Nagy hetem volt. Húsvét előtt pont. Belefért egy próba, egy fellépés, egy kiállítás, egy modulzáró, három vizsga, két város és egy falu. Utóbbiak többször. Elég fárasztó egy menet, de ha úgy érzed közben, hogy a helyedre kerülsz, és az önbecsülésed feljut a cipődből a sapkádig, akkor minden rendben van. Ott kezdődött az egész, hogy a Menyhárt Jenő, a magyar rock and roll történetének ikonikus alakja hatvanéves lett. És ebből az alkalomból az Európa Kiadó zenekar koncertet adott egy budapesti sportcsarnokban, amire és ahová a zenekarvezető-igazgató úr volt szíves meghívni engem is egy dal erejéig. Amiből aztán kettő lett, majd három, de ne szaladjunk előre.
Meg is akasztom tehát a történet ívét azzal, hogy a Jenővel budapesti korszakom idején rengeteget fociztunk együtt, és ha csak tehettük, a választás során kölcsönösen rögtön az elején bebiztosítottuk, hogy egy csapatba kerüljünk. Volt abban valami megnyugtató, ha az egész meccs alatt nem kellett fél szemmel azt lesni, hogy mit talál ki már megint a másik, ellenfélként. És voltak közös koncertjeink is, azokat is bírtam. A könyvét is szerettem, a dalszövegeit meg pláne. Másként nevezve a költészetét. Amitől értelmet nyer a rock and roll. Szóval, ha hív, akkor menni kell, mert megtisztelő, és biztos jó lesz. Akkor is, ha ez már egy lezárt ügy (gondoltam én), öt éve nem álltam színpadon – és nem is hiányzott, előtte meg húsz éve és akkor sem. Na, de, ugye, akit egyszer megrázott a villanygitár, az nem élhet már többé adrenalin nélkül.
Egy mindenes feljegyzései (13. rész) | Magyar Hang
Ámde közben és ráadásul a célegyenesbe fordult a szakácstanfolyamom, ahol is három év anyagát néhány hónap alatt próbálták meg lenyomni a torkunkon acélidegzetű tanáraink. Így aztán úgy esett, hogy egy verőfényes reggelen autóba pattantam csikómintás falumban, és elindultam Veszprémbe, egy utolsó eligazításra Márkhoz, a séfhez. Tőle sokat tanultam, szívesen sztázsolnék nála, hogy ragadjon még több. Amikor ez megvolt, irány Budapest, próba az Európa Kiadóval, szintén az utolsó. Az Ezt nem szerettem című örökzöld eléneklése után kiderült, hogy lesz még egy kis Fiatal magyarok és Bon bon si bon, majd irány vissza falura.
Reggel gléda, nyomás Veszprémbe, modulzárót írni, szóbelizni. Lemegy szépen. Haza. Másnap reggel vissza ugyanoda, írásbeli nagyvizsga. Kemény. Vissza. Szabad a szombat. Már amennyire. Megcsinálni, ami elmaradt és ami még jöhet. Illetve jön, óramű pontossággal. Megint másnap. Indulás Budapestre, este koncert. Előtte David Lynch-fotókiállítás a Műcsarnokban, lazulás gyanánt. Ja, inkább para, gyerekkori rémálmok, felnőttkori még rémesebbek, mégis inspirál, szinte feldob. Kimegyek a csávó fején át a szabadba. Át Budára. Semmi Stancsics börtöne. Beállás, lézengés.
Európa Kiadó - Fiatal magyarok
Közben megtudom, hogy a Víg Miska szintén titkos szakács, és ez elindít bennem egy folyamatot. Só, zsír, sav, hő. Vaú. A Mihály bemondja, hogy Álmodik a gyomor. Röhögök. Elképzelem magunkat egy turnéban, aminek ez a címe, főzünk és zenélünk, akárhol megélünk. Rám szabadul az este. Ott találom magamat a kilencedik számnál, a zenekar rázendít, Jenő felkonferál. Nagy hirtelen elfelejtem, hogy három hete sánta vagyok, begyulladt valami folyadék a lábfejemen. Hülye betegségek tárháza, az vagyok én. Fel a lépcsőn.
És akkor és ott, elszabadul a gyönyör. A szívem persze a torkomban, százhuszat simán ver, de ugyanakkor rendíthetetlen nyugalom, hogy uralom a helyzetet, érzem a dalt és hogy ez a több ezer ember nagyjából és többnyire nagyon szeret engem. Az édes, drága közönség – ilyenkor úgy hívják ezeket az embereket. És akkor most az van, hogy van ez akkora flesh, mint a veteményes. Ránézek a Jenőre, alázatosan szakad lefelé a keze a gitáron. Gólöröm. Biztonságban vagyok. Ez a közegem. A Spenóttal, ahogy elém ugrik a basszusgitárral, a Jenővel balkötőben, és ezekkel a fiatal fejekkel, akik talán akkor születtek, amikor mi elkezdtük tolni. Nagyon profi zenekar, nagy élmény velük. Aztán a Fiatal magyarok rázzák az utcát, az nagyon vicces. Jenő, Péter, Miska, Laci, Ági, Orsi. A csajok persze kortalanok. Na de akkor is.
Európa Kiadó - Bon Bon Si Bon Bon - Mom Sport, Budapest, 2019.04.14.
Lelépek. Még két óra vezetés haza, a vége erősen lassú, át egy vadasparkon, konkrétan. Nyuszkók, őzikék. Lerogyok a sezlonyra. Most jönne jól egy kilépő a napból, de lehetetlen. Három óra van. Hatkor irány Veszprém. Egy vödör kávé, majd elméleti és gyakorlati vizsga főzésből. Summa cum laude végzek szakácsból. Ehhez több dolog kell. Remek tanárok, egy raklap mázli (húzhattam volna a madártejet is a tételek közül), egy nagy séf, olyan tündéri vizsgabiztosok, akik még azt is kihúzzák belőled, amit nem tudsz, és a világ legnagyobb szervezője, anyánk, Noé. Jó, legyen önfény is. Ha teljesen kretén vagy, nem tudnak segíteni. A főzés olyan, mint a rock and roll, és amikor a Fradika lenyomja a Vidit. A lendület szívtől indul. Még leballagok Sándorhoz az Utas és Holdvilág antikváriumba, leeresztek. Hamarosan megyek még forgatni, és véget ér egy féléves kurzus. Masszőr megvan, szakács grátiszban, szabadon írok, énekelek és szeretek, és még autófényező is lehetek, ha akarok.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/17. számában jelent meg, 2019. április 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/17. számban? Itt megnézheti!
