Jó napom van ma. Mert szeretem a sikerpropagandát. Mondjon bárki bármit, rám jó hatással van: kellemes hallani, jókedvre derít, felvidít, és ez nagyon rámfér néha, de biztosan másra is. Akkor is, ha a valóság, amit látok, nem az, amit hallok. De ne legyünk egyoldalúak, földhözragadt realisták, akikből hiányoznak a víziók. Nem beszélve arról: mennyivel jobb a sikerpropaganda a gyűlöletpropagandánál, amelyet egyébként negyedik éve szünet nélkül hallunk: menekültek, iszlám, Merkel, EU, CEU, szomszéd országok, EP, európai baloldali és néppárti politikusok, ENSZ, Soros, hazai jobboldali és baloldali ellenzék, jogvédők és civilek … Elnézést azoktól, akik kimaradtak; de hát ki győzné felsorolni?
Kell ebből egy kis kikapcsolódás. Engem az áprilisi választás előtti hetek-hónapok szinte felüdítettek, amikor az egyhangú gyűlöletkeltés mellett a sikerpropaganda is megszólalt. Addig sem ugyanazt hallottuk. Főként mi, akik a valaha közszolgálati médiumokhoz ragaszkodunk csökönyösen. (Biztosan megérdemeljük...)
Ez a mai nap is ilyen: mert az elmaradhatatlan migránsozás mellett a sikerpropaganda is szól, hatalmas hangerővel. Igenis, ez mégiscsak jobb a gyűlöletnél: kevésbé ártalmas, kevésbé léleknyomorító, erkölcsromboló, nemzetromboló, biztosan nem okoz annyi kárt. Örüljünk neki.
Lejáratnák a képviselőt, mert jó ügy mellé állt...
Úgy tűnik, az áprilisban elnyert kétharmados győzelem végleg elvette a Fidesz médiagépezetét irányító emberek józan ítélőképességét.
Még egy szó az örök elégedetlenekhez, akik azt igényelnék, hogy a sikerpropaganda igaz is legyen: Kérem: ne gyerekeskedjünk, ne támasszunk jogtalan és képtelen elvárásokat. Főleg ne ilyen nehéz időkben, amikor a világ nagyobbik fele e hon vesztére tör – hogy pontosan kik, lásd itt fentebb. Felnőtt emberek vagyunk.
Szóval megszépíti a mai napot elsőként az a hír, hogy csökken(t) hazánkban a mélyszegénység, az ország egyik legnagyobb szégyene (van még néhány!). Mármint az 2012. évi állapothoz képest. Lássuk be: jó hír ez ott, ahol a bérek–fizetések meg a nyugdíjak jó részének értéke tartósan a létminimum alatt van; ahol a munkavállalók éhbérért dolgoznak, mert a legrosszabbul fizetik őket még a V4 többi országához képest is. Most diadaljelentésként halljuk, hogy szédületes a fejlődés, már megközelítjük Szlovákiát, persze alulról. Egyszer talán majd be is érjük, mondja óvatosan a nyilatkozó szakértő. Szóval van minek örülni; és értjük mi a kormányzati humort is, ez is része a honderűnek, ne tagadjuk.
Háromszáz-valahány ezerrel csökkent a napi megélhetési gondokkal élők száma – halljuk ugyanonnan, és ez az említettek nagyobbik fele. Ezek tehát a fekete nyomorban élők, akiknek a napi minimális betevőre sem futja mindig. Kik lehetnek ezek, ilyen kevesen? Nehéz megmondani, és azt is, hányan vannak valójában. Ezért is helyes, hogy a kormány beszüntette a létminimum-számításokat (KSH). De sajnos ismételten hallunk kisiskolásokról, akik hétfőn éhesen mennek iskolába, mert nemigen ettek azóta, hogy pénteken ugyanott enni kaptak. Legalább nem utálják az iskolát.
Kissé tanácstalanok vagyunk a számokkal; mert a fentinél egyedül a kisnyugdíjasok száma is jóval nagyobb. Igaz, nekik legalább van rendszeres jövedelmük, és ők nem okvetlenül küzdenek napi megélhetési nehézségekkel. Főleg, ha makkegészségesek, és a napi élelmiszerkiadásokon és hasonlókon kívül mindenük megvan. Ahogy az már lenni szokott.
A határkerítés, a rendszer talpköve, legnagyobb vívmánya, naponkénti hír valamilyen összefüggésben, és méltán a büszkeségünk, csodálja a világ, még ha rövidebb is az Unió külső határainak 1 (azaz egy) százalékánál. És persze a migrációt nem állította meg a kerítés, már ha igaz (nem igaz), amit a propagandától naponta hallunk; mert ott az állandóan fokozódik és egyre jobban fenyeget. Zavarban vagyok: most melyik hazugságot higgyem el? Ennyit Európa (kéretlen) védelméről. Ha migráció pedig már végképp nincs, akkor van migrációs nyomás; ami aztán végképp megfoghatatlan, hogy mennyi és micsoda.
Magyarország jobban teljesít a hanyatló Nyugatnál; ezen már nem lepődünk meg. De ezen túl is sorjáznak a jó hírek a világra szóló sikerekről. Tényleg, nem is tudom néha, hogy mitől élünk ilyen jól. Hiszen annyiszor halljuk, hogy irigyel minket a világ. (Aki nem hiszi, nézze-hallgassa meg a közszolgálati médiumokat.) Bár sejtem homályosan, hogy a kormánynak köszönhető ez is. Most el is magyarázzák, nem hagynak felőle kétségben.
Szóval: a jelenlegi és jövőbeni igen nagy jólét kulcsai a munkahelyteremtés, az adócsökkentés és a családok támogatása – mondja az államtitkár, márpedig akkor az úgy van. – Habár az adócsökkentés itt kakukktojás. Mert egyrészt a kiskeresetű többség és a magas jövedelmű kisebbség közti, amúgy is széles szakadékot növeli a jelen viszonyok között (egykulcsos adó); másrészt csökkenti a társadalmi célú (közcélú) ráfordításokra költhető, adóbevételből származó közpénz összegét, amelynek jelentős(ebb) részét remélhetőleg a kisjövedelműek kapnák, legalábbis ők szorulnának rá. (Igaz, ők kaptak már idén egyszer tíz és tizenkét ezer forintot, persze közvetlenül a választások előtt.) Például adóbevételből fizetik az itt egy füst alatt említett családtámogatást is, ami pedig szent nemzeti célunk, ugyebár. – Szóval az adócsökkentés inkább rontja a magyarok többségének az életszínvonalát és jóllétét; úgy hogy ez csak fenntartással nevezhető jóléti intézkedésnek. (Azért mégis örülünk neki, mert a nagykeresetűek jólétét kétségtelenül tovább növeli. Ezt nevezik perverz újraelosztásnak; és ilyen számszerűsíthető arányban csökken a társadalmi szolidaritás. Egyébként pedig helyes is, ha a döntéshozók saját magukról sem feledkeznek meg, mert hova is jutnánk…) Szóval megvan minden okunk, hogy jól érezzük magunkat, és bizalommal tekintsünk a jövőbe. Ennek érdekében el kellene látni a lakosságot rózsaszín szemüvegekkel. Mit lehet tudni, a propaganda talán mégsem elég.
Dübörög a lakásépítés, halljuk: tízezernél több lakás épül az idén. Családokra átszámítva ez körülbelül 30 000 ember, a lakosság 3 százaléka. Nem sok, de ezt is úgy adják elő, mint jelentős sikert. Pedig a nyilatkozó kamarai főilletékes szerint 20 000 lakás kellene a lakásállomány mennyiségi és minőségi szinten tartásához. – Ezzel függ némileg össze, hogy Budapesten jelentősen fejlesztik a távfűtést. Ha a tervek megvalósulnak, Budapest közelebb kerül majd – Bécshez. Amelyről tudjuk, hogy siralomvölgy, ahol nem lehet élni, bár más okokból. (Tényleg: a választások óta eltűntek a kormánymédiából a Bécs, Skandinávia meg Németország (stb.) felől érkező, egész napokat kitöltő rémes hírek a menekültek ottani valóságos és kitalált rémtetteiről, amelyekről addig naponta többször hallottunk. (Jó túl lenni a választáson, már csak ezért is.)
Szóval jól kezdődik a napom, hiszen korán van még. És bízhatok benne, hogy ugyanilyen jól folytatódik, és a sikerpropaganda termékeit egész nap ismételten hallani fogom. Derűsen nézek e legközelebbi jövőbe, és bizakodva, hogy holnap sem lesz másként.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
