Figyelemre méltó gazdasági eredményt rögzíthetünk – válaszolta a miniszterelnök Nagy Katalin szerkesztő-riporter kérdésére december 7-én, a Kossuth rádióban, a szokásos péntek reggeli interjún. A ripoter igyekezett nagyot mondani bevezetőül: „5,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, vagyis a GDP a harmadik negyedévben. A héten a Bankszövetség elnöke, Patai Mihály úgy fogalmazott egy interjúban, hogy ennél jobb állapotban még nem volt a magyar gazdaság Trianon óta.”
Vagyis hogy a majd százéves önálló út legfényesebb napjait éljük. Ezzel persze nem mondott semmit, hiszen a 2018-as magyar gazdaság olyan évek gazdasági állapotához képest mutat kedvezőbb képet, amelyekhez közel esett egy-egy világháború, amelyeket diktatúra szorongatott, vagy éppen a rendszerváltással bekövetkező gazdasági összeomlás terhelt, olajválság, világválság, ilyesmi.
Valamit persze mégis mondott ezzel a riporter, azt tudniillik, egyfajta akaratlan beismerésként, hogy csak efféle összeégett történelmi háttér előtt látszik annyira fényesnek a jelen. Vagyis egy tárgyilagosabb összevetésben talán nem is mutatna olyan jól.
Orbán Viktor: Itt az ember nem királykodhat | Magyar Hang
A miniszterelnök szerint utcai harcosként az evidensen jó döntésért is meg kell harcolni.
Annyira nem, hogy 2010–17 között a magyar gazdaság növekedése meghaladta ugyan az európai növekedés átlagát, de ez a hozzánk hasonló helyzetű országok közt a közepesnél valamivel gyengébb teljesítménynek számít. Miközben a mondat kétségtelenül úgy hangzik, mintha a magyar gazdaság szárnyalna, s most már csak az a kérdés, vajon folytatódik-e ez a remek történet.
Nem tudom, mennyire volt tudatosan szerkesztett ez a kérdés. Mindenesetre a miniszterelnök úr alá lovat adott, aki aztán körbegaloppozott vele a talpazaton, mint népéért fáradozó szerény közszolga, hogy mindenki érezhesse, egyszerre dobban a szíve minden magyaréval a magyar jövőért.
A miniszterelnök úr ugyanis nem vette észre a csapdát. Magyar modellről: tehetségről és szorgalomról beszélt, hogy együtt juthattunk el ide, és nem is lesz megállás, dolgozunk tovább.
Szakemberhiányra hivatkozva gyakorlatilag bármelyik pszichiátriát bezárhatnák | Magyar Hang
Bár az EU-ban élen járunk az öngyilkosságok és a pszichés zavarok lakosságra vetített arányát tekintve, egyre nehezebb ellátáshoz jutni.
Miről is van szó igazán? Mert ha ezt a közepesnél gyengébb teljesítményt nézzük, ezt még pontosítanunk kell. Ennek a teljesítménynek az értékét és a mértékét jelentősen módosítja néhány dolog. Az egyik, talán a legnagyobb tétel, hogy a közszféra súlyos veszteségeket szenvedett el az elmúlt években. Olyan súlyosakat, hogy ha például az egészségügyet nézzük, egyelőre elképzelni sem lehet, hogy leépülése mikor és hogyan volna megállítható, hiszen immár nem is pénzről van szó, hanem egy létfontosságú szakágazat szellemi megroppanásáról, orvoshiányról, nővérhiányról, romló szakmai erkölcsökről, káoszról. Hasonlókat mondhatunk a közoktatásról is, a jelentős tanárhiány (óvodapedagógus-hiány) mögött még jelentősebb minőségi gondok vannak, amelyek többnyire az átalakított közoktatási-köznevelési rendszer szervi fogyatékosságai. Akárhogy igyekeznénk, évtizedekre való lemaradást gyűjtöttünk össze, és még meg sem kezdődött a károk felmérése, lakat került a szájra. Ezért a rombolás akarva-akaratlan tovább folyik.
Apró, bár korántsem jelentéktelen tételek sokaságát kellene még számba vennünk, ha a reális helyzetet szeretnénk látni. Nehéz például azt mondani, hogy a növekedés mögött a hazai tehetség és szorgalom áll, ahogy miniszterelnök úr állítja, szembedicsérve népét, hiszen nagyrészt a hozzánk települt összeszerelő üzemek adják a növekményt. Meg az EU-s pénzek. Ezek pedig aligha jelenthetik a jövőt. Legalábbis azt a jövőt nem, ami magabiztos önállóságunk, fejlődésünk záloga volna. Épp ellenkezőleg, egyfajta ipari kizsákmányolás ez, bátran nevezhetjük ipari-kereskedelmi gyarmatosításnak is. (Az semmit nem javít a helyzeten, hogy kelet felől is nagy a lelkesedés az ország gazdasági és kereskedelmi megszállására.) Aztán pedig elég felszállni egy hazai vonatra, vagy nem is kell vonatra szállni, úgyis késik, be kell sétálni bármelyik budapesti pályaudvarra, hogy nyilvánvaló legyen, mekkorák az elmaradások a közszolgáltatások más területén is.
Ha a csonka országot a szélein körbejárnánk, javarészt azt látnánk, hogy a megmaradt kis haza is túl nagy, a szélein már ez is sorvadozik, és nem is csak a szélein, szinte a törökkori pusztásodás foltjait láthatjuk. Menekül a lakosság.
„Hogy mi lesz a gyerekekkel? Hát, az biztos, hogy osztrákok lesznek" | Magyar Hang
Életképek az Ausztriában dolgozó magyarok mindennapjaiból a Fertő tó osztrák oldaláról.
A korrigált adat tehát nem közepesnél gyengébb helyezést mutat, hanem jövőfelélést, jövőrablást. Ebből jött össze az 5 százalék. Amit tehát Orbán Viktor „rögzít”, a „figyelemre méltó teljesítmény”, az természetesen az ő személyes teljesítménye, hogy egy ideológiai kantárral s némi zabbal milyen tartósan rá tudta venni az országot, hogy igyekezzék tovább újabb Mohácsa felé.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!
