Mi, magyarok

Ma, 2019-ben már nehéz képet alkotni az 1956-os forradalmárok szabadságszeretetéről, bátorságáról. Arról a bátorságról, hogy az életüket is kockáztatták a nemzetükért, nem várva érte semmi jutalmat. A forradalmat leverő orosz invázió súlyos vereséget mért a magyar hazafiságra, megakadályozva, hogy kialakítsuk magunknak a saját szabadságunkat, saját biztonságunkat, és igyekezett örökre elvenni a lehetőségét annak, hogy a magyar nép újra önmagára találjon, újra tudatára ébredjen saját erejének.

Manipuláció, ravaszság, hamis hírek, bosszúállás korszaka következett, amelyeknek a gyökereit a mai napig nem sikerült kitépni. Ezek a minták itt maradtak, használják őket a hatalom megtartása érdekében és mérgezik velük a közéletet, mert politikai és üzleti céljaikat így érhetik el. Még akkor is, ha tudjuk valahol, ezek teljes mértékben idegenek a magyar nép hagyományaitól, értékrendjétől, a magyar lélek titkától. Így a következő politikai nemzedéknek ezeket teljes mértékben nélkülöznie kell, ellenállni a kísértésnek, hogy véletlenül se hasonlítson arra, amit már jó lenne elfelejteni, mert akadályozza az útkeresést, a régi, becsült erények felszínre jutását.

Ma azokban az országokban, ahol az illiberális rendszert részesítik előnyben, csak a jelent veszik figyelembe. Mert a vezető amíg kormányon, hatalmon van, sok mindent tehet, és tündökölhet a saját fényében, kisajátíthatja, saját képére formálhatja az igazságot és a tisztességet, de önmagát már nem tudja újrateremteni. Magyarországon is próbálkoztak már hasonlóval az idők során, mert csalódtak a demokratikus kormányzás eredményességében, folyamatában, de ilyen rendszerek alatt nem nő semmi – nem is nőhet, mert az illiberalizmus nem magyar földre való.

Létrehozhatja a teljes engedelmességhez hozzászoktatott apparátusát, nélkülözheti a felelősségtudatot, bulváros politikai kommunikációval megfojthatja az egészséges emberi értelmet, de történelmi léptékkel mérve kudarcra van ítélve. Ezeknek a folyamatoknak az emberek jellemére, személyiségére gyakorolt hatását nehéz lemérni, és csak remélhető, nem öli ki belőlük teljesen a tetterőt, emberséget és a becsületességet, és nem vezetnek a közállapotok teljes romlásához. De a híressé vált szívbeteg tragikus sorsa igencsak sötét jövőt jósol, bemutatva a rendszer nyers valódiságát.

Ha majd egy távoli korból visszatekintünk a jelenlegi napjainkra, és összegzést próbálunk adni az uralkodó erkölcseinkről, a társadalmi életünkről és közéletünkről, akkor könnyen előfordulhat: azt a megállapítást tesszük, hogy túl sok kompromisszumot kötöttünk. Megállapíthatjuk, a tudományos világ fejlődése, a gazdasági, politikai változások vagy az állampolgári jogok új formái komoly kihívások elé állítottak minket. De ahelyett, hogy egészséges társadalmat felépítve inkább ráhangolódtunk volna a kialakuló világra, – nem tanulva eddigi tapasztalatainkból – a múltat kezdtük újraépíteni. 1956-ban a forradalmárok úgy gondolták, nem hagyják, hogy csak álom maradjon az ő Magyarországuk. Ma hazánk sorsának alakulása ismét súlyos kérdés, a válaszokhoz újfent tiszta hazafiságra lesz szükség.

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/35. számában jelent meg, 2019. augusztus 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/35. számban? Itt megnézheti!