Tűnjenek el a hatalmaskodó pártemberek!

„Egyedül lenni őrület, de inkább
őrült legyek, mint korrupt.”
(Hamvas Béla)

A fenti gondolat jutott eszembe, olvasva a Magyar Hangban a Pártpolitikától mérgezve című cikket. Egy kisvárosban vagyok független képviselő 21 éve, és ilyen formában vagyok jelölt ismét. Szabad akarok maradni. Lehetséges volt 21 évig egyedüli függetlenként létezni egy kisvárosi testületben. Miért volt jó? Nem kellett felülről elvárt elvek mentén egyetlen döntésemnél sem igazodni a józan eszemen és a lelkiismeretemen kívül semmi máshoz. E két dolog jelentette azt, hogy a választóim számára legjobb döntést hozzam meg a rendelkezésemre álló információk alapján.

Miért volt hátránya? Azért, mert gyakran szembesültem azzal, hogy nem kapok annyi információt, mint a többi képviselő, akik pártelkötelezettek. Gyakran maradtam egyedül, ami nem kellemes állapot. Főleg akkor, amikor gyakran azt érzékeltem, hogy csupán azért söprik szőnyeg alá javaslatom, mert egyedül vagyok, és nem a tartalma miatt. „Nem idomultam, nem azonosultam. Ahova nem hívtak, oda nem tolakodtam.” (Nagy Gáspár) A pártok maradjanak ki az önkormányzati választásokból? Igen. Maradjanak a raktárban, a kertek alatt.

Idézet Székely János A hatalom megosztásáról című írásából: „A modern demokrácia: egymással versengő politikai érdekszövetségek közös megegyezése (összeesküvése) avégett, hogy csakis közülük választhassunk dominánst. A szabadoknak nevezett mai »pluralisztikus« társadalmakban a szabadság éppen csak annyit jelent, hogy egyetlen szavazat erejéig tényleg kifejezhetjük opciónkat: melyik hatalmi maffia uralkodjék ezentúl rajtunk. És ezenkívül, persze, még ugrálhatunk is, szájalhatunk is – noha egészen hasztalanul. A parlamentáris demokrácia, amíg demokrácia, addig még nem nyílt diktatúra – ez bizonyos. Hanem kivételesen képmutató hatalmi rendszer, amely a maga bonyodalmasan leplezett hierarchiáját »közjónak«, »szabadságnak«, sőt »egyenlőségnek« nevezi el. Pontosan azok uralmát nevezi »népuralomnak«, akik uralkodnak a »népen«! Ne hazudozzanak, ne ködösítsenek olyan tolakodóan ezekkel a demokratikus fikciókkal (népfelséggel, hatalommegosztással, egyenlőséggel, jogállamisággal), tisztelt demokrata jogászok, mert igen sok ember becsapható, de azért mégsem éppen mindenki tökkelütött. És ne büntessenek túlságosan az ingerültségemért, kérem, hiszen láthatják: nem vagyok riválisuk; a józan eszemen kívül soha semmilyen hatalmam nem volt és nem lesz. De azért, ugye, még szájalhatok?! Kimondhatom, amit igaznak vélek? Szabad?”

A független jelöltnek a legkevesebb az esélye, hogy megválasszák. (Azt értem független alatt, akit nem támogatnak pártok.) Ő nem is egyéni érdekből akar nyerni, hanem csupán a választók érdekében. Nem győzni akar, hanem azt akarja, hogy a választók akarata vigye a képviselőséghez. Ő nem tud veszíteni, hisz nem a győzelemre tör. Alázat őbennük még van, mert mi motiválná egyébként az állandó egyedüllét elviselésére?

Egy nyugat-dunántúli kisvárosban egy államtitkár részéről elhangzott, hogy a kormánypárti jelölt az egyedüli alkalmas a polgármesteri posztra. A megyei lap is így hozta le. Elképesztő. Ha vele történne valami, akkor ki is lehetne még vezető? Honnan veszi a bátorságot a hatalom képviselője, hogy így lenézzen és megalázzon egy közösséget? A közösség miért tűri el, hogy felülről mondják meg a „tutit”? Azt el tudnám fogadni, ha a kormány és a pártok azért tennének meg mindent, hogy minél több ember menjen el szavazni, hogy minél többen gyakorolják és tanulják a demokráciát.

Az egyik oldal azt szajkózza, hogy mindenképpen kormányhoz hű (maximálisan szervilis) településvezetés kell, mert csak az kap majd támogatást. Igen? 2019-ben Magyarországon ez a mondat elhangozhat? A másik oldal (mert ugye ma már csak két oldal lehet…) azt szajkózza, hogy csak a radikális változás segíthet. Érti ez alatt azt, hogy most ő és a saját pereputtya kerüljön a vélt vagy valós húsosfazékhoz. A valós helyzettel egyik sem törődik, azzal, hogy mit lehet tenni a helyiekkel együtt. Miért is törődnének a településsel, amikor csupán győzni akarnak? Hatalmat akarnak. A cél a hatalom, amiért minden eszközt be lehet vetni.

Az a véleményem, hogy az EMBERT kell megismerni faluban és kisvárosban, nagyvárosban és fővárosi kerületben egyaránt. Mit tett a jelölt, és mit akar tenni? Hazudik vagy igazat mond? Hiteles emberként nyilatkozik meg, vagy naponta képes szófordulataival a kaméleont megszégyeníteni? A párt felé elkötelezett képviselő nem a település érdekeit helyezi az első helyre, hanem minden döntésénél végigzongorázza azt, hogy mit szólnak hozzá, vagy eleve utasításra dönt.

A függetlenként dolgozó képviselő a dolgot magát nézi, az ügyet, akár egy járdafelújításról, akár vezetőválasztásról, akár egy közbeszerzésről van szó. Ezekre keresi a legjobb válaszokat azzal együtt – mint már említettem –, hogy őt büntetik az információk visszatartásával. Neki többszörös energiát kell beruháznia, hogy azon ismeretek birtokában legyen, mint a többiek, akik azokat megkapják erőfeszítés nélkül. Nem ideális így dolgozni, de ez az egyetlen igaz út. Amikor pártsegítséggel és azt követően annak kiszolgáltatottan lesz valaki polgármester, feltétel nélküli lojalitással a hivatalát is ilyen emberekkel építi fel. Egymásnak hajbókoló emberek gyülekezete lesz az önkormányzat hivatala, cége, intézményei és az őt kiszolgálók köre. Névlegesen a jegyző az önkormányzati hivatal irányítója, de függetlenségét ő sem őrzi egy pártfüggő polgármester esetén. Az alkalmazás feltétele így a feltétlen hűség lesz, nem a szakszerűség és a képzettség. Így aztán ők is hatalmi területként élik meg az irodát, az íróasztalt, a várost, és nem az ügyfelet szolgálják őszinte alázattal.

Kinek jó ez? Eltűnik a kreativitás, az empátia, nincs lehetőség az innovatív lehetőségek kipróbálására. Tűnjenek el a pártok az önkormányzatok környékéről! Legyen több független, akik egymásról tudva erősíthetik egymást településen belül és kívül is. Ne kinevezett bábok közül válasszunk, hanem hiteles emberekből! Nincs más út, mint a józan ész és a tiszta lelkiismeret érvényesülése. Ilyen egyszerű, emberek.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/41. számban? Itt megnézheti!