Philippe J. Dubois és Élise Rousseau könyve, a Tyúkeszűek-e a madarak? nagyszerű könyv, holott elsősorban nem is arról szól, tyúkeszűek-e a madarak. Hanem inkább arról, hogy miért tyúkeszűek az emberek, némelyik olyannyira, hogy saját felsőbbrendűségének biztos tudatában meg van győződve arról, hogy a madarak tyúkeszűek. Az emberek tyúkeszűségének legfőbb bizonyítéka a rakkolás. Hogy olyan világot teremtettek maguknak néha parancsra, néha meg önként és dalolva, hogy úgy iramlik el az életük, hogy észre sem veszik, mert képtelenek ritmizálni az időt. Az emberek legnagyobb része reggel metróra száll, aztán a munkahelyén görnyed a számítógép előtt, vagy éppen összeszerel valamit, mint egy robot, aztán metróra száll, és elmerül a virtuális térben.
Így megy ez, nap nap után, tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz, aztán szevasz. És közben már eszébe sem jut, hogy na, ez nem az. Nem ez az, ami méltó, nem erről szólt az elhívás. A monotonitásból kilépni persze rettenetesen nehéz. Néha még felfelé nézni is. De a lehetőség azért adott.
Útmutató az érzékekhez | Magyar HangA monotonitás ellentéte a változatosság. Az gyönyörködtet. Hogy felnézhetek a cikázó fecskékre, mert még mindig nem hajlandók kipusztulni, holott az ember minden rendelkezésére álló eszközt bevetett azért, hogy ezt megtegyék. Vagy akár az ökörszemre, a barázdabillegetőre, a rigóra, bármelyik tollas kert- és églakóra. Hogy nézzem a monogám gerlék erős szövetségét, ahogy vállt vállhoz vetve, azaz szárnytövet szárnytőhöz, vagy mit. Hogy beleszagolhatok a levegőbe, orgonába, gyöngyvirágba. A változatosság egyik szép példája és egyben terepe volt ez az idei április, amiből éppen most mentünk kifele.
Szeszélyes, mondja erre a nép nyelve, pedig inkább változatos. Volt is benne minden, mint a búcsúban, kánikula, hideg, szélvihar, még egy kis eső is. És persze minden előbb jött, ahogyan ezt már az elmúlt években megszokhattuk, van, ahol már a pünkösdi rózsa is bimbózik, pedig hol van, lenne még a kiáradásának ideje. Felettébb alkalmas időszak a megfigyelésekre és a továbbgondolásokra, kapcsolásokra és kapcsolódásokra. Egyik legkedvesebb kortárs költőm, Wirth Imre írja egyik versében: „Miért sír a bagoly a kertben / akkor is, ha válaszol a párja, / átröppen a szögesdrót kerítésen, / egy szárnycsapást éppen / elcsípek, beleég a retinámba. / Hónapok óta egyedül sír, / most végre felelt valaki / a cseresznyefáról – / rikoltok a bagolynak, / a kutya néz rám, nem érti, / hogyan szublimálható a bánat.” Na, így valahogy, pontosabban: nem is lehetne szebben.
Madárbölcselet | Magyar HangMert ahogy azt a kiváló francia szerzőpáros mondja, ha beengedjük a költészetet az életünkbe, nincs több egyhangúság, isten veled, monotónia. A költészetet pedig egy madár is meghozhatja. A költészet pedig művészet. Miként a virágszedés.
Nekünk, európai embereknek vissza kellene nyernünk a tájékozódó képességünket. Átvitt értelemben és a valóságban is. A mongoloknak például még megvan. Mint annak a harmincdekás szalonkafélének, amelyik hetvennel húz Alaszkától Új-Zélandig, miközben agyának csak az egyik fele alszik.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/18. Magyar Hangban? Itt megnézheti!
