Ötvenkét hét. Egy év nagy idő. Hogyan telt? Karcsún. És harminc, az miként? Repül, holott csalódások tömege húzta lefelé, vö. anyám én nem ilyen lovat akartam, ha tudom, hogy ez lesz belőle, azonnal belépek a munkásőrségbe. Június 16-án, már ebben az évben, feltettem egy kérdést a Facebookon, így hangzott: hol voltál, mit csináltál harminc évvel ezelőtt, ezen a napon? Nem saját ötlet volt, a Durst Gyuritól nyúltam, valamint abból indultam ki, hogy Amerikában állítólag aki már az eszénél volt, a mai napig emlékszik, hogy mi történt vele a Kennedy-gyilkosság időpontjában.
No meg sejtettem, hogy érdekes válaszok érkeznek majd, és nem is csalódtam. Mert ilyenek jöttek például. „A 301-es parcellában díszőrséget álltam. És kur…ra nem azt gondoltam, hogy ez lesz, ami.” „Én biztos voltam, hogy nem lesz rendszerváltás. Csak azt hittem, majd pár év múlva szépen eltűnnek. Csak még most is itt vannak.” „Áltisi 3. osztály utáni nyári szünet épp elkezdődött. Sopronban, apai nagyszülőknél. Nagypapám nézte a tévét, és egyre izgatottabb volt. Kikiabált a konyhába nagyinak, gyere be. Kuks, gyere! Nagyi morcosan megérkezett a konyhából, na ne mind kiabálj, a szomszédok is hallják. Erre nagyapa felhangosította a tévét.” „Katona....basszus.”
„Gimnazista voltam, népköztársasági pecséttel a diákigazolványomban. Hárman néztük a tévét, az apám, az öcsém és én az öcsémmel közös gyerekszobában. Egy Ausztriában vásárolt, Trabant-tetőn hazahozott Grundig kistévé képviselte a haladást. Osztrák import, megalázó körülmények között beszerezve. Ohne távkapcsoló. De nem is kellett, mert apám percenként ugrott fel, üres zsebében cigarettát keresve, pedig akkor már évek óta nem volt cigaretta a zsebében. Azt hittük, lesz ebből valami nagyszerű. Nem lett.”
„Mittudomén.” „Én Eufóriában. Sokáig lebegtem ott, azt hittem, azért vagyok olyan könnyű. Később derült csak ki, hogy az ellopott pénztárcám miatt…” „Természetesen a Hősök terén, álltam a tömegben ...a spiclik a buszról integettek, mentek ki a temetőbe. Mi nem mentünk ki, mert a Bokros Peti és Molnár Képtelenség Tamás nem kapott VIP-belépőt. Ők faragták a kopjafákat… Krassót a tv-ben este átb…ták… Meg minket is átb... tak.” „Apám nyakában a Hősök terén.” „Berlin utólag is jó döntés volt.” „Nem tudom, nem volt Facebook.” „A tv-t néztem apámmal, aki csak annyit mondott a végén, ebből a fiúból miniszterelnök lesz.” „Connecticutban Cult-videókat néztem az MTV-n.” „Egy kunyhóban az árnyékban szívtam a dzsangát bemelegítésképpen.” „Nem tom.” „Lehet, hogy a Tik-Takban.” „Ugyanazt, mint te: bíztam a csodában. Csak nem annyira.” „Én a Tyúk Group próbáján a Kis Erika telkén Adyligeten egy nyúl, egy cica és egy egér társaságában, basszusgitárral és Veled.”
Nos, ez utóbbi nem lehetséges, mivel magam a téren álltam, két múzeum és két pogány között. De az állatkert stimmel, oda tértem vissza másnap. Szóval, érdekes ez, mennyi emlék, mennyi sors, mennyi szín, akkor és azóta is. És az a nyúl sem él már.
És kilencvenhét év mekkora idő? Ennyit töltött ezen a földön Franco Zeffirelli olasz filmrendező. Teljes, nagy élet, benne olyan művekkel, mint a Napfivér, Holdnővér vagy a Rómeó és Júlia. Ezt a kettőt a mi családunkban szokás volt továbbadni, mint egy örökséget. Apám nekem, én meg a lányaimnak. Így megy ez az örök értékekkel. A Napfivér például át- és felölel vagy nyolcszáz évet, Isten szegénykéjétől a hippikig. Akit ez sem érint meg menten, az menthetetlen. Zeffirelli úgy bánt az érzelmekkel, és úgy közvetítette őket a moziban, mint kevesen vagy talán mint senki más. Szépség és szipogás. Katarzis. Ahonnan egy lépés a giccshatár, de ő mindig megállt a tranzitzónában. Kivételes érzéke volt ehhez is. Valamint a boldogság és a kultúra közös és együttes felmutatásához. Ahogy kőre kő.
A XX. század egyik legnagyobb formátumú művésze távozott Zeffirellivel | Magyar Hang
Kimozdulok. A szomszéd faluban Tisztelet a 180 éves fotográfiának. Szép kor ez is, ráadásul a műfaj egyre fittebb. A festészet kisöccse hamar magára talált, és öregségére kiütötte a szöveget is. Képekben gondolkodunk. Ha át akarjuk verni, képekben írunk. A szomszéd faluban kiállítások, vetítések, előadások, vándorfotográfus, camera obscura, három napon át. A Török Lacinál persze. Öreg harcosok és ifjú titánok heverésznek a fűben. Egyik este Dresch-koncert. A Misi, ez a káprázatos muzsikus és csodás ember, fiatal zenészekkel. Egyik jobb, mint a másik. Főként a népzenei vonal megy, dzsesszben persze, pompás kombó. Felemelő az egész.
Másnap délelőtt pultozok. Bejön egy srác a csajával, helyesek, és azt mondja: á, te vagy az, Monthy Python-pólóban, mögötted egy Lynch-képpel. Kerek. Elröhögöm magam, mert tényleg az. Délután még kerekebb, tolom a talicskát, lapátolom a sittet a negyven fokban, Recsk lehetett ilyen. A homlokomról sós lé folyik a számba. Samba Pa Ti. Szálkásítok és napozom, mi kell még? Boribon érkezik glettelni, ledobja a kis JBL-t a sarokba, és benyom egy rádiót, amit nemrég talált a neten. Svájci, Classic Rock, vagy valami ilyesmi a neve, csak zene, de milyen. Még A oldalas sláger is alig. Ez megdobja a napot rendesen. Százas pulzusig meg sem állok.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!
