Jól elhagytam magam, az szentigaz. Illetve ez így nem pontos. Küzdöttem én, a legendás harcos, de akkor már egy hete nem aludtam és nem ettem, és azok a bizonyos hullámok kezdtek összecsapni, majd bezárulni a fejem fölött. A krízishelyzetek, amelyekből akár egy is simán feldönt egy tevét, olyannyira elszaporodtak, hogy a helyzet kezdett kezelhetetlenné válni. Ekkor jelent meg az angyal.
Volt már ilyen, hogy testet öltött a kedvemért, és most is lélegzetelállító volt, mint mindig. Ott állt a strand előtt, könnyű nyári ruhában, mint egy jelenés (jó, ez egy angyaltól szakmailag elvárható, de azért mégis), annyi melegség áradt belőle, hogy a forró aszfalt szinte hűvösnek tűnt körülötte a tomboló kánikulában, és amikor átöleltük egymást végre és újra, és kitapintottam a kicsi csontjait, ott, ahol a szárnyai kezdődnek, éreztem azt is, hogy nemcsak a ruhája könnyű, de ő maga is, minden megerőltetés nélkül lehetne vele repülni, még fordított esetben is, ha, mondjuk, bennem lenne meg ez a képesség, a szárnyalásé.
Egy mindenes feljegyzései (59. rész) | Magyar Hang
Leültünk egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk, mint holmi régi ismerősök, barátok, esetleg testvérek (ami igaz is, hiszen egy alomból származunk, és mint ilyenek, felismerjük egymás szagát, orrom most is a magasban, és szívom befelé mohón), felületes szemlélőnek ilyeneknek tűnünk talán. Aztán egy adott ponton és pillanatban az angyal áthajol az asztal felett, megérint, és levesz rólam egy bogarat, a tenyerébe teszi, és elfújja szelíden. Menj máshová, ezt mondja még neki. Ez a kép aztán örökre beég. És valahogy könnyebb lett minden. Látom a tekintetében, abban a csodás szemében, ahol mindig szebb a tükörképem, mint amilyennek egyedül, magamban látom magam, látom az együttérzést és az aggodalmat, és már mondja is, hogy vigyázni fogok magára.
Erre mondta pár nappal később a Moli, akit nem láttam már vagy harminc éve, amikor nem is tudom, miért, elmeséltem neki a találkozásomat az angyallal, hogy ez rám nézve is kötelezettséggel és felelősséggel jár, nem úgy van az, hogy csak elveszünk és elfogadunk, nekem is vigyáznom kell rá, mert különben elgyengül az az angyal a sok átadástól, szóval ez egy ilyen kölcsönhatás vagy mi. És abban a szent pillanatban, amikor a Moli idáig jut a szép beszédében, üzenet érkezik az angyaltól, hogy én egy csillag lennék, aki élteti őt.
Közel vagyok az ájuláshoz, de előbb még elképzelem, hogy ülünk egy csillagon, lóg a lábunk lefelé, lógatjuk és lóbázzuk, és vigyázunk egymásra az idők végezetéig. Az angyal távoztával az általa elindított események annyira felpörögtek, hogy nem győztem kapkodni a fejem, és minden egyfelé mutatott, csodák történtek kívül és belül, és ezen még az sem változtat semmit, ha az emberre rátörik az ajtót, szétverik a szobáját, és ütik-vágják, ahol érik.
Egy mindenes feljegyzései (58. rész) | Magyar Hang
Mert közben annak kapcsán, hogy megnyitottam Cseh Tamás kiállítását néhány egyszerű mondattal, megnyíltak az ég csatornái, és áramoltak szerteszét az érzelmek, úgy száguldoztak a zegzugos, kanyargós kis utcákon, mint holmi begerjedt biciklisták, hoztak-vittek, tenyereken hordozódtam, mint egy hordozható hordozórakéta, vállról indítottak és ölbe kaptak, megetettek és megitattak. Gábor szállít, Ákos vissza, aki közben még össze is rak néhány dolgot az életem mostanság eléggé foghíjas kirakósából, megtalálja az elveszettnek hitt darabokat, és ragasztgat, mintha nem lenne más dolga, egy ismeretlen felvesz az út széléről, elvisz a tűző napról, egészen hazáig, holott ő pont az ellenkező irányba menne úgy egyébként.
A Feri azt mondja, hogy egyszer, amikor felálltam a padról, gyorsan átült a helyemre, hogy érezze, hogy éreztem-e, hogy mennyien szeretnek, és elszomorodott, mert azt érezte, hogy nem. Itt szeretném megjegyezni, hogy ez az egész felfoghatatlan karnevál nem valami félőrült ezoterikus szekta vándorgyűlésén történt, itt meglett, komoly férfiak és nők dobálták az energiagránátokat, őszintén, kíméletlenül, szeretettel és tisztelettel megtöltve.
Hosszú idő után először érzem és elhiszem, hogy érek valamit, hogy igazán fontos vagyok, ráadásul sokaknak, ismerősöknek és ismeretleneknek. Durva egy infúzió, sőt mindjárt egy komoly dózis adrenalin bele a szívbe, különösen egy olyan embernek, aki már majdnem elhitte, hogy értéktelen, önző és gonosz. És ezért, mivel elhitte, vezekelni kezdett, amibe kis híján belepusztult.
Egy mindenes feljegyzései (57. rész) | Magyar Hang
És akkor megjelent még egy férfi. Nem ismertem meg elsőre, de aztán feltett néhány találós kérdést, és akkor már igen. A Richárddal éppen negyvennégy éve nem láttuk egymást. Kiderül többek között, hogy melós egy németországi gyárban, szereti ezt, és jól van. Egész nap együtt maradunk, és szünet nélkül dumálunk. Mindenről, ami jön. Közös gyerekkorról, családról, halott anyákról és élő gyerekekről, felbomlott házasságokról, nőkről és fociról,a jugoszláv polgárháborúról és Kínáról. Ő értem jött, és ez is felfoghatatlan. Németországból az Alföldre, és onnan ide, az ország másik végébe, és aztán vissza. Miattam. Ajándékot is kapok, egyet a nap elején, egyet a végén. Szabadkozom. Azt mondja, hogy mi annyit segítettünk neki, amikor valami iszonyatosan szegények voltak, hogy ez a legkevesebb. Tényleg, mint a mesében.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/33. számában jelent meg, 2019. augusztus 16-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/33. számban? Itt megnézheti!
