozza az emberekből a jobbik énjüket, és még valami kis vidámságot is kipréselnek magukból, sarokba dobva néhány pillanatra a nagyvárosi szorongást és depressziót.

Römiparti következik. Már vagy egy évtizede nem játszottam komoly sporikkal, akkoriban a Tikibe jártunk, most a Fasorba tartunk, ez sem rossz. Sőt. A hely egy kicsit a prágai külvárosi alter kocsmákra emlékeztet, a közönség is hasonló, a falakon vinilek, lemezborítók, a bútorzat is kellően kusza és lelakott, de nincs az erőltetett retrofíling, amitől azonnal kiakadok. Ez a hely ilyen, és kész, gyorsan otthon érzem magam benne. Amióta elhagytam a várost, és évente egyszer-kétszer jövök csak pár napra, ez egyre ritkább. Elveszítettem a biztonságérzetemet, most meg kezd visszatérni. Jól bele is kezdek a játékba, viszem az első két kört, amitől táncra perdül az önbecsülésem, aztán persze helyreáll a rend, a többiek erősebb, gyakorlottabb játékosok, de végül nullára végzek pont, ami így elsőre nem is rossz.

Egy mindenes feljegyzései (17. rész) | Magyar Hang

Még életemben nem láttam moziban ennyi embert másfél órán keresztül vinnyogva, térdet csapkodva, könnyeket törölgetve, bekiabálva nevetni.

Estére visszajövök, iszom pár pohár vörösbort. Könnyű merlot, jól iható, semmi fakszni. Olvasok. Szól a Stones. Látszólag egyben van a világ. Mire kimegyek az utcára, olvad. Sártenger az egész környék. A Széll Kálmán térnél már mocsár. A gyalogosok mint megvadult akrobaták a zebrán. De egy ideig szép volt. Másnap dolgaim végeztével visszatérek új keletű bázisomra. Nagyjából ugyanazok az arcok. Hangosan köszönök az ajtóból. Hangosan visszaköszönnek. Aztán majd hanyatt esek. A pultos hölgy kérés nélkül kitesz egy pohár bort a pultra. Holott egyszer jártam ott, és nem alkottam semmi emlékezeteset. Ez Budapesten utoljára a múlt században fordult elő velem. Márpedig az fontos, hogy az embernek legyenek helyei.

Teszek is érte, bemegyek egy másikba, amiről azt hallottam, hogy gyakran felbukkannak ott ismerős fejek. Így történik, már az ajtóban. Charles Bukowski magyar hangja ugrik a nyakamba, az italom mellé kapok egy pólót is, rajta a mester arcképe, mellette felirat: „Meg kell halnod háromszor, mielőtt igazán élni tudnál. (Charles Bukowski)” Mivel nekem kétszer már nagyon kis híján sikerült, nem kockáztatom egyelőre a harmadikat, viszonylag hamar lelépek. Különben már megint ugyanaz lenne a vége. Nemdebár?

Így aztán másnap még mindig bírom, bár már akad egy kis drótozás, de aztán megbeszélések, este pedig egy Csókolom-koncerttel lepem meg magam a pesti oldalon. Születésnapomra. Magam magam. Meg Péterrel, akitől kapok egy szép noteszt, rajta Lucian Freud macskás képével. Nem sokkal később úgy alakulnak a dolgok, hogy akár el is kezdhetném jegyzetelni bele a rumnaplómat, aktivizálódik az idegrendszerem, élessé válnak a tárgyak, különösen a körvonalak, érzem, ahogy okosra és szellemes társalgóvá iszom magam, ezt nem nehéz elérni, egyszer egy barátom hittudósra itta magát, na, az mutatvány volt, ritkán sikerül, és akkor még bocsánatot kértem valakitől telefonon, akit megbántottam néhány hónappal ezelőtt, végül is jobb későn, mint soha, és nekem van születésnapom, bár egyáltalán nem foglalkoztat az egész, nem is kerítünk nagy feneket neki, hallgatom még az Ujj Zsuzsit, aki persze csodás, mint mindig, majd lendületesen megcélzok egy éjszakai járatot.

Egy mindenes feljegyzései (21. rész) | Magyar Hang

Elhatároztam, hogy nyaralni megyek, és erre ez az október felettébb alkalmasnak látszott.

Az utolsó nap következik a turnéból, még elmegyek a helyre, helyszíni szemlére mintegy, mint egy location manager, mert még az éjjel megint eszembe jutott valami arról, hogy miként lehetne megúszni megint az elkerülhetetlennek látszót, megint felkapaszkodni Isten tenyerére, véresre karmolva a csuklóját, aztán hirtelen mindent elsöpör egy tiszta fuvallat vakító fénnyel, belehunyorogva látom, ahogy megsimogat pincéreket és kazánszerelőket, taxisofőröket és költőket, és már húzom is az irhámat a vasútállomásra, a csomagjaim meg a kezemet húzzák, de visz a szél, szelíden nekidől a vállamnak, a tarkómon melegség. Majd vonat, átszállás, helyi busz, van egy kis idő a távolságiig. Éhes vagyok, bemegyek egy helyre. A szomszéd asztalnál süketnémák beszélgetnek. Hamarosan otthon leszek.

A sorozat többi részét itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,477lájkolóTetszik
2,297követőKövetés
16,223feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Van, ahol már nem csak álom az „energiacella”

Először tesztelték élesben az amerikai haderő új drónelhárító fegyverrendszerét. Ezzel „lőtték le” az iráni pilóta nélküli repülőgépet.

Civiliáda