Tavaszi tárlat. Ez volt az egyik első regény, amibe 2010-ben, Budapestre költözésem után botlottam. Nem a Libriben vagy az Alexandrában, nem is a bölcsészkar olvasmánylistáján. Spiró György regénye a metróaluljárókban jött velem szembe. Hát mégsem csak azt jelentheti az „irodalmi esemény”, hogy tízen ülnek egy könyvbemutatón, miközben az írót a résztvevőkön kívül alig ismeri valaki – gondoltam és reméltem. Persze, sztárszerzőről beszélünk, de hát mi számít a kortárs szépirodalmon belül ismertségnek? Nem voltak kétségeim afelől, hogy tíz járókelőből kiről hallottak többen, BB Éviről vagy a Feleségverseny szerzőjéről.
Azóta sem vagyok biztos benne, hogy Háy János és Szvoren Edina legyűrték volna Sebestyén Balázst vagy épp VV Alekoszt, de a Kik vagytok ti? metróhirdetései, a Libri irodalmi díj marketingkampánya azért bizakodással töltenek el. Amíg a legnagyobb kiadó és könyveslánc felvállalja, hogy Krusovszky Dénest, Dragomán Györgyöt és Takács Zsuzsát helyezi a kirakatba, nagy baj nem lehet.
Szelektív ethosz | Magyar HangPersze, ettől még nem feltétlenül fogják többen tudni, ki írta A Vak Reményt, hiába vált a Ha van lelkünk ugyan 2017 egyik legolvasottabb online versközleményévé. Mégsem lehet ezután arra hivatkozni, hogy a hirdetőoszlopokról csak a bulvár ömlik, és nincs hol szembetalálkozni a kortárs íróval, költővel. (Az internet korában persze ennek az érvnek már nem kellene léteznie, de ismerjük a Facebook-buborékok működését is. Hiába van ott minden és mindenki, aki nem keres, az nem is feltétlenül talál.)
Mindennek ellenére váratlanul ért, amikor 2019 nyarán egyszer csak Szilágyi Istvánba botlottam a mozgólépcsőn. Pedig őt valószínűleg többen ismerik: Lópici Gáspár megformálója, aki az utóbbi években nehéz anyagi körülmények között élt, nem? Persze ezúttal nem róla, hanem a kolozsvári íróról van szó. Szintén nyolcvan felett jár, viszont az ő nevéhez nem filmklasszikusokat, hanem olyan regényeket kötünk, mint a Kő hull apadó kútba vagy a Hollóidő. Persze, a színész ismertségével gondunk nem lehet, a méltóbb nyugdíjasévekhez pedig ettől függetlenül is rászolgálna. Írótársa viszonylagos ismeretlenségét viszont nem tudjuk eléggé kárhoztatni. Ha az öt legfontosabb, élő magyar írót kellene felsorolnom, szinte biztos, hogy ott lenne közöttük az erdélyi szerző, akinek most hetvenes-nyolcvanas évekbeli elbeszélései jelentek meg az MMA Kiadónál.
Miért tették ezt Sisivel? | Magyar HangA Katlanvárosba többek közt a Deák téri mozgólépcsőn botlani: ez egy ideális világban magától értetődő lenne. De talán a távoli erdélyi írólét, talán a kortárs irodalomban való elmélyülés hiánya az oka: egyelőre csak kevesek sajátja lehet a Kő hull apadó kútba megrendítő lélektani utazása, a Hollóidő történelmi rétegzettsége. Ha a „mi a honvágy?” kérdésre keressük a választ, mondhatjuk azt is, mint Zelk Zoltán szerint József Attilának a vitapartnere: a gázlámpa a Bezerédi utca sarkán. Vagy felelhetjük: az érzés, ami József Attila, Zelk Zoltán verseit olvasva elfog minket. Ha a hazára gondolunk, eszünkbe juthat a Deák tér, és éppúgy Szilágyi István prózája. Nem feltétlenül kell, hogy a haza ott legyen a magasban. Jöjjön csak szembe akkor is, ha épp lefelé tartunk a mozgólépcsőn.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!