Én négerelek, te négerelsz, ő négerezik

A világbajnoki címet ünneplő francia válogatott (Fotó: Facebook)

Várható volt, hogy a tények és politikai korrektség utáni világ első foci-világbajnoksága nem csak a futballról fog szólni, sőt, főleg nem arról. Az előjáték, Bayer Zsolt némettemetésével és a miniszterelnök mikutyánkkölykézésével sem volt semmi, de a hülyeségvonaton a féket igazán a horvát–francia döntő oldotta ki.

Hirdetés

A kormány gyűlöletkampánya három éve alatt a magyar társadalom nagy része elvesztette a fogékonyságát az empátiára. Az euroatlanti világban megizmosodó szélsőséges populizmus, valamint idehaza a kormánypártok jobbszélre húzó politikája felbiztatta és felerősítette a hangját a korábban csak „otthon, a négy fal között” náculóknak. Ma már a fideszes politikusoknál nem néppárti kollégáik jelentik a nemzetközi hivatkozási alapot és viszonyítási pontot, hanem sokkal inkább Trump, Le Pen és Nigel Farage. Ebbe a közegbe robbant be a focivébé és a francia válogatott a megannyi színesbőrű játékosával.

Kis kitérő, de soha nem értettem, hogy miképp keletkeznek a magyar Barcelona-, Real Madrid- vagy éppen Arsenal-szurkolók. Még kevésbé felfogható a számomra, hogy tud valaki magyarként egy másik nemzet válogatottjának szorítani – sokszor olyankor is, ha mondjuk a magyarokkal meccselnek. Megdöbbentő volt látni a legutóbb a Magyarországgal selejtezőt játszó Portugália válogatottjának szurkoló magyarokat. Miképpen dönti el valaki, hogy egy távoli ország általa élőben adott esetben soha nem látott csapatáért fog szorítani? Nyilván más helyzet, ha egy világversenyre a magyar csapat nem jut ki, és az ember fia jobb híján ilyen-olyan okból talál valamely rokonszenves nemzetet, amelynek sikere nem közömbös a számára. Mint az idei futball-világbajnokságon a horvátokat.

Ahogy látom, a többség a múlt vasárnapi döntőben inkább a franciák négerválogatottjának ellenében találta meg magának őket, mintsem valamely, a közös történelmi múlt miatti szimpátia okán. Sokaknak szolgált kielégülésül, hogy a píszí utáni világban immár „büntetlenül” négerezhetnek, faji homogenitásozhatnak és migráncsozhatnak. Szögezzük gyorsan le, tudható, hogy most ilyen világ jön, ám az ilyen kijelentéseknek akkor sincs semmi köze a polgári, konzervatív értékrendszerhez, hogy a kereszténydemokratát már ne is említsük ezzel az utálkozással egy lapon.

Kereszténydemokraták? Milo Yiannopoulos, a budapesti díszvendég

Semjén Zsolt vajon üdvösnek tartja-e éppen csak bimbódzó kereszténydemokráciában azt hirdetni, hogy a pápa nem biztos, hogy katolikus?

Mint ahogy hamis az a közösségi oldalakon terjedő mém is, amely különböző afrikai országok sikereként könyveli el a francia válogatott játékosok diadalát, holott a teljes francia keretből csupán ketten születtek Franciaország területén kívül. Önleleplező, hogy ebben a terjedő felsorolásban nem szerepel a hófehér bőrű, ám nem francia, hanem német és portugál felmenőkkel bíró Antoine Griezmann. Őt miért nem tették rá szerkesztői a képre, mondjuk egy német vagy egy portugál zászlóval? Csak nem bőrszín alapján válogatták ki a pellengérre állított játékosokat? Griezmannt megbélyegezni német avagy portugál öröksége miatt ugyanolyan aljasság volna, mint amilyen aljasok például az algériai és kameruni örökséggel bíró, ám Párizsban született Kylian Mbappé-t megbélyegző bejegyzések. Csak nem gondolják komolyan, hogy a francia anyanyelvű Mbappé-nak (aki egyébként roppant példaszerűen a vb-n keresett mintegy 150 millió forintnyi bónuszát egy mozgássérült és kórházi ápolásra szoruló gyerekeket segítő alapítványnak ajánlotta fel) a kameruni válogatottban kellene játszania, csak azért, mert az egyik felmenője onnan származik? Vagy a szintén francia anyanyelvű, Franciaországban született Paul Pogbának, aki a világbajnokság alatt többször is hangsúlyozta Franciaország iránti szeretetét, a guineai nemzeti 11-ben kellene rúgnia a bőrt? Egyértelmű, hogy a szegényebb rétegekből jövők számára (ez Franciaországban elsősorban az arab, a berber és a korábbi fekete-afrikai gyarmatokról származó népességet jelenti) a sport, azon belül is a futball a kitörés lehetőségét adja, valamint a fiatalabb korosztályokban felülképviseltek a nagyobb szaporulat okán ezek a rétegek, ezért van több, szabad szemmel is jól látható (értsd nem fehér bőrű) játékosa a kékeknek. Ép elmével nem gondolhatja senki sem, hogy Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya valami ördögi terv részeként, vagy froclizás céljából szándékosan nem a legjobb, hanem a legszínesebb válogatottat állítja össze Franciaországnak.

Az adott országhoz nem kötődő, minden kulturális gyökér nélküli játékosok „számító” honosítását magam is elvetem. Ám ugyanazok, akik a menekültválság kezdete óta azt mondják, hogy a nyugati, korábbi gyarmattartó országok fogadják be az összes Európába érkező migránst, tekintettel a gyarmataik kapcsán viselt történelmi felelősségükre, most nagyrészt ugyanazok, akik kifogásolják a volt gyarmatokról származó feketebőrű játékosok szerepeltetését.

Klerikáldemokrácia II

Miért is lett ily égetően sürgős a kereszténydemokrácia bevezetése, amikor még az illiberális változat sem formálódott meg igazán?

Kérem a nyájas olvasót, ne árulja el benácult ismerőseinek, hogy a magyar válogatottban a portugál–magyar selejtezőmeccs óta szerepel hátvédként a magyarul még nem beszélő brazil származású Paulo Vinícius (klubja büszkén osztotta meg a honlapján a videót, amelyben Vinícius éppen magyarnyelv-tanárhoz siet és ott olyan szavakat magol magyar nyelven mint például a hét napjainak elnevezései, majd később a nyilatkozatot csak angolul vállalta a riporternek), még összeomlana a jól felépített gyűlöletkatedrális, akkor meg mi maradna nekik?

Hirdetés

A szerző publicista, filmes szakember

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.