„Harminc éve szabadon…”, avagy az elfelejtett ’89-esek és az új generáció leckéje

Hát túl lennénk ezen is. Túl az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknik és határáttörés 30. évfordulójára időzített megemlékezéseken, ünnepségeken. A kormány és Sopron városa – nem sajnálva a pénzt – kétségkívül színes programkavalkáddal emlékezett a három évtizede Sopronpusztán történtekre. Másnap este pedig eldurrantak az utolsó tűzijátéktöltetek is, és azóta a szél szertefújta a politikusok magaslesről elmondott szónoklatait. Itt az ősz, bár esténként a bokrainkból még hallik a kabócák muzsikája.

A faluból, ahol élek, mostanában indulnak (indulunk) a szüretelő brigádok a volt Nyugat-Magyarországunkba, a mai Burgenlandba, a „sógorokhoz”. Miután nekünk is kéne egy kis pluszpénz, egy kis tartalék a télre, tüzelőre, gyógyszerre, miegymásra.

*

Én a tévében néztem a pikniket idéző megemlékezéseket. Az emlékezést 1989-re, a „csodák évére”. A képernyőn nemigen láttam a hajdani, ’89-es társaimat… Vagy nem voltak ott, vagy nem mutatták őket. Igaz, a hajdani piknik helyszínén, ott a mai emlékparkban, láthattam az egykori szervezők közül Nagy Lászlót szalmakalapban. És Magas Lászlót is, amint éppen mondott valamit. Ám ők az elmúlt harminc évben már igen sok bőrt lehúztak arról a bizonyos „piknikrókáról”. Pár pillanatra láthattam a debreceni Filep Máriát, amint az emlékműkapunál fényképezték. Mészáros Ferit, a piknik ötletgazdáját már hiába kerestem. Szóval, nem sok hajdani ’88–89-est láthattam.

Pedig figyeltem őket, kíváncsian, hogy a „szárnyas idő” hogyan festette át az ábrázatukat. A díszvendég, Angela Merkel kancellár szerint a soproni MDF-nek oroszlánrésze volt a határáttörésként világhíresült, történelmi jelentőségűvé emelkedett piknik megrendezésében. Ám nemcsak az MDF-ből, de a Soproni Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozó többi ellenzéki pártból sem tolongtak ott a meghívottak. (SZDSZ, FKGP, Fidesz. Ha jól emlékszem, akkor Ivanics Ferenc volt ott a Fidesz.)

Az évforduló kivételes alkalom lehetett volna a volt soproni ’89-esek előtti főhajtásra, köszönetre, néhány csendes és őszinte mondattal. Elszalasztott alkalom? Szándékosan elszabotált alkalom? Innét nézve ez már majdnem mindegy. A lényeg, ez lett volna az utolsó alkalom: a 40. évfordulón – ha lesz még egyáltalán – mi már jórészt nem leszünk az élők sorában.

*

Magamat sem láthattam ott, az emlékezők között. Az MDF 316. tagját, aki 1988. november 4-én kezdeményezte a soproni MDF létrehozását. Mondhatják, Borbély a piknik szervezésében nem vett részt – ami igaz, mert ’89 nyarát nagyrészt Pesten töltöttem. Különben is, az is csak egy kommunista volt, amivel ma – gondolják – agyon lehet ütni minden volt, valós teljesítményt. Szóval nem kaptam meghívást, sem ide, sem oda, sem sehova! Nem küldtek meghívót, sem kicsit, sem nagyot, sem semmilyent.

Viszont láthattam helyettünk sok ismeretlen, kinyalt, kivasalt figurát, akik igen öntudatosan emlékeztek – helyettem, helyettünk – a „csodák évére”, a piknikre és az NDK-s határáttörésre.

Néztem a vasárnapi, konferenciának elnevezett valamit is. Gulyás Gergelyt is fenn a pódiumon: mondja, hatéves volt akkor. Láthatóan a hatalom magát ünnepelte, és ünnepeltette. Ahelyett, hogy bevonta volna az ünnepi körbe a volt ’89-eseket, akik akkor mindenünket odaadták, kockára tették, hazánk és a többi szomszéd nép szabadságáért, boldogulásáért. Lelkesen, idealistán, minden számítgatás, fontolgatás nélkül! Dölyfösen a tudtunkra adták: ti senkik vagytok! Most mi vagyunk itt a Valakik!

*

Nincs bennem harag, nincs düh, de van szomorúság, rezignáltság. Történész vagyok; itt, ezen a vidéken az ilyen történet túl gyakori: a múltrablás, a múlt kisajátítás; hogy a mindenkori rezsim „mindent visz”. Mindent uralni kíván, és még a pókot is kiharapja a sarokból. Tudom, vége lesz egyszer ennek is. Azt is tudom, hogy nem lesz jó vége. Pontosan; nem lesz jó a vége.

Tapasztalata és tanulsága is a mi modern kori históriánknak: egy deformálódott berendezkedés sikeres, békés, reformokkal elérhető korrekciójára itt alig látszik esély. Az ország rossz vágányra állított mozdonyát csak az újra és újra bekövetkezett katasztrófák állították meg. És kezdődhet a siralomból és a romokból az újraépítkezés. Ám ez már a következő generáció leckéje lesz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/37. számában jelent meg, 2019. szeptember 13-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/37. számban? Itt megnézheti!