A Magyar Hang november 23-ai számában többek közt a következő két fontos megállapítás is olvasható: „Kellemetlen ma Magyarországon élni”, és „Beteg a magyar néplélek – ideje meggyógyítani”. Ennek okai közt történészként arra hívom fel a figyelmet, hogy mind a mai napig nem tudtunk nemzeti közmegegyezést teremteni az első világháború utáni történelmükről. Erre jó alkalmat kínált a mostani centenárium, de a megbékélésre való törekvés helyett inkább az ellentétek kiélezése volt tapasztalható. Pedig az őszirózsás forradalom győzelmének és az első magyar köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját a magyar nemzetnek méltó módon is meg lehetett volna ünnepelni, elismerve az akkor történtek értékeit.
A nemzeti oldal döntő többsége azonban a népszerűvé vált mendemondák, féligazságok, sőt rágalmak alapján képtelen a 100 évvel ezelőtti eseményeket harag és elfogultság nélkül áttekinteni. Holott a megoldás egyszerű: csak vissza kell térni a tények tiszteletéhez. Ezért mindenekelőtt különbséget kell tenni az első köztársaság és a tanácsköztársaság között, abbahagyva a kettő összemosását, és azoknak az alaptalan vádaknak az ismételgetését, hogy Károlyi Mihály és a köztársaság a proletárdiktatúrát készítették elő.
Schiffer András: Kellemetlen ma Magyarországon élni | Magyar Hang
Az LMP volt társelnöke szerint a fideszes Döbrögiktől tényleg van miért helyben félni, az ellenzéki oldalon viszont nem látja azt a csapatot, amellyel érdemben lehet segíteni az országon.
Jellemző e rágalmak szívósságára, hogy bár a történettudomány már az 1970-es években tisztázta: Károlyi nem mondott le, és nem adta át a hatalmat a kommunistáknak, de ezt sokan ma sem hajlandóak tudomásul venni. Pedig feltárt történelmi tény, hogy a kommunisták, és a hozzájuk csatlakozott szocialisták egy jól szervezett puccsal döntötték meg a köztársaságot és vették át a hatalmat. Sőt Károlyi a legfőbb felelőst is megnevezte Hit, illúziók nélkül című emlékiratában: „a kommunista államcsínyért a felelősség az antantot terheli”. Jellemző azonban, hogy e könyv 1977-es magyar kiadásából kicenzúrázták a „kommunista államcsíny” kifejezést.
A kommunisták ugyanis az antant 1919. március 20-án közölt újabb területi követelése miatt kialakult kormányválságot használták fel az államcsíny végrehajtására. Az addig hivatalban lévő Berinkey-kormány lemondása után a politikai irányzatok többsége egyetértett abban, hogy a legnagyobb tömegtámogatottsággal rendelkező szociáldemokraták alakítsanak kormányt, akik ennek az előkészítéséhez hozzá is láttak. Károlyi, a köztársaság ideiglenes elnöke tehát a politikai erők többségének az egyetértésével készült kinevezni a szociáldemokrata kormányt, ami nem lett volna egyedi megoldás, hiszen Németországban és Ausztriában is szociáldemokrata kormányok irányították az országot.
Veszett ügy, kínos emlék: összeomlás és forradalom | Magyar Hang
Egy százéves történet, amely nem tud múlttá válni.
Nálunk azonban a szociáldemokrata politikusok többsége Károlyi háta mögött kiegyezett a kommunistákkal és létrehozta a proletárdiktatúrát, ellentétben német és osztrák elvtársaikkal, akik keményen visszaverték a hatalomra törő kommunisták támadásait. Ráadásul Károlyi tudta nélkül közzétettek egy, az ő nevében megfogalmazott lemondó és hatalomátadó nyilatkozatot.
A vérontást kerülni akaró Károlyi nem próbált szembe szegülni az államcsínnyel, ugyanakkor április elején felkereste a proletárdiktatúra vezetőségében szerepet vállaló Böhm Vilmost, akinél épp ott volt Kun Béla, és arra kérte őket, hogy a biztosan bekövetkező katasztrófát megelőzendő a proletárdiktatúra kormányzótanácsa adja át helyét egy szociáldemokrata kormánynak, írják ki a parlamenti választásokat és keressék a megegyezést az antanttal, mert más lehetőség nincs. Az említettek azonban nem hallgattak a szavára. Károlyi tehát 1919-ben a proletárdiktatúrát szerencsétlen kísérletnek tartotta.
Tér és történelem | Magyar Hang
A helyzet az, hogy a magyarság utolsó két évszázadának viharos történelméről nemhogy egységes, de semmiféle elfogadható közös vízióval nem rendelkezünk.
A hadsereg leszerelése miatti vádaskodás kapcsán ismét csak a tényeket: Ausztria és Magyarország hadseregének „teljes leszerelését” a padovai fegyverszüneti szerződés írta elő, amit a magyar kormánynak végre kellett hajtani. Sőt a győztesek azt is kikötötték, hogy Ausztria–Magyarország területén megszállhatnak minden stratégiai pontot, amelyet szükségesnek tartanak. S a tévhitekkel ellentétben a padovai fegyverszüneti szerződés nem tekintette a magyar határt demarkációs vonalnak. Úgy rendelkezett, hogy a Balkánon és attól keletre az osztrák és magyar hadsereget vissza kell vonni a háború előtti határok mögé. Ez egyes területeken megegyezett a történelmi magyar határral.
S a belgrádi tárgyalásra utazva a rágalmakkal ellentétben a Károlyi-kormány nem „titkolta el” a padovai szerződést, sőt az indulását bejelentő táviratot azzal kezdte, hogy Magyarország Padovában a fegyverszünetet megkötötte, s eszerint a magyar határ a demarkációs vonal. Ezt a nem létező kitételt tehát a padovai szerződésbe legelőször a Károlyi-kormány próbálta belemagyarázni.
Építőmesterek és hívő kubikosok - Száz éve hunyt el Szabó Ervin | Magyar Hang
Egyszerre volt a modern magyar könyvtárügy atyja és a korai magyar munkásmozgalom agya, az egyiket nem lehet elválasztani a másiktól – véli Csunderlik Péter.
Belgrádban a Károlyi-vezette küldöttségnek sikerült megállapodnia abban, hogy Magyarország fegyverben tarthat 8 hadosztályt. Ennek szervezéséről november 11-én meg is jelent Károlyi miniszterelnök és Bartha Albert hadügyminiszter rendelete, amely a legfiatalabb öt korosztályt akarta fegyverben tartani. A fontokról haza özönlő katonák döntő többsége azonban vissza akart térni a családjához.
A köztársaság kikiáltása nem szerepelt a Károlyi vezette ellenzék programjában. A német és az osztrák köztársaságok kikiáltása után azonban (november 9., illetve november 12.) nem lehetett tovább várni a magyar köztársaság kikiáltásával. Ezért a Nemzeti Tanácsot kiegészítették a politikai pártok, az érdekképviseleti szervezetek, az egyházak és a vidéki nemzeti tanácsok képviselőivel, s az így létrehozott több mint 500 főből álló Nagy Nemzeti Tanácsot ideiglenes nemzetgyűléssé nyilvánították, amely november 16-án, az országház kupolacsarnokában kimondta, hogy Magyarország köztársaság. Károlyi a határozathozatal utáni beszédében máig tartó érvénnyel határozta meg, hogy „az ifjú magyar köztársaság programja egyben nemzeti, egyben demokratikus és szociális tartalmú.”
Makacsul tartja magát az a tévhit is, hogy Károlyi a teljesen eladósított birtokait osztotta fel. Ezzel szemben a tény, hogy Károlyinak 1919 februárjában nem voltak szabad rendelkezésű birtokai, miután azokat 1914-ben eladta. Így a földosztás megkezdésekor egy 36 800 holdas hitbizománnyal rendelkezett, amit sem eladni, sem jelzáloggal megterhelni nem lehetett. Ő tehát ennek a felosztását kezdte el. Egyébként, ha e földosztás megvalósul, annak jelentősége az 1848-as jobbágyfelszabadításhoz lett volna mérhető, mert megkezdődhetett volna a magyar parasztság polgárosodása, azaz a családi gazdaságok kialakulása, amely egyet jelentett a falvak népességmegtartó erejének megőrzésével. Ezt a jól kidolgozott földreformot (akár módosításokkal) az ellenforradalmi rendszernek is módjában állt volna megvalósítani, de nem tette meg.
„Bátorság! Ne féljetek!" Beteg a magyar néplélek - ideje meggyógyítani | Magyar Hang
Kiemelkedő szerep hárulna társadalmunk lelkének felemelésében az egyházakra, ám azok jelenleg képtelenek megfelelni ennek az elvárásnak.
A Károlyi-kormányzat sikertelenségéről pedig annyit, hogy az nem saját gyengeségének, hanem elsősorban a kommunisták és csatlósaik uszító propagandájának és aknamunkájának a következménye. Ők heccelték folyamatosan az elégedetlenkedőket a kormány ellen, s a kormánnyal szemben álló Katonatanáccsal az élen ők tették lehetetlenné annak hadseregszervező munkáját is, a nehezen létrehozott egységeket pedig fizetett embereikkel azonnal felbomlasztották. Minderre Moszkvától 1919 februárjáig 12 millió koronát kaptak, amiből bőkezűen jutalmazták a hozzájuk csatlakozókat és az akcióikban résztvevőket. A tömegeket félrevezető újságokra és röpiratokra pedig havi 650 ezer koronát költöttek.
Ezen ismertetés után is megállapítható, hogy az első köztársaság idején sok tiszteletre méltó nemzeti, polgári, valamint szociáldemokrata személyiség küzdött azért, hogy a világháborús vereség után mentse a menthetőt. Méltatlan az ő erőfeszítéseiket egy kézlegyintéssel elintézni. Az első köztársaság bukásáért és a trianoni tragédiáért tehát nem ők, hanem – a győztesek kíméletlensége mellett – elsősorban a kommunisták a felelősek, akik mind az 1918-as első, mind az 1946-os második köztársaságot felszámolták. Ezért is elfogadhatatlan, hogy – részint a jobboldal egyoldalú megnyilatkozásai következtében – most a „felszámolók” utódai léphetnek fel a köztársasági eszme védelmezőiként. A köztársasági hagyomány tehát nem a baloldal hitbizománya, hanem a magyar nemzet öröksége, politikai színezete pedig mindig olyan, amilyenné a választók akarata teszi.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 28. számában jelent meg, 2018. november 23-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 28. számban? Itt megnézheti!
