Vörös és fehér

A jegesmedve két árnyalata. Kívülről, belülről. A nagyobb példány megöli a kisebbet, a nagy medve megeszi a kicsiket, akár a hal. Előfordul ilyen az élővilágban, általában az ösztönök, a terület védelme az ok. A képen látható kanadai medvét a táplálékok hiánya kényszerítette kannibalizmusra.

A fotó éppen tíz évvel ezelőtt készült, és mint a kísérőszövegéből kiderül, már akkor egyre több állat esetében tapasztalták, hogy éhségét fajtársai felfalásával tompítja. Tíz éve is mindenki tudta, hogy baj lesz, aztán mégsem történt semmi néhány hangzatos, de többnyire be nem tartott vállaláson kívül. Most a helyzet már rosszabb. Az erősebb legyőzi a gyengébbet. Akárcsak a globális ipar a háztájit, a glifozát a hagyományos gyomirtó módszereket, a politikaközeli nagygazda Kishantost. És így tovább.

Klímaváltozás. Pláne: klímakatasztrófa! Vajon mit mondanak, üzennek ezek a szavak az átlagembernek? Valószínűleg a többség máris unja kicsit őket. Vagy nem kicsit. Amikor hírportálok minden második címében szerepel valamelyik „halált hozó” fordulat, amikor minden harmadik kattintás után Greta, a svéd lány néz vissza szigorúan a monitorról, akkor a szavak és a képek súlyukat veszítik. Ha volt is nekik.

Aki sertést „élőben” még csak saját belébe visszatöltve, csirkét meg panírban látott, nem feltétlenül érzékenyül el az olvadó jégsapkáról szóló tudományos cikkeken. Meg azon a híren sem, hogy egymillió fajt fenyeget kihalás a felmelegedés, a környezetterhelés miatt. Nemrégiben az Extinction Rebellion nevű szervezet azt kérte a sajtótól, hogy ne a klímaváltozás kifejezést használja, hanem inkább a „klímaválság”, a „klímaösszeomlás” vagy a „klímavészhelyzet” szót. Egyes nyugati orgánumok, például a The Guardian meg is hallotta „az idők szavát”.

Mi azt gondoljuk, a szómágiának nincs sok értelme, sőt a már-már kissé arrogáns fellépés kontraproduktív. És bár nem vagyunk egyetlen civil szervezet tanácsadói sem, szerényen azt javasoljuk: ismerjék meg jobban a társadalmat, értsék meg, hogy a szürke hétköznapokban érthetőbb, húsba vágóbb módon érdemes közelíteni a témához. Látva közben a társadalom összes árnyalatát.

A tudományos tényekkel kár vitázni, de az érzések, a dac, a nekem ezek ne mondják meg mentalitás erősebb, mint a tudomány és a tények tisztelete. (Épp erről értekeztünk újságíró kollégákkal a nyilvánosság előtt a Minority Rights Group budapesti rendezvényén.)

Ám ha arról beszélünk, tavaly alig termett kajszi, idén meg cseresznye, talán már sokan elgondolkodnak az okokon. Az idei április teljes aszállyal telt, májusban szinte el sem állt az eső, ez nem éppen normális. Ha a zöldségárak drasztikus, 30 százalékot meghaladó növekedését említjük, jönnek az érthető indulatok, és talán felsejlenek a párhuzamok.

Ha ma Magyarországnak felelős kormánya lenne, nem az ellenzéki kihívókat berkizné meg sorosozná össze, hanem a jövőről beszélne. Legalább a kampányhajrán kívül. Ehhez képest a zöld ügy szószólóit jól bevált stratégia szerint a „sivalkodó belvárosi ballibek” sarokba próbálja tolni a közéleti szorítóban, penetráns hangvételű jegyzetekkel uszítva ellenük a narancssárga keménymagot. Ők is áldozatok az álkeresztény elit politikai oltárán.

Ha felelős kormány lenne, észszerű törvényeket hozna, mert néha szép szóval nem megy. Biztosítaná az üvegvisszaváltást, a megfelelő hulladékgyűjtést, kötelezné a nagyáruházakat, hogy automata pénztárgépeiknél ne kényszerítsék arra a vevőket, hogy technikai okokból minden egyes darabárut (almát, hagymát, bármit) külön zacskóba kelljen csomagolniuk. (Persze vihetünk magunkkal többször használatos hálót is, de ezt mindenkitől elvárni megint csak nem reális egyelőre.) És vitathatnák azt a piaci gyakorlatot is, hogy a műanyag dobozba csomagolt, kilós gyümölcs olcsóbb, mint a sima lédig.

Sokkal súlyosabban kellene büntetni az illegális hulladéklerakást – örömteli, hogy néhány önkormányzat a térfigyelő kamerák felvételeit nyilvánosságra hozva megszégyeníti a szemeteszsákokat kihajító autósokat. És gazdasági eszközökkel kell buzdítani a kereskedőket, éttermeket, hogy a közelből, hiteles forrásból szerezzék be a lehető legtöbb alapanyagot. Aki ezzel kész a kihaló kistelepülések gazdasági életét is pörgetni, kapjon komoly adókedvezményt.

Ezek még így egyben is apróságoknak tűnhetnek, de nem azok. Mivel alapvetően kulturális kérdésről van szó, amit minél többen tesznek magukévá, a politikának annál kisebb lesz az esélye az elmebaj terjesztésére. Addig is itt ez a jegesmedve, elég sokkoló.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/38. számában jelent meg, 2019. szeptember 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/38. számban? Itt megnézheti!