Van egy különös becsípődése a miniszterelnök úrnak. Nem először ragadtatta el magát nyilvánosan, beszéde felolvasása közben kedvenc, ámbár dicstelenül távozni kényszerült köztársasági elnöke említésekor. Idei évértékelő szövegében ez szerepelt az alkotmányozás folyamatáról megemlékező résznél: „Vettünk egy nagy levegőt, megvetettük az alapokat, és lett végre egy keresztény, nemzeti alkotmányunk. Köszönet alkotmányozó elnökünknek, Schmitt Pálnak! Isten éltesse, vivát, vivát, vivát!”
Bár a 2010-es választási kampányban nem nagyon ejtett szót róla, a kétharmados parlamenti felhatalmazást megszerezve a Fidesz élt a lehetőséggel, s egyik első teendőként alaptörvénynek elkeresztelt új alkotmányt fogadtatott el az Országgyűléssel. A magát a korábbi és a jelenlegi alkotmány szellemével ellentétesen a törvényalkotás motorjának tekintő Schmitt Pál Orbán Viktor által megéljenzett „teljesítménye” annyi volt, hogy mindent aláírt, amit elé tettek. Az évértékelőn említett alkotmányozó elnöki szerep is ezt jelentette. Megjegyzem, az általános ellenzéki érzülettel dacolva nekem nincs bajom a forma szerint ideiglenest felváltó új alkotmánnyal (alaptörvénnyel); bőven elegendő lenne szerintem, ha a kormánytöbbség mindenkor a betűje és szelleme szerint járna el, ha az orbáni hatalom a gyakorlatban is mutatna némi tiszteletet saját, gránitszilárdságúnak hívott alkotása iránt, s nem módosítgatná azt pillanatnyi érdekeit követve.
De vissza a nagy vivátozáshoz, kalaplengetéshez! Orbán Viktor a jelek szerint nem felejt, és egész egyszerűen nem viseli el, ha veszít, ha ország-világ előtt lelepleződik, hogy téves döntést hozott. Annak idején pártján belül is ellenérzéseket váltott ki, hogy minden áron ragaszkodott Schmitt Pál jelöléséhez a leköszönő államfő, Sólyom László helyére. Holott nyilván tudta, hogy kiszemeltje tiszteletre méltó sportolói és változatos sportvezetői, illetve diplomata múltja ellenére nem rendelkezik a legfőbb közjogi méltóságot jelentő tisztség ellátásához szükséges képességekkel. De a miniszterelnöknek egyetlen szempont számított: a kétely nélküli lojalitás. Orbán Viktor az utolsó pillanatig védte a megmagyarázhatatlan, védhetetlen plágiumbotrányába egyre mélyebbre süllyedt elnököt, miközben a Fidesz akkor még létező polgári holdudvara is sürgette a váltást. Az elkerülhetetlen végül bekövetkezett, ám a miniszterelnök nyolc év múltán is ragaszkodik hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó: igenis Schmitt Pál volt a legjobb választás, ezért kell neki valamifajta történelmi küldetést tulajdonítani. Olyan tágabb keretbe foglalta a kormányfő ezt az amúgy lassan feledésbe merülő történetet, amelynek értelmezésére csak ő, a tévedhetetlen vezető képes.
Egy rasszista bűnözőt idézett Orbán az évértékelőjében - Videóval | Magyar HangKicsit úgy van ezzel a miniszterelnök, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel. Persze más történet, más lépték, de a logika hasonló: hiába ment rá az MSZP váltópárti pozíciója, hiába omlott össze jelentős részben e botrány következtében 2010-re a régi balliberális világ, Gyurcsány Ferencnek akkor is igaza volt, „történelmi” beszédét félreértelmezték.
Erkölcsi iránytűjüket vesztett, gátlástalan és cinikus hatalmi gépezetek játszóterévé vált a magyar politika, martalékává az ország. A baloldali, illetve a polgári, nemzeti, keresztény politikai közösséget egyaránt felzabálták a vezérnek mindent elnéző szekták. Ahol már nincs érték, minden csak politikai termék.
A Fidesz vezérkara tudott róla, mégis azzal próbálta elsikálni Borkai Zsolt gusztustalan botrányát, hogy majd a sajtójuk blokkolja a sztorit? Na, és? Győr a Fideszé maradt. Vivát! Gyurcsány Ferenc végighazudta a 2006-os kampányt? De hát megnyerte a választást, nem? Vivát! Niedermüller Péter? Vivát! Simonka György? Vivát! A cigány-felzárkóztatás hőse, Farkas Flórián? Vivát!
A vezető nem tévedhet, nincs miért bocsánatot kérnie. Ez a magyar politika vastörvénye. Vivát, vivát, vivát!
