HIRDETÉS

Paradicsom a háztetőn

HIRDETÉS

Most, hogy Peter Fonda is meghalt, pont akkor, amikor ötvenéves lett az Easy Rider és fél évszázada volt Woodstock is, eléggé adja magát, hogy mit vigyünk ki a kertbe, amennyiben kedvünk támadna egy kis zenét hallgatni, és nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem mindjárt a szerkesztettség látszatát keltve. A Szelíd motorosok amúgy is minden idők egyik legjobb filmzenei albuma, a tripla Woodstock pedig kiválóan alkalmas egy kis nyár végi számvetésre is. Mert a virággyerekek nagy szeretetkísérletének felidézése mindig szép pillanatokat okoz, de bánkódni felette kár, bár vissza már soha nem tér, akár a tegnapi nap a kertben és az abban nyiladozó virágok életében. Lám, húsz évvel ezelőtt megpróbálták fel- és megidézni Woodstock szellemét, de a palack felnyitása csúfos kudarcba fulladt. Béke és szeretet helyett erőszak és fosztogatás járt a nyomában.

HIRDETÉS

Minden elmúlik, most éppen a nyár, ez a rövid kis fényuralom. Ha az ember a kertben a földön állva az ég felé tekint, azt látja, hogy kiürültek a gólyafészkek és gyülekezőt fújtak a fecskék. Ha a lába elé, akkor meg azt tapasztalja, hogy nehezen szárad fel a harmat a fűről. Kerekednek a jelek arra nézvést, hogy mindjárt megint átáll a világ egy másik hangnemre. Mostanában sokszor hallom a falura vetődő turistáktól, akik nagyrészt városi emberek, hogy mennyire jó itt, mennyire idilli, és hogy ők is mennyire szeretnének legalább egy kis kertet. Ami egyrészt nem igaz, másrészt egészséges törekvés.

A madarak is, a méhek is | Magyar Hang

És megoldható városon is. Amikor például 2014-ben Párizs első női polgármestere, Anne Hidalgo nem sokkal a megválasztása után bejelentette, hogy tervei szerint a városnak hamarosan a fenntartható élelmiszer-előállítás mintavárosává kellene válnia, sokan kinevették, akárcsak amszterdami kollégáját, aki lebetonozott parkolók helyére álmodott veteményeseket. Ám voltak, akik nevetgélés helyett a tettek mezejére léptek, és hamarosan megjelentek a kiskertek a méltán nevezetes párizsi háztetőkön. De az új nagyvárosi földművesek nemcsak felfelé indultak el, a lehető legváltozatosabb helyeken fogtak bele a növénytermesztésbe, például egy elhagyott vasúti állomásépületben működő kávézóban, ahol a termést fel is használják, és már kacsákat is tartanak, akik elintézik a leeső részeket. Rámentek a mézre is.

Jövőre pedig elkészül Európa legnagyobb városi kertészete, tizennégyezer négyzetméteren, harminc különböző növényfajjal, a tervek szerint napi egy tonna zöldség- és gyümölcshozammal. Vegyszereket nem használnak, és egy úgynevezett aeroponikus módszert alkalmaznak majd, ami nagyjából azt jelenti, hogy a gyökérzet nem földben, hanem szabadon fejlődik az erre kifejlesztett speciális tárolókban, és a tápanyagokat vízpermetből veszik fel a levegő keringetésével.

A boldog csirke és a halálmadár | Magyar Hang

Így a hagyományos eljáráshoz képest megspórolják a vízmennyiség kilencvenöt százalékát, ami szintén nem elhanyagolható szempont, így a vízháború küszöbén. És persze lesznek közösségikert-részek, ahová bárki beszállhat, és boldogan viheti haza munkája gyümölcsét. Vagy zöldségét.

HIRDETÉS

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/34. számában jelent meg, 2019. augusztus 23-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/34. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,657lájkolóTetszik
2,802követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Szerény javaslat

Nemcsak a kormány és az ellenzék, hanem az ellenzék egyes szereplői közötti viszonyban is új korszak, újfajta verseny kezdődik most.