„A magyar kultúra világhírű terjesztéséért komoly elismerést érdemelne a CEU”

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

HIRDETÉS

A CEU budapesti megalapítása óta dolgozom az intézményben, kezdetben kutatóként, majd tanárként. A CEU-ban folyó oktatás színvonaláról, az intézmény értékeiről, nemzetközi oktatógárdájáról már sokan sok fórumon írtak. Most csupán azokat az elemeket emelném ki, amelyek Magyarország számára teszik ezt az intézményt kiemelten fontossá.

Már a kilencvenes évek elején, amikor Hüvösvölgyben megkezdtük a tanítást, éreztük, hogy valami különleges intézmény alapításába, létrehozatalába fogtunk. Már akkor sejtettem, hogy nemcsak az a missziónk, hogy magas színvonalon tanítsunk, kutassunk, hanem hogy folyamatosan tanuljunk egymástól is. A határon túli magyarságnak a CEU volt az első lehetősége a hazai magas színvonalú posztgraduális tanulásra. Éltek is vele sokan, s jöttek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Vajdaságból. Jöttek olyan területekről is, ahol egymást követő három generáció vágya volt az anyaországba visszajutni tanulni, és ez akkor csak a CEU által teljesülhetett.

„Orbán Viktor fél azoktól, akik gondolkodnak” – a CEU-ért tüntettek – Magyar Hang

Fekete-Győr András szerint a kormány ezért akarja elüldözni a CEU-t Magyarországról, ezért teszi tönkre az oktatást.

Ma már diákjaink a világ szinte valamennyi országából érkeznek. Magyar szemmel megható tapasztalni, hogy minden diák valamelyest megtanul nálunk magyarul. Ez néha csak a mindennapi egyszerűbb kifejezésekre szorítkozik, de akik hosszabb időt töltenek itt, előbb-utóbb elkezdenek érdeklődni az itteni kultúra iránt. A nemzetközi tanárgárdáról nem is beszélve. Bevallom még most is ér olyan meglepetés, hogy egy német, francia, amerikai vagy más nemzetiségű tanártársamtól egyszer csak egybefüggő magyar mondatot hallok, tökéletes nyelvtani szerkezettel és néha meglepően jó kiejtéssel is.

Májusban, amikor eljön a korábban nálunk tanult diákok bálja, mindig meglepődőm azon, hogy volt diákjaink közül milyen sokan saját pénzükön, egészen messziről is visszajönnek ide, Magyarországra egy látogatás erejéig. A CEU az elmúlt 27 év alatt lassan két nemzedéket felölelő nemzetközi közösséggé vált, amely Magyarországhoz és Budapesthez is kötődik.

„Írja alá a megállapodást!” – Nyílt levél Orbán Viktornak – Magyar Hang

„Önök propagandájukban örökké csak a „gender studies”-t említik, mintha a CEU pusztán csak ebből állna, és nem volnánk a keresztény kultúra megőrzésének és oktatásának központja is.”

Első hallásra talán meghökkentőnek tűnik a kijelentés, hogy a magyar kultúra világhírű terjesztéséért komoly elismerést érdemelne az egyetem, mert azt hiszem nagyon kevés intézmény tett ennyit ezért. Különösen azért, mert úgy vélem, hogy leginkább magas színvonalú oktatással, nemzetközi párbeszéddel, hazai környezettel tehetünk valamit kultúránk hiteles megismertetéséért. Sokan érkeznek ide tanulni, akik előtte alig hallottak valamit Magyarországról. Mióta az intézmény itt működik, több ezren tanultak meg valamelyest magyarul, több ezren ismerték meg a magyar kultúrát, sok ezren költötték itt a pénzüket, és jönnek vissza Alma Materükbe és második hazájukba, Magyarországra. Ez a több évtizedes munka most összetörhet, ha elmarad a 2017-ben meghozott törvényben szereplő egyezmény aláírása, és a CEU-nak távoznia kell Magyarországról. Értéket mindig sokkal nehezebb teremteni, mint valamit elvonni, megvonni, és aztán máshol másképp újrateremteni. A tanárok és az adminisztratív munkatársak vándorlása miatt nyilvánvalóan családok fognak szétesni, sokan ingázásra kényszerülnek, vagy hazájukat kell végképp otthagyniuk, de ezeket a személyi kérdéseket Ön nyilván megfontolta. Nem vitatom, létrejöhet egy nemzetközi hírű CEU Bécsben is, de az már soha többé nem öregbíti hazánk hírnevét.

Bízom az Ön józan ítéletében, és hogy döntése során figyelembe veszi, hogy Magyarország érdekei a CEU működését itt Budapesten követelik meg, nem pedig Bécsben.

Tisztelettel,
Sándor Judit
magyar állampolgár, a CEU tanára

A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,964lájkolóTetszik
755követőKövetés
8,954feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.