Ma, 2018-ban már-már szinte nehéz képet alkotni az 56-os forradalmárok szabadságszeretetéről, bátorságáról. Arról a bátorságról, ami az életük kockáztatását jelentette a nemzetükért, nem várva érte semmi jutalmat. A forradalmat leverő orosz invázió viszont súlyos vereséget mért a magyar hazafiságra, megakadályozva, hogy kifejlesszük magunknak a saját szabadságunkat, saját biztonságunkat és igyekezett örökre elvenni a lehetőségét annak, hogy a magyar nép újra önmagára találjon, újra tudatára ébredjen saját erejének.
Manipuláció, ravaszság, hamis hírek, bosszúállás korszaka következett, amelyeknek a gyökereit a mai napig nem sikerült kitépni. Ezek a minták itt maradtak, használják a hatalom megtartása érdekében és mérgezik a közéletet, mert politikai és üzleti céljaikat így érhetik el. Még akkor is, ha tudjuk valahol, ezek teljes mértékben idegenek a magyar nép hagyományaitól, értékrendjétől, a magyar lélek titkától. Így a következő politikai nemzedéknek ezeket teljes mértékben nélkülöznie kell, ellenállni a kísértésnek, hogy véletlenül se hasonlítson arra, amit már jó lenne elfelejteni, mert akadályozza az útkeresést, a régi, becsült erények felszínre jutását.
„...és nekünk nem szabad feledNI..." - Magyar Hang
1956 az elnyomás elleni felkelés kötelezettségére, a szabadságunk, a demokráciánk megőrzésének fontosságára is figyelmeztet bennünket, utódokat.
Ma azokban az országokban, ahol az illiberális rendszert részesítik előnyben, csak a jelent veszik figyelembe. Mert a vezető, amíg kormányon, hatalmon van, sok mindent tehet és tündökölhet a saját fényében, kisajátíthatja, saját képére formálhatja az igazságot és a tisztességet, de önmagát már nem tudja újrateremteni. Magyarországon is próbálkoztak már hasonlóval az idők során, mert csalódtak a demokratikus kormányzás eredményességében, folyamatában, de ilyen rendszerek alatt nem nő semmi, de nem is nőhet, mert az illiberalizmus nem magyar földbe való.
Létrehozhatja a teljes engedelmességhez hozzászoktatott apparátusát, nélkülözheti a felelősségtudatot, megfojthatja az egészséges emberi értelmet bulváros politikai kommunikációval, de történelmi léptékkel mérve ezek kudarcra vannak ítélve. Ezeknek a folyamatoknak a hatását a nép, az emberek jellemére, személyiségére nehéz lemérni, és csak remélhető, nem öli ki belőlük teljesen a tetterőt, emberséget és a becsületességet és nem vezetnek a közállapotok teljes romlásához. De a híressé vált szívbeteg szomorú sorsa igencsak sötét jövőt jósol előre, bemutatva a rendszer nyers valódiságát, megkérdezve, vajon milyen szellemmel lehet töltődve, ha ilyen előfordulhat.
Ha majd egy nap távoli korból visszatekintünk a jelenlegi napjainkra és összegzést próbálunk adni az uralkodó erkölcseinkről, a társadalmi életünkről és közéletünkről, akkor könnyen előfordulhat, azt a megállapítást tesszük, hogy túl sok kompromisszumot kötöttünk. Megállapíthatjuk, a tudományos világ fejlődése, a gazdasági, politikai változások vagy az állampolgári jogok új formái komoly kihívások elé állítottak minket, de inkább ahelyett, hogy ráhangolódtunk volna a kialakuló világra, egészséges társadalmat felépítve, ismételten, nem tanulva eddigi tapasztalatainkból, a múltat kezdtük újraépíteni. 1956-ban a forradalmárok úgy gondolták, ne csak álom legyen az elképzelésük Magyarországról, és megpróbálták összekovácsolni az elképzelésüket. Ma, hazánk sorsának alakulása ismételten nagy súlyú kérdés és úgy tűnik, újfent tiszta hazafiságra lesz szükség a megoldásához.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.
