HIRDETÉS

Egy mindenes feljegyzései (42. rész)

HIRDETÉS

Gyönyörű reggel. Hűvös, szeles, verőfényes. Napforduló, a telihold sápadozik fenn az égen, a csillagászati tavasz rám borítja a buszmegállót. Csörömpölnek a panelek, nyüszítenek a műanyagok. Felszállok, leszállok, átszállok. Repülök. Fenn, a nagy kékségben repülők összekuszálódott nyomai. V-ben kiderül, hogy elmaradnak az óráim, nem nagyon bánom. És ha már ott vagyok, vissza sem fordulok. Fel a várba. Elnézem egy darabig, ahogy az érseki palota előtt a munkások rakják le a kockaköveket. Nem a macskát, a nagyobb fajtát. Nagyon ügyesek, szépen dolgoznak. Hatalmas az Úr, végre nem térkő. Aprólékos munka ez, de haladnak szépen. A végén gyors mozdulatokkal söprik be a finom szemcsés, osztályozott zúzalékot a résekbe. A munkásosztály bizonyára a paradicsomba megy.

HIRDETÉS

A környéken, ahol élek, voltak bazaltbányák, az első (nagy) háborúban olasz hadifoglyok bányászták és faragták a köveket, hogy aztán burkolat legyen azokból kacskaringós, poros városi utcákban, ahol majd női cipők kopogtak rajtuk, vagy éppen vér áztatta őket, míg le nem mosta az eső, mint felejtés az emlékezetet. Szép burkolat, szeretem, sajnáltam, amikor sorra felszedették a modernizáció hamis prófétái, és mindent beterített az aszfalt, hogy aztán néhol megrepedezzen és új élet üsse fel a fejét azokban a repedésekben mindenféle szívós növények képében, és akkor új munkásokat vezényeltek ki immár, a törékeny béke foglyait, mert a munkásokat mindig (időről időre) kivezénylik valahová, hol semmibe vezető utakra, hol pedig a lövészárkokba, miközben valahol messze, zöld bankárlámpák fényében halkan csattan egy szivarvágó.

Egy mindenes feljegyzései (41. rész) | Magyar Hang

Minden és mindenki elmúlik, így lett kitalálva. Még a hódító Nagy Sándor sem lett végül halhatatlan, pedig szilárd meggyőződése volt, hogy majd úgy alakul.

A keramitkockákat is szerettem nagyon, illetve téglatestek voltak azok inkább, amikor Budapesten, a Terézvárosban gyerekeskedtem, a felnőttkorra és az öregségre egy percig sem gondolva, ilyen borította a Szófia utcát a Körút (két Teréz között egy Lenin – mint politikai pornográfia) és az Eötvös utca közötti szakaszon, igaz, eső után csúszott, mint a fene, a jeges, a szódás és a szenes káromkodott is, mint a záporeső, vagy mint a kocsis. Ami érthető, hiszen kocsisok voltak, a talponállóban a sarkon törzspultjuk volt, a szemetesemberrel és a kordéssal együtt, aki a hatalmas kétkerekű tákolmány végén üvöltötte naphosszat a Hunyadi téri piacon, hogy „’ello, kocsi, vigyáztam!”

Le a várból. Előttem a nap. Irány tehát a Bakony, betyárok és indiánok nyomait olvasva és bőséges medvehagymazsákmány reményében. Bakonybél. Elhagyom a régi bivalyistállót, Cseh Tamás egyik szerelmetes épületét, és hamarosan feltűnik a medvehagymamező. Kaszálni lehetne. Önmérséklet. Egykosárnyi. Közben önfeledt rágcsálás. A körmeim zöldre váltanak. Szabadság. Ima. Most konkrét fohász. Egy születendő gyermekért és a szüleiért. Egyre jobb kedvem támad. A megérintettség okán. Tűz a nap. Sorra veszem és hántom le magamról a rétegeket.

Ugyanakkor több élet kéne egyszerre. Az egyikben szerzetesnek állnék. Itt amúgy is ezeregy éve élnek szerzetesek. Szent Günter (ki Gizella királyné rokona volt) kezdeményezte a monostor alapítását István királynál. Szent Gellért pedig, miután látta, hogy a kitűnő felfogású Imre herceg neveltetéséről már le van a gond, az intelmek értő fülekre találtak, ide vonult vissza remetének. A második elhívása. A harmadik nyilván az volt, hogy elmenjen innen, és a király halála után kitört zavargásokban áldozatul essen. Elhívás és hozatal. Ez ám a borzonga. A hely azonban virágzott, egészen addig, míg a török ki nem nyújtotta szőrös mancsát, és le nem szakított mindent, ami a keze ügyébe került, szüzeket és tornyokat. Aztán újjáépítés. Barokk. 1950. A komcsik oszlatnak. Ideiglenes állomásozás, legalábbis történelmi léptékkel mérve, ugye.

HIRDETÉS

Egy mindenes feljegyzései (40. rész) | Magyar Hang

Haladéktalanul meg kellene szerveznem nyárra egy éjszakai piacot. Természetesen egy vidéki városban, mert a fővárosban minden van.

Most újra béke és nyugalom. Még shop is van a monostor mellett. Nagyon helyes. Sörök, csokik, mézek, teák, gyógynövények, könyvek. Dolgos népek a szerzetesek, és jönnek az önkéntesek. Mindennek ára van, de valahogy mégsem olyan, mintha üzletben lennél. Belefutok Anzelm atyába, testvérbe. Nagy boldogság, hogy láthatom, sokat köszönhetek neki. Jó nagy szakálla lett, mióta nem láttam, de a szeme nevet. Márpedig a szemek nevetését nem lehet erőltetni, megjátszani. A lélek tükre, tudjátok, tudják.

Visszaút. Egy autó a szerpentinen, abban ülök én. Valamelyikünk. Egyébként is úgy érzem magam, mint Fülig Jimmy hasadásai, José, a spanyol pincér és Watson, az amerikai fűtő. Hajnalban kelek, aztán iskola vagy kert, délután bozótot irtok, követ hordok, égetek, fejben írok verseket. Megy le a nap a Badacsony felett, káprázatos. Becsukom a szemem, széttárom a karom, ezt akarom. Sol Invictus. Soul Sol fia megnyugszik. Viszek be fát, begyújtok, begyűjtöm a macskákat. Hamar elalszom, ezért aztán fel is ébredek az éjszaka közepén. Ezúttal nincs para, csak a hold parádézik az ablakpárkányon. Csillog a rézkilincs. Böjtölök. Messze még a húsvét.

A minap írtam egy felmérőt élelmiszer-ismeretből. Jó lett. Ezúttal az nem volt véletlen, hogy a fél gyerekkoromat a Hunyadi téren töltöttem, és hosszan ácsorogtam a hentesek előtt, a szarvasmarha alkotórészeit ábrázoló, nagy méretű rajzot bámulva. Valami miatt szinte megbabonázott az a rajz, a kíméletlen és visszavonhatatlan egyszerűsége. Erre most ez volt az első feladat, nevezzem meg a beszámozott részeket. Ha csak így nem. Közben eljátszadoztam a gondolattal, hogy mit szólna nálunk a hentes, ha megkérném szépen, hogy a köldök felől vágjon nekem a szegyből, mert egy kis pastramihoz támadt kedvem. De hagyjuk is ezt, maradjunk a rögvalóságnál, az is elég szürreális.

Egy mindenes feljegyzései (39. rész) | Magyar Hang

A kasszába nem nyúlunk, ez alap. Ha igen, akkor beteszünk. Holott ott van, az orrunk előtt, a fiókban, mondjuk, mint nálunk a piacon.

A hófehér macskát már régóta ismerem, a farka legvégén van csupán egy fekete pötty. Afféle falucica, nincs kedve sehol tartósan berendezkedni. A szabadságot választotta, annak minden ódiumával együtt, lásd Petőfi Sándor és Jack London idevonatkozó passzusait az éneklő kutyákról. Egyik reggel buszra, megváltásra, egérre várva közelebb merészkedtünk egymáshoz. Akkor látom, hogy Hófehérkének, ahogy a falubeliek elnevezték a kandúrt, az egyik szeme zöld, a másik meg égszínkék.

Szóval, még ez is. Nem elég, hogy mimikri max. bokáig érő hóban, hogy partizán a javából, hogy számkivetett a macskaközösségből, mint egy tanzániai albínó, akit éppen egy fekete mágiával foglalkozó szekta készül rituálisan lemészárolni, hogy aztán a testrészeit trófeaként értékesítsék a feketepiacon, a vérét pedig gyanús szertartásokhoz használják fel, nesze, itt van még egy csomag, te élő szellem. A vége meg mégis az lett, hogy így gyönyörű az egész, ahogy van, legalábbis nekem. A vonzalom kölcsönös lehet, mert kapok egy kis körözést és zörgést, valamint nagy kegyesen hagyja magát megsimogatni. Gratulálok, ezentúl járkálhatok megint húsfecnikkel a zsebemben, mint amikor a gyíkokat etettem a pincénél.

Elbúcsúzom a macskák David Bowie-jától, és a Let’s Dance-t dúdolgatva, vidáman hazaballagok. Felületes szemlélő számára talán tánclépésben, esetleg szökdécselve, ámde a mozgásom valójában jól koordinált, kiszámított. Ugyan a bor nélküli belső mámor visz előre, ez a néha hirtelen rám törő, váratlan ajándék, amihez nincs semmiféle különleges alkalom, ki- és megérdemlés, megszolgálás, meg ilyenek, csak úgy kapom, bár köthető egy macskához akár, vagy egy fináléhoz és egy nyitányhoz, valaminek a megértéséhez és a végéhez és valaminek a kezdetéhez, az újrakezdéshez, akár a tavaszhoz, de itt és most fegyelmezett vagyok, mint egy altiszt, és titokzatos, mint az Atlantisz. Engedem, áramoljon, ide vele. Tizenkilencre lapot.

HIRDETÉS

A sorozat többi részét itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,275lájkolóTetszik
2,704követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nyomoznak Borkai korrupció-gyanús ügyeiben

Kontrát Károly államtitkár szavai szerint több ügyben is folyik a vizsgált, de konkrétumokat nem árult el.