HIRDETÉS

Gittegyletként működött a kamara

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Mindenki a várakozás hevületéből eredően örül vagy nem a november 30-i döntésnek. Az új orvosi kamarai vezetéstől a kormánnyal szembeni erősebb jelenlétet remél, és ennek következtében az egészségügy lassú gyógyulását reméli. Az eddig gittegyletként működő kamarának azon túl, hogy beszedte az éves tagdíjakat – 27 600 forintot –, és működtetett egy bürokratikus szervezetet, a magam részéről semmi hasznát nem vettem. 2010 után voltam kénytelen ismételten belépni újra a kamarába, mert az előző kormányok ez alól mentességet adtak.

A kamara fejlődését abban láttam, hogy Éger úr ujján megszaporodott a gyűrűk száma. Kétségtelen „jó” elnök volt. A cinizmust félretéve, a kamarának van egy elodázatlan feladata, nevezetesen az orvostársadalom belső rendbetétele. Mire is gondolok?

Abban az országban, ahol orvostól orvos hálapénzt kap és fogad el, ott már nem beszélhetünk semmilyen morálról. Sebész a sebészkollégától is simán elveszi a 200 ezret. A vasutasok meg a többi szolgáltató kedvezményeket kap az államtól. Az orvos meg időpontot a kollégájától csípőműtétre. Valószínűleg ez is rendben volt, lesz?

Nem beszélünk arról sem, tisztelet a kivételnek, hogy nincs iskolarendszere a szakellátásnak, a kórházaknak. Ez azt jelentené, hogy az idősebb kolléga megtanítja a fiatalabbakat dolgozni, átadja a tudását annak szellemében, hogy az őutána jövő generáció is hasznára legyen a betegeknek. Ezek az iskolarendszerek még abban az időben, amit szeretettel szoktunk átkozni, tökéletesen működtek. Nietzsche azt mondta, Isten halott. Tévedett, az ember kezd meghalni, mert látszanak a lelkén a hullafoltok. Vajon az esetleges magasabb fizetés jobb kedvre deríti a kezdő orvosokat, akik tudni és gyógyítani szeretnének? Tudni és általa gyógyítani szívet melengető érzés. A hálapénz által okozott károkozás már megtörtént, megszüntetése hogyan fog megtörténni? A mai magyar egészségügy a pénzről szól.

HIRDETÉS
Orvoskamara: Éger István mentőnek áll, az új elnök busszal jár majd | Magyar Hang

Aztán arról is illene beszélni, hogy az ingyenes fogászati ellátás, megint tisztelet a kivételnek, nem nagyon létezik. A páciens fizet az állam által finanszírozott rendelőben az ingyenes ellátásért. Az orvos simán belehazudik a páciens szájába. Ha jó anyagot akar a fogába, akkor fizessen. Csak egy apró megjegyzés. A ma kapható olcsó tömőanyagok is meg tudják oldani az adott problémát, ingyen, hazugság nélkül. Szeretném kívánni a kamarának a gyűrűk elhagyását.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/49. számában jelent meg, 2019. december 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/49. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,653lájkolóTetszik
3,464követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Amíg rám nem emeli a kezét…” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Verebes Istvánnal. Miből lett Németh Sándor dúsgazdag? Hogy élnek a szociális szféra dolgozói? Keresse a friss Magyar Hangot, digitálisan is!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek