HIRDETÉS

Két rendszerváltás között

HIRDETÉS

Több tényező együttes hatására korszakhatárhoz érkeztünk. A rendszerváltás Magyarországon – nemcsak reményeinkhez-, de az adottságainkhoz és lehetőségeinkhez viszonyítva  is – megbukott. Egyetlen tétel igazolásul: hatodára esett a magyar gazdaság növekedési üteme. A rendszerváltást megelőző harminc évben 300 százalékkal, az azt követő harminc évben azonban kevesebb, mint 50 százalékkal bővült a magyar gazdaság. Mi a növekedési trendünk drámai módosulásának a magyarázata? És mi várható?

HIRDETÉS

Jánossy Ferenc A gazdasági fejlődés trendvonaláról című könyve segítségével a feltett kérdés megválaszolása nem nehéz. Jánossy nagyon sok ország gazdasági fejlődésének vizsgálata során arra jutott, hogy „egy ország gazdasági fejlődése végső soron a munkaerő fejlettségétől és fejlődési lehetőségeitől függ”. Egy kicsit kibontva: a gazdaság motorja az innováció és a piaci verseny. (Piaci verseny a rendszerváltás előtt alig volt.) Ami az innovációt illeti: ez mindig gyorsabban változik, mint a szakmakultúra, ezért a tényleges fejlődési ütemet az utóbbi – felső korlátot állítva – határozza meg.

Kelet vagy Nyugat? | Magyar Hang

A „szakmakultúra” összetevői: a korábbi évek során a társadalomban felhalmozódott tudás; az ismeretek bővülése (kutatás, oktatás, innováció); a piaci verseny; a munkaerő nagysága (a népszaporulat, a bevándorlás és a kivándorlás eredője). E tényezők csak hosszú távon módosulnak, ezért egy ország növekedési trendje az adott országra jellemző, s így az stabilnak tekinthető. A válságok, a háborúk miatt természetesen jelentős visszaesések következhetnek be, de ezek elmúltával egy gyorsabb növekedési időszak következik (ez a „helyreállítási” időszak), az ország mintegy „begyógyítja” az elszenvedett veszteségeket, s ennek lezártával a növekedés visszaáll az országra jellemző korábbi növekedési trendre. Japán esetében ez 1968-ig tartott, amikor évi 18-22 százalékos növekedést produkált a gazdaságuk, s aztán álltak rá a 4 százalék alatti dinamikára. Nyugat Európában a II. világháború után húsz évnél kevesebb kellett a helyreállításhoz.

E visszatekintés azért fontos, hogy reálisan tudjuk megítélni hazánk gazdasági teljesítményének alakulását a rendszerváltás utáni időszakban.

Annyit szögezzünk le: a hazai felhalmozott tudás nemzetközileg is elismert volt. Nem épült le a szakmakultúránk sem. A munkaerő nem fejlődött vissza sem az Antall-kormány idején, sem a szocialista–szabad demokrata kormányzás alatt. A kutatás terén az egységnyi kutatási ráfordításhoz viszonyított nemzetközi sikeres (visszhangot kiváltó) publikációk listáján 1999-ben világelsők voltunk! Az oktatás minőségileg javult a 2000-es évek elején, a PISA-tesztek egyre jobbak lettek. Jeleznem kell: 2010 előtt mindezek stabil tényezők voltak. És ami a külső támogatást illeti: 2007-től az Európai Uniótól lényegesen több támogatást kaptunk, mint a rövid helyreállítási időt igénylő Ausztria a Marshall-segély révén.

HIRDETÉS
Sorakozzunk fel az Akadémia mögé! | Magyar Hang

A helyreállítási időszaknak indulnia kellett volna a Bokros-csomag révén, de ennek a dinamikája a szükségesnél alacsonyabb volt (kérdés, hogy ebben a Alkotmánybíróságnak, s a számos egyéb korlátozó módosításokat kiharcoló szervezeteknek milyen szerepe volt…). A következő lehetőség a világválság okozta recesszióból kijőve, 2010-ben adódott, amikor a BNP Paribas-tól az amerikai J. P. Morgan Bankházig felsőfokon értékelték a Bajnai-kormány teljesítményét: „Magyarországon lesz a legnagyobb gazdasági növekedés a térségben.” Nem lett. A Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika jóvoltából csak 2015-ben értük el a 2008-as GDP értékét.

De mit rontottunk el? A magam részéről úgy vélem, hogy kezdetben a privatizáció lebonyolítása, majd az önkényuralmi nemzetállam kiépítése hatott és hat rombolóan a társadalmi-gazdasági fejlődésünkre. Nézzük a privatizációt.

A privatizációt elrontottuk. Németh Miklós miniszterelnök a rendszerváltás menetében kért még két évet a kormányának, hogy a piacgazdaság működési feltételeit megteremthessék. Nem kapta meg: attól tartottak az ellenzéki pártok, hogy megváltozhat az a nemzetközi klíma, amit a rendszerváltás befejezéséhez még nélkülözhetetlennek tartottak. Ezért nagy árat fizettünk. Kényszerű és tömeges privatizációk következtek, melyek során nagy állami-szövetkezeti gazdaságok estek szét s teremtettek lehetőséget a piaci viszonyokkal élni kívánó önálló magánvállalkozások indulásához. Az új tulajdonosok – az iparban többnyire kisvállalkozók – már eleve versenyhátránnyal indultak, exportra termelni nagyon keveseknek sikerült.

1991: a növényolajipar „fehérgalléros” privatizációja | Magyar Hang

A tulajdonosváltásból származó pénz pedig – megfelelő jogszabályi háttér és kormányzati stratégia, fejlesztéspolitika híján – a magyar gazdaság, a tudományos bázis fejlesztése helyett külföldi offshore számlákra került. „Magyarországról 1980 és 2010 között 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba”, írja John Christensen, a Tax Justice Network igazgatója a „Magyarországot kirabolták” című cikkében. Ez az összeg a 2010-es GDP-nk kétszerese volt, melynek nagy része – szerintem – a rendszerváltást követően ment ki az országból, s ez a folyamat 2010 után sem állt le. A forrásigényes gazdasági átalakulás ezt a hatalmas vagyonértéket kényszerült – s kényszerül – nélkülözni!

A kivéreztetett iparral és mezőgazdasággal rendelkező országba a globalizáció keretében beömlő külföldi tőke az akut problémákat megoldotta: a gazdaság 11 év után ismét elérte az 1990-es teljesítményszintet. (Nyugat Európában a II. világháború után 7 évvel a gazdasági teljesítmény a háború előttinek – az 1938. évinek – már 132 százaléka volt.) A kormányok a magyar tulajdonú cégek fejlesztését elhanyagolták, s egy „duális gazdaság” jött létre.

Arccal Európa felé | Magyar Hang

A kettősséget a modern, agyontámogatott – de szerény hozzáadott értéket produkáló szerelőüzemek, valamint az állam által magára hagyott, döntően korszerűtlen technológiával működő mikro-, kis- és középvállalkozások alkotják. A gyenge versenyképesség és az alacsony növekedési dinamika ebben a struktúrában evidencia. A kormánynak, amennyiben nem az Akadémia szétverése, hanem tényleg a versenyképességünk javítása lenne a célja – ezen kellene változtatni. Ehhez 2010-ben gyökeres stratégiaváltásra lett volna szükség a modernizáció érdekében, de az ellenkezője következett…

HIRDETÉS

Indult az önkényuralmi nemzetállam kiépítése.

2010-ben Orbán Viktornak – a recesszióból való gyors kilábalást lehetővé tevő megszorító intézkedéseknek köszönhetően – ölébe hullott a kétharmados hatalom. Indult a – ma már egyértelműen tisztességtelennek nevezhető – rezsim azzal, hogy az Alkotmányt önkényesen eltiporta. Orbánt az esküszegéssel létesített Alaptörvény életbeléptetésének ünnepi aktusáról az Operából a népharag elől még ki kellett menteni. Három év múlva azonban eljutottunk oda, hogy a 2014-es országgyűlési választáson – a megalázást, az alávetettséget, az igazságtalanságot nem tűrő polgárság hiányában – a Fidesz–KDNP 27 százalékkal kétharmados hatalomhoz jutott. Négy év múlva is kisebbségből – ismét ellenzéki segítséggel – lett kétharmada a Fidesznek. Az Orbán-rezsim „centrális erőtere,” módszeresen építi le az önkényuralom útjában álló tényezőket. Sajnálatosan ezek a Jánossynál is szereplő, a növekedést szolgáló progresszív tényezők.

Kormány kontra Akadémia – Salamoni döntés az MTA elnökétől | Magyar Hang

A „szakmakultúra” lett az első áldozat. Keret a a munkaalapú társadalom, melynek lényegéből fakadóan következtek a retrográd lépések. Az „ismeretek bővülése” helyett indult az oktatási rendszer centralizációjával annak elbutítása. Már 100 ezren vannak, akik az általános iskola elvégzése nélkül estek ki az iskolarendszerből. Csökken az egyetemi beiskolázás. Támadás kezdődött a tudomány szabadsága, az Akadémia függetlensége, intézeteinek elvonása, az egyetemi autonómia ellen. Elégtelen a kutatás támogatása a GDP-n belül. A „felhalmozott tudás” ugyancsak csökken a több százezer kivándorló honfitársunkkal, a népességfogyással-, de az államigazgatás intellektuális leépülésével, a lojalitásalapú, szakmailag igénytelen személyi politikával is.

A „piaci verseny” helyébe a hatalom iránti lojalitás, a járadékvadászat lépett. Az EU-s pályázati források elosztásánál a társadalmi-gazdasági érdekek helyett a hatalomhoz fűződő viszony, a korrupció vált meghatározóvá. A tulajdonjogokat semmibe veszi a NER (trafik-, föld-, ingatlanmutyik… ). Nem csoda tehát, hogy a versenyképességünk példátlan hanyatláson esett át és alacsony szinten (talán) stabilizálódott. A hatalomkoncentráció elérte a rendszerváltás előtti szintet. Orbán számára a polgár mint társadalomformáló tényező megszűnt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy eltelt tíz év úgy, hogy a Fidesz elnöke tárgyalni sem hajlandó a hatalom bástyáin kívüli erőkkel, társadalmi csoportokkal. Ott vagyunk, ahol elkezdtük a rendszerváltást 30 éve. Mit mondott erről ő maga akkor, 1988-ban?

„Az a politikai rendszer… amely nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek. … Mert lehetetlenné teszi azt, hogy a társadalomban felgyülemlett indulatokat normális, civil módon levezessék.”

„A természetvédőket még eltűri a hatalom, olykor beszélget is velük” | Magyar Hang

Márpedig 2010 óta a rezsim mindent megtesz, hogy ezek az indulatok növekvőek legyenek. Lövések azonban nincsenek: akinek nem tetszik a rendszer, elmegy. A Schengeni Egyezmény a „szelep.” És az internet.

Harminc éve  a piacgazdasággal kellett-, most a digitalizációval kell(ene) megbirkóznunk. Akkor a polgári demokratikus társadalom építésébe kezdtünk, s „csak” a privatizációt rontottuk el. 2010 óta a centrális hatalom mindent „privatizál”, még az Akadémiát is birtokolni akarja. De van egy lényeges különbség. A hiba ára harminc éve az elégtelen  gazdasági növekedés volt, amit 2010 után korrigálni lehetett volna. De most Orbán kormánya tudatosan megy szembe Európával is, a tudománnyal is, figyelembe sem veszi a digitalizáció (robotizáció, mesterséges intelligencia. 3D-s nyomtatás…) kihívásait. Csakhogy ennek ódiumát generációk fogják megszenvedni…

HIRDETÉS

Nekünk tényleg Mohács kell? Meg kell csinálni végre az igazi rendszerváltást!

A szerző a Kutatási,Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,632lájkolóTetszik
2,793követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.